Vasárnapi kvíz

Ki kicsoda? Az első pólón látható "one" felírat, és a másodikra hímzett évszám senkit ne tévesszen meg! Fotózáskor Apa direkt azért öltözött így, hogy összekuszálja a szálakat...

Night Sessions: Dodó Maci

Az alábbi fotósorozat és videó még valamikor Karácsony előtt, mínusz és plusz húszon-valamennyi között készült, de mivel a zene örök így nem veszített az aktualitásából, még akkor sem, ha a képek valamelyikén látható játékmikrofont azóta, Jézuskának hála, egy igazi fosztotta meg a munkájától.

Lassacskán a játékhangszereket igaziak váltsák fel, újak is kerülnek a készletbe, és ha ebben a ritmusban halad a tanulás, a fejlődés, és továbbra is megmarad a zene iránti szeretet, az éneklés, a tánc öröme, a hangszeres élő zene bűvölete majd csak meghozza a szomszédszomorító eredményét. 

Snow Sessions: Mínusz húszban

Jól van, aláírom, farkasordító hideg van, de hadd ordítsanak kényükre-kedvükre az ordas négylábúak, én még csak azért is mosolygok, és még csak azért sem hagyom arcomra fagyni a mosolyom. És nem mellesleg küldetésben is vagyok: azt tapasztaltam, hogy a felnőttek nagy része, köztük a Szüleim is, már kevésbé kedvelik a telet, kissé megfeledkeztek a nagy, olykor vizes, máskor ropogósan fagyos, csúszósan jeges hó, valamint a dermesztő hideg nyújtotta élvezetekről. Ezt szeretném visszalopni az Ő szívükbe. Bízom benne, hogy a Nagy Hó-fotóalbum fellapozása után Ti is adtok még egy esélyt a Télnek.

Szerkesztőségi gyűlés

Kistestvérem, Viktória születésekor abban reménykedtem, hogy idővel megoszlanak a naplóvezetési feladatok. Egészen pontosan arra gondoltam, hogy ezután külön-külön számolunk be a napi eseményekről, aztán később, az idő múlásával, amikor lesznek közös testvér-testvér tevékenységeink, együtt meséljük el Nektek a számunkra oly fontos történéseket. A tervem egyelőre azért nem valósulhat meg, mert "szerzőtársam" alvással tölti majd minden idejét, és miközben azt teszi "szerkesztőkollégámra" is ráragasztja az álmosságot. Még szerencse, hogy Superwoman, a fényképészünk, szorgalmasan gyűjti a fotóanyagot...

Kézcsók

Ismeritek a mondást, sokszor egy fotó többet mond ezer szónál. No, a mai képekhez én sem fűznék hozzá semmiféle magasröptű filozófiai gondolatot, úgysem vagyok én egy Dió Dénes... izé Diogenész, annyit azonban hadd mondjak el, hogy nem mindig ilyen idilli kép.

Természetesen szeretem Viktóriát, de kapcsolatunk egyelőre az 50 első randi című filmben látottakhoz hasonló, melyben a főhősnek nap mint nap újra kell hódítania memóriazavarokkal küszködő szíve választottját: döcögősen indul, de folyamatosan javul, majd délutánra, estére eléri a klimaxot.

Ria-ria-Viktória!

Elnézéseteket kell kérnem, amiért az utóbbi időben hanyagoltam a naplót és így benneteket is. Sajnálom, hogy idelátogatásaitok alkalmával a tegnap híreivel szembesültetek, pedig valószínű többen értesültetek arról, hogy nagy dolgok történtek velem mostanság.

Ezeket a történéseket és a velük járó meg- és leterhelő információhozamot picit nehézkesen dolgozta fel a processzorom, többször fagyott le, mondott csütörtököt és dobta be a törülközőt. Mi az, hogy újraindítás?! Újratervezés!

Azért mégiscsak egy alig kétéves kisember vagyok! Az még rendben van, hogy a családi Naprendszerbe ezentúl két Nap kel és ragyog, de arról nem szólt a kontraktus, hogy míg Anya kórházban lesz, addig nekem kell rendeznem Apát és sétára vinni Nagyit.

No, de nem panaszkodok, abszolváltam a feladatot, nem is akárhogyan, magna cum-laude fokozattal. Felcsavart pergamenre írt és viaszpecséttel bélyegzett diploma helyett a földkerekség legszebb, legerősebb, és egyben a legtörékenyebb virágszálát kaptam a Szüleimtől, azzal a megbízással, hogy vigyázzak Rá, óvjam Őt.

Embertelenül nehéz feladat vár rám, de nem hátrálok meg. Ez egy halálig szóló bizalom. Szeretlek, kicsi Viktória!

Képvariációk egy verstémára

Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást,
 Összevegyítettem ezernyi szépségből,
 Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából,
 Ívelő szivárvány halovány színéből.

Gyűjtöttem harmatból, virág illatából, 

 Tavakon csillogó aranyhíd fényéből, 

 Vízcseppen megtörő kristályos tükörből, 

 Sápadt holdsugárral világító éjből.

Megértetted?

Ezerrel lököm a dumát, nyomom a sódert, szájakrobatikám és nyelvtornám pedig olykor egész vicces nyelvi előre- és hátraszaltókat produkál...(folytatás) 

-Apa, légy szíves, gyere és tedd be ezt a füzetet a tasakba, mert én nem tudom!

-Próbáld meg újra és újra, Hunika, addig amíg sikerül!

-Nem próbálom! Tedd be te, mert te nagy vagy.

Kedves anyám!

Könyvekből és videókból egyre nagyobb, ám emészthető adagokban fogyasztom, habzsolom a furfangos magyar népmeséket, amelyek láthatatlan szárnyakkal vértezik fel az amúgy is határok nélküli vadvirágos mezőkön vágtázó fantáziámat. Álmodtam én már Hamupipőkével, láttam farkast a függöny mögött és muzsikáltam a háromfejű sárkánnyal is, de akárhányszor béhívja a király a szegény hegedűst a palotába, rögvest korrigálom a mesemondót: nem bé, hanem be, te! De nemcsak én vagyok így ezzel, valahányszor tehetik Szüleim is partnerek a mókában.

Visszatekintő

Napra pontosan egy évvel ezelőtt illusztris vendég járt minálunk, aki mint már annyiszor korábban, most is tökéletes kaméleonként olvadt egybe a környezettel: kisbabának álcázta magát, ám, amint az lenni szokott, előbb-utóbb, Anya hathatós unszolására, felfedte igazi arcát.

Hölgyeim és Uraim: Jim Carrey!

Népmese-effektus

Vagy mellékhatás...Elég nagy, de emészthető adagokban fogyasztom ugyanis a magyar népmeséket írott-olvasott és vetített formátumokban egyaránt. Szüleim nemrég azon szórakoztak, hogy végre van egy hely a világon, ahol már nincs válság. Pontosan nem tudni hol van ez a hely, tudniillik a furfangos népmesék nem adnak pontos útbaigazítást, csak amolyan ad hoc paraméterekkel szolgálnak: annyi biztos, hogy valahol hetedhét országon túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, az üveghegyen innen vagy túl egy szegény ember, asszony, vagy család él.

Emberhónap versike

Kányádi Sándor: November

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya. 

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel. 

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.

Kattintásra előbújok

The Little Drummer Boy

Szüleim és szomszédaink legnagyobb "örömére" hangszerimádatom újabb állomásához érkeztem. Házi stúdiómban eddig is jelen voltak a "bőrök", de csak mérsékelten püföltem őket. Most azonban fejest ugrottam az ütőhangszerek világába. Mutassatok egy felületet, bármit, bárhol és már pörgetem a ritmust. A minap a játszótéren is felfedeztem egy egész elképesztő felszerelést, amihez hasonlót még csak ezen a káprázatos videón láttam Apa jóvoltából. Ajánlom szíves figyelmetekbe, de vigyázzatok, függőséget okoz! Én azóta álmomból felkeltve is készen állok egy kis nagy progresszív dzsessz-rock örömdobolásra. Persze nem hagytam árván gitárjaimat sem, az aggódó szomszédoknak pedig üzenem: gyurmadobom is van.

Nyugodjon békében

Ne ijedjetek meg, senki nem vészett el, csak átalakult... Szüleimtől tudom, hogy úgy a tolerancia, mint a szimpátia csirája mélyen a családban gyökeredzik. A türelmesség és az együttérzés erkölcsi alapjait a családban kell megteremteni, ahhoz, hogy aztán később a tudásanyagot, úgy az egyéni, mint a közösségi életben kamatoztathassa kicsi és nagy egyaránt. Long story short: amit az "otthoni 7 év alatt" nem kapott meg vagy alaposan nem alapozott meg az ember, azt az égadta világon soha, semmi nem pótolhatja.

Ezt a hosszú és filozofikus mázzal bevont bevezetőt egy szomszédnéniben való óriási csalódásom váltotta ki.

Édes kék édeskék

Nagyszerűen indult a napom. Leszámítva az otromba paneleket és a még azoknál is rusnyább-rondább betongarázsokat, szobám ablakából utazási prospektusokba illő idill tárult: az a cseppnyi csapadék, ami az elmúlt napokat jellemezte, elég volt ahhoz, hogy a tömbházak között lapuló pázsitot a világ legszebb zöldjére fesse. Csak a sárguló, barnuló és "rozsduló" szomorúfüzek, hatalmas diófa, az akácok és a fel-felélénkülő szél árulkodnak arról, hogy a tavaszias időjárás ellenére nyakunkon az ősz. 

Később a parkban is hasonlóan idilli látvány fogadott: a szivárvány színeiben pompázó bokrok és falevelek csábító táncot lejtettek a déli harangszó súlyos ritmusaira. Hogyan, mivel tudná mindezt tetézni a mindig és mindennel elégedetlen, pontosítok, a maximalista kisember? Ezzel, ni!

Pali

Azt, hogy elkáposztástalanítottátok még nem tudom kimondani, egyebet viszont igen: megtanultam Anyától, hogy melyik a kicsi-, nagy-, mutató- és gyűrűsujjam, Apától tudom, hogy mi a fonákütés, és azt, hogy Anya szexi, tudom azt, hogy mire szolgál a tisztasági betét, és képzeljétek azzal is tisztában vagyok már, hogy ki van a labdában, amit Anya egy ideje a hasán hord, és ami napról-napra nagyobbodik, és időnként igencsak ijesztő alakzatokat ölt.

Smink

Anya a fürdőszobatükör előtt készülődik. Én:

-Mit irkafirkálsz a szemedre?

Gyerekszájcsokor ismét

Ezerrel lököm a dumát, nyomom a sódert, szájakrobatikám és nyelvtornám pedig olykor egész vicces nyelvi előre- és hátraszaltókat produkál...(folytatás)

-Apa! Apa! 
-Mondjad, Mackó! Mi történt?
-Jön a Mikulás! És, és, és hoz nekem... kúpot!

-Elfáradtál, Mackó?

-Iiigen...

-Na hadd el, ne keseregj! Mindjárt hazaérünk, gyorsan eszünk leveskét és azután alszol egy nagyot.

-Inkább ne feküdjek le... Ma már egyszer felkeltem.

Fejetlenség

Apa elvesztette a fejét, semmisnek nyilvánítja. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint az érintett, pontosabban a fejetlen fél határozattan tagadja, hogy a háttérben látható rózsaszínű nyakigcsizma lett volna a szerencsétlen eset okozója.

Gyerekszájcsokor

Most már nincs visszaút; beszélgetek, lököm a dumát, nyomom a sódert, szájakrobatikám és nyelvtornám pedig olykor egész vicces nyelvi előre- és hátraszaltókat produkál. 

Egy amúgy kiérdemelt, ergo jogos apai fejmosás után Anya combjait átölelve kerestem némi vigasztalást:

-Anyám tyúkja vagy? - kérdezte Apa egy kis megjátszott haraggal a hangjában.

Gondoltam, itt a nagy és elmulaszthatatlan lehetőség, hogy visszanyerjem Apa kegyeit:

-Nem, Apa tyúkja vagyok - feleltem hízelgően. 

Mosolyogva születtem

Egyik kedvenc fotómat Apa készítette a születésem utáni órákban; a kép az Anyával való, első igazi, szülőszobán túli találkozás legeslegelső pillanatát örökíti meg: amint meghallottam az én Édesanyám hangját, rögön kibiggyesztettem lilás árnyalatú arcomra pár órás életem első mosolyát.

A sírást lerendeztük korábban - szem nem maradt szárazon -, és biza most is sírok alkalomadtán, de már csak én egyedül, ám többnyire úgy élem a napjaimat, ahogy születtem: Anya édes hangja most is mosolygásra késztet, Apa pedig egy civilbe öltözött bohóc, úgyhogy...

Szülinap 2.0

Most kivételesen kezdjük az elején. Vasárnap reggel van. Már előző este különleges vibrációkat éreztem a levegőben. Szüleim egyre titokzatosabbak. Ebbéli próbálkozásaik egyre idétlenebbek. Ennek az lehet az oka, hogy öregszenek. Te jó Ég! De hát én sem ma szálltam le a falvédőről. És aztán Anyáék komolyan azt hiszik, hogy nem tudom mit jelent az "instrument" angol, vagy, ne adj Isten, román szó?

Végre! Egy igazi, testreszabott hathúros, ami nem foghíjas, nem felfújhatós standgitár, és nem gombnyomásos-elektromos. Ezzel már lehet alkotni. Nézzétek csak, hogy fest egy friss kétéves kisgyermek, akit éppen megszállt az ihlet. Csak Apa tett volna lakatot a szájára, hogy kappan hangja továbbra is "fogdában" maradjon... Ó, te bolond, szeretlek! (Folytatom...)

Ikertornyok

Pont, pont, vesszőcske,
készen van a fejecske,
kicsi nyaka, deszka hasa,
készen van a török basa.

Akusztikus karaoke

Egy időben a teniszütőre jutott a hálátlan szerep, hogy árnyékként kövessen. Vele feküdtem és keltem, és persze a kettő közt is velem volt. Ketten az etetőszékbe is befértünk valahogy, elvégre neki is meg kellett ízlelni Anya főztjeit. Ha maszatos lett, popsitörlővel tisztogattam: maszatolásban és törölgetésben, a két művelet egy kisgyermek kezében már-már ugyanaz, nagyon otthon vagyok.

Feküdt ő már a pelenkázó magaslatán, úszkált a fürdőkádban, vásárolt, sétált, és képzeljétek még teniszezett is, mindezt az én irányításom alatt. Ezt a szerepet vette át most a gitár.

Táncoltam

Már akkor, amikor hazafele menet az autóban felcsendült ez a dal, na meg akkor is, persze sokkal kiforrottabb és rutinosabb, gondosan koreografált mozdulatokkal, amikor az ülésben nyújtott mutatványon felbuzdulva Szüleim otthon előásták az internetnek nevezett végtelen univerzumból a dal videoklipjét. Táncolj velem Te is!

Egy kis vagányság

Nem is olyan egyszerű ez a latin hódítósdi! De ha bevetem a nehéztüzérséget, kacér mosoly, bájos tekintet és határozottság, akár sikerrel is járhatok. De mi van akkor, ha a nehezen meghódítható szerepet választom...

A felfedezés izgalma, az első benyomás fontossága

Kétoldalú fotó

Már annyiszor eljátszottuk, de annyira jó, hogy még egyszer előhúzom tarsolyomból; ha tudni szeretnétek, hogy mi az ami ekkora derűt csalt az arcomra, "fordítsátok" meg a képet. Még valami: készült egy rövid film is, amiben hallható mindaz amiről a kétoldalú fotó beszél.

Női dolog

A Fuck the Rain esőkáromlás idén nyáron csak egyszer hangzott el Apa szájából, az is akkor, amikor az egy esőnap per év Mediterániájában épp akkor jött és tartott három napig az esőzés, amikor ott vakációztunk.

A minap itthon is beékelődött egy sárga viharkód két hőségriadó közé, így elnapolni kényszerültünk aznapi sétáinkat. Apa most kivételesen nem dühöngött, munkanap volt, Anyának viszont felcsillant a szeme, már ami kilátszott a szemöldöke alól: legalább lesz egy kis időm magamra, de sietnem kell, mindjárt itt az ebéd- és alvásidő - mondta, és egy nagyítós tükröt tartva az arca előtt elkezdte csipkedni magát. Á! - gondoltam, innen a "csipkedd magad!" kifejezés...

Ajjaj-jaj! Ajjaj-jaj!

Ajjaj-jaj! A kréták folyton potyognak le a földre. Még egyszer összeszedem őket. Ajjaj-jaj! Gyermekkönyvekből és -lapokból, színezős és matricás füzetekből tornyot rakok; ezt még eligazítom. Ajjaj-jaj, a derekam, a hátam! Még ezeket a dolgokat is idehozom a szobámból. A ceruzatartót rakom a torony tetejére. Ajjaj-jaj! Kezdődik a mese. Ma este a A király kenyere van műsoron. Én kértem. Most hány fele szakadjak, szaladjak. Jaj...

Mértéktelen ivászat

-Annyi kávét ittam Anya, hogy telis-tele lett a pocim.

-Akkor ne igyál többet, Mókus. Mit tudsz még most is magadba tölteni?

-Sört.

Kisjány!

Író-olvasó találkozókon, azaz barátokkal, ismerősökkel, sőt még egyes családtagokkal való találkozások és beszélgetések alkalmával is, a Szüleimnek szögezett firtató kérdések arra engednek következtetni, hogy nem volt elég egyértelmű egy korábbi bejegyzésben tett állításom, miszerint, idézem önmagam: "...az esetben, ha egykori pocaklakásom új bérlője hozzám hasonlóan fogja majd szeretni a teniszt, úgy csak vegyes párosban játszhatunk a háló ugyanazon oldalán."

Kénytelen vagyok hát fekete-fehéren kijelenteni: bombabiztos a tény, hogy a november végén, vagy december elején világra érkező testvérkém kislány lesz.  

Cápamese

A parton soha nem hordtam pelenkát. Amúgy legtöbbször semmit nem hordtam, ezt azonban képek nélkül is el kell higgyétek nekem, ugyanis már nem vagyok hajlandó ádámkosztümben mutatkozni...

Reggeli után mindig elvégeztem kisebb-nagyobb dolgaimat, úgyhogy Anya bátran adta rám fürdőrucijaim valamelyikét, egy ideig biztos nem állt fenn a veszélye annak, hogy bepiszkolom az Adriai-tenger ezüstpartját, vagy türkizkék vízét. 

Légikatasztrófa

Hamarosan birtokba veszem a vakáció ideje alatt készült fotókat, a beszámolót azonban nélkülük is elkezdem, gondoltam ugyanis, hogy a nyári zenei fesztiválokon jól bevált nulladik nap nekem is segít picit fokozni a várakozást.

Természetesen a bejegyzés címe is szenzációhajhász, ugyanis velünk semmiféle légibaleset nem történt, leszámítva azt, amiről már korábban beszámoltam, éspedig Apa szélmalomharca a tyúkagyú légikisasszonnyal.

A donkihótezésnek egy egészen elképesztő hisztiroham lett a vége, ami csak olasz földön ért véget, és ami után Apa levonta a következtetést, hogy katasztrófa volt a repülőút, és simán kijelentette, hogy következőkor 5 év múlva, azaz 7 esztendős koromban repül még az én illusztris társaságomban. Elfelejtette, hogy csak két hétre jöttünk...

ITA

Fedezzük fel együtt Itáliát! Egyelőre csak ezeken, a már itthon készült fotókon, ugyanis a háromhetes kiruccanás alatt készültek oroszlánrésze ott maradt a vaffanculo országában. Csak semmi nyugalom, őrizzétek meg  a pánikotokat, már úton vannak. Félúton...Hamarosan jelentkezem!

Ha lúd...

Ha minden az eredeti tervek szerint működne, eléggé lapos és unalmas világban élnénk. Ha az elmúlt napokban minden az eredeti elképzelések szerint történt volna, ezeket a gondolatokat én most otthon vetném papírra, miközben Anya a reggeli ínycsiklandozó illatával csalogatna asztalhoz, Apa feje fölött pedig papírtengerhullámok csapnának össze.

Azért a feltételes mód, mert némi győzködés és tanakodás után arra a következtetésre jutottunk, hogy jobb a lúd kövéren, újratöltöttük a vakációt, így maradunk még egy hetecskét a pasta, az eszpresszó, a pizza és a balzsamecet országában.

Homoklabda

Teljes sokként ért a felfedezés, hogy Anyáék nem pakolták be a teniszütőket a poggyászba. Nem is szalasztottam el egy alkalmat sem, hogy megjegyezzem, itt, Andráséknál nincs teniszütő. Észrevettem ugyanis, hogy ha elég következetes vagyok követelőzéseimmel, a felnőttek folyamatos nyaggatása sikerrel végződik: így volt ez korábban a gitárral is...

Addig, amíg eljutunk végre az Alba Adriatica-i teniszklubba, erre ígéretet kaptam, kipróbálom a parton ütő helyett a homárszitát. De várjunk csak! Mit használunk labda helyett?

Nyílt tengerről

Az Adriai-tenger sós vízét hullámokba göngyölgető haragos szél viszi homokba írt üdvözletemet. La vita è bella!

Dolce

Ígéretemhez híven újra jelentkezek egy képeslap hátára firkált, rövid üdvözlettel. Szeretnék gyakrabban küldeni nektek olasz ízeket, de ki gondolta, hogy a szabadsággal ennyi dolog van.

Egyszerűen képtelen vagyok utolérni magamat: a strandolás és a velejárók, a véget nem érő shopingolás, a fagyizások és a miegymások, a felnőttek egész napos lamentálásai után, este hullafáradtan, erőforrásom utolsó cseppjeit kifacsarva zuhanyzok le és ugrok fejest az éjszakai "életbe".

Nem siránkozok...Ci vediamo!

Több mint képeslap

Hosszú távollétemre -utoljára két hete találkoztunk a napló hasábjain- nem igazán van elfogadható magyarázatom -a szocialista kormányfőhöz kellene fordulnom néhány remek tippért- mint az, hogy kéthetes családi szabadságunkra én egy kéthetes pihenővel készültem fel.   

  

Nem mintha nem lett volna beszámolni valóm, hisz pocaklakásából a testvérkém is remek híreket táviratozott, aztán az utazás előtti napi sétáink is bővelkedtek remek sztorikban, én azonban annyira beleéltem magamat a repülővel való utazásra, hogy szinte semmire sem maradt már energiám, csak az eget fürkészni és várni a pillanatot, amikor végre fény derül arra, hogy nekem, vagy a hamis mosolyú és műanyag tekintetű légikisasszonynak vannak nagyobb szempillái...

gyakorikérdések.huni

Mivel még születésem előtt, a pocaklakás biztosította kényelemből elkezdtem üzengetni a nagyvilágnak, viszonylag korán, és gyakran, de amúgy jogosan, szögezték nekem a firtató kérdést, hogy ki írja a naplóbejegyzéseket(?).

Egy, a nevem fémjelezte blogon, a kérdésre elég egyértelmű a válasz, ezért csak a rend kedvéért teszek közszemlére néhány félreértelmezhetetlen fotót, melyek remélem meggyőzik a kételkedőket.

Ezt jól elgyurcsányozták!

Felnőttektől tudom, hogy Sepsiszentgyörgy jó irányba halad. Amit eddig hallottam és láttam, azt most már lassan felfogom és megértem is.

A város folyamatosan szépül; nemcsak a centrum, hanem a legeldugottabb városrészek is úgy festenek, mint egy örökösen ünneplőbe öltözött királylány, melynek koronaékszere a város szívében levő Erzsébet park.

Sértődés

Ebben a pukkasztó hőségben a legapróbb ruhadarab is képes még egy lapáttal rátenni, az elviselhetetlenségig fokozni a hőségérzetet. Ha Apát álmából felkeltve megkérdeznék, hogy melyik a legkevésbé kedvelt ruhaneműje, kapásból zoknit válaszolna. Ezzel szemben Anya még álmában is hordja. Hiába, az ellentétek vonzzák egymást...

Zoknit szandálban? A kígyó mellett ez az a tavaszi-nyári divatkombináció, amivel Apát a bolygóról is le lehet kergetni. Kisbabák esetében elfogadható, viszont könnyen elkerülhető a fashion faux pas: ha babakocsival közlekedünk, simán ejthetjük mind a kettőt, egyik is, a másik is fölösleges.

Higgyétek el nekem, egyik sem, a másik sem sértődik meg, ha alkalomadtán otthon maradhat. De mi van akkor, ha már gyermek a baba, és kocsi nélkül, gyalogosan közlekedik?

A felnőttek őrületes dolgokat mondanak

Anya pocijának kikerekedésével egyenes arányban gyarapszanak az egykori pocaklakásom jelenlegi bérlőjének nemi hovatartozása körüli találgatások. Természetesen Apának, mint mindig, most sincsenek kételyei, hisz Ő mindenhez ért, mindent tud, így azt is, hogy Ő egy dolgot tud: fiúgyermeket csinálni.

Amíg azonban végleges, végső és megfellebbezhetetlen válasz nem születik a kérdésre, addig Apa eképp riogatja Anyát, aki mindenáron -Minden Áron?- kislányt szeretne, de engem is, aki tanácstalanul állok az ügy előtt, mert még mindig nem tudom, hogy fiú vagy lány lehet számomra a legmegfelelőbb játszó-, szoba- vagy lelkitárs, teniszpartner, testvér vagy barát...

David Beckham nyomdokaiban

Európa szerte sose látott fociláz tombol, én azonban mégsem leszerelési szándékkal eredtem a brit futballklasszis nyomába. Ugyan és is rúgom alkalomadtán a pöttyöst, most a divaté a főszerep.

Őszi, téli és tavaszi kollekcióim, valamint a Zsoltikával közösen működtetett divatház és modellügynökség átütő sikerén felbuzdulva, ezúttal egy még nagyobb fába vágtam képzeletbeli fejszémet: levetkőztetem David Beckhamet. Nem ruháitól, hanem a legflancosabb alsóneműmodell titulusától fosztom meg.