Mi ez a nagy csend?

Érdekes grafikát találtunk a Facebook-on - hol máshol? -, ami útmutatóul szolgálhat a még tapasztalatlan, folyton válaszokat és megoldásokat kereső, első gyermekes szülőknek. 

Az ábra frappáns magyarázatokkal szolgál azokra az egyáltalán nem mindennapi, de oly áhított szituációkra, amikor síri csend honol a lakásban. Igen ám, de ilyenkor az egészséges kíváncsiság vezérelte, rendkívül leleményes totyogók holtbiztos, hogy nyakig benne vannak valami csínytevésben: falat firkálnak, csokit majszolnak, alszanak - naná!-, megtalálták az anyuka mobilját, a bútorzaton császkálnak-mászkálnak, vagy épp kukáznak. 

Kisszerkesztőségi nagygyűlés

Nemrég - egy kisebb szünet után - újra találkoztunk Annával, naplónk egyik leghűségesebb olvasójával, aki majd mindennap ellátogat virtuális otthonunkba. A szokásos dicséretek mellett, egy kis kritika is érte a ház elejét, amiért mostanság igencsak kevés bejegyzés lát napvilágot. A mai helyzetállapottal mi sem vagyunk maradéktalanul elégedettek, hisz míg korábban egyedül is produktív tudtam lenni, most ketten vagyunk, és mint ilyen, történetekből és képekből dupla az anyagadag. Talán épp ebben rejlik a gubanc is: a bőség zavara, a zavar bősége...

Megmutatjuk, a reggeli agypezsdítő kakaó és anyatej után, hogyan zajlik a szerkesztőségi munkaegyeztetés. Ha valaki felfedezi a képeken a munkát, szóljon!  

Zsanna-manna

Virtuális fotóalbumaink egyikét lapozva jutott eszembe e sztori, és bár nem zsír-új, elmesélem Nektek. Amikor Vikike betegsége kis családunk női ágát néhány napra kórházba kényszerítette, Apával ketten vezettük a háztartást. Teszem hozzá: kifogástalanul.

Természetesen segítségben is volt részünk, és most az alkalmat kihasználva meg is köszönném a családomnak, zenésztársaimnak, a kiadónak, a producernek és Istennek... várj csak!, ez nem a Grammy-gála, szóval köszönet a család minden tagjának, akik önzetlenül álltak az ügyünk mellé.

1 kérdés többet ér 100 keresésnél

Anya, nem láttad a fából faragott pengetőmet?

Akusztikus karaoke

Egy időben a teniszütőre jutott a hálátlan szerep, hogy árnyékként kövessen. Vele feküdtem és keltem, és persze a kettő közt is velem volt. Ketten az etetőszékbe is befértünk valahogy, elvégre neki is meg kellett ízlelni Anya főztjeit. Ha maszatos lett, popsitörlővel tisztogattam: maszatolásban és törölgetésben, a két művelet egy kisgyermek kezében már-már ugyanaz, nagyon otthon vagyok.

Feküdt ő már a pelenkázó magaslatán, úszkált a fürdőkádban, vásárolt, sétált, és képzeljétek még teniszezett is, mindezt az én irányításom alatt. Ezt a szerepet vette át most a gitár.

Női dolog

A Fuck the Rain esőkáromlás idén nyáron csak egyszer hangzott el Apa szájából, az is akkor, amikor az egy esőnap per év Mediterániájában épp akkor jött és tartott három napig az esőzés, amikor ott vakációztunk.

A minap itthon is beékelődött egy sárga viharkód két hőségriadó közé, így elnapolni kényszerültünk aznapi sétáinkat. Apa most kivételesen nem dühöngött, munkanap volt, Anyának viszont felcsillant a szeme, már ami kilátszott a szemöldöke alól: legalább lesz egy kis időm magamra, de sietnem kell, mindjárt itt az ebéd- és alvásidő - mondta, és egy nagyítós tükröt tartva az arca előtt elkezdte csipkedni magát. Á! - gondoltam, innen a "csipkedd magad!" kifejezés...

Ajjaj-jaj! Ajjaj-jaj!

Ajjaj-jaj! A kréták folyton potyognak le a földre. Még egyszer összeszedem őket. Ajjaj-jaj! Gyermekkönyvekből és -lapokból, színezős és matricás füzetekből tornyot rakok; ezt még eligazítom. Ajjaj-jaj, a derekam, a hátam! Még ezeket a dolgokat is idehozom a szobámból. A ceruzatartót rakom a torony tetejére. Ajjaj-jaj! Kezdődik a mese. Ma este a A király kenyere van műsoron. Én kértem. Most hány fele szakadjak, szaladjak. Jaj...

ITA

Fedezzük fel együtt Itáliát! Egyelőre csak ezeken, a már itthon készült fotókon, ugyanis a háromhetes kiruccanás alatt készültek oroszlánrésze ott maradt a vaffanculo országában. Csak semmi nyugalom, őrizzétek meg  a pánikotokat, már úton vannak. Félúton...Hamarosan jelentkezem!

Ha lúd...

Ha minden az eredeti tervek szerint működne, eléggé lapos és unalmas világban élnénk. Ha az elmúlt napokban minden az eredeti elképzelések szerint történt volna, ezeket a gondolatokat én most otthon vetném papírra, miközben Anya a reggeli ínycsiklandozó illatával csalogatna asztalhoz, Apa feje fölött pedig papírtengerhullámok csapnának össze.

Azért a feltételes mód, mert némi győzködés és tanakodás után arra a következtetésre jutottunk, hogy jobb a lúd kövéren, újratöltöttük a vakációt, így maradunk még egy hetecskét a pasta, az eszpresszó, a pizza és a balzsamecet országában.

gyakorikérdések.huni

Mivel még születésem előtt, a pocaklakás biztosította kényelemből elkezdtem üzengetni a nagyvilágnak, viszonylag korán, és gyakran, de amúgy jogosan, szögezték nekem a firtató kérdést, hogy ki írja a naplóbejegyzéseket(?).

Egy, a nevem fémjelezte blogon, a kérdésre elég egyértelmű a válasz, ezért csak a rend kedvéért teszek közszemlére néhány félreértelmezhetetlen fotót, melyek remélem meggyőzik a kételkedőket.

Törpe az óriások között

Nüanszokkal ugyan, de most is ugyanazt kell írnom, mint a gitárleckés kisfilm margójára. Itt is, ott is húrokról beszélünk, egyiknek is másiknak is nyaka van, a nüansz a gitárhősök helyett szereplő teniszóriások neve, valamint az eszközök használati és alkalmazási célja lenne. Biztos vagyok benne, hogy léteznek valahol kopott, régi és porral lepett, ma már csak ritkán fellapozott családi fotóalbumokban hasonló képek azokról, akiket a világ ma a sportág legnagyobbjai között tart számon. 

Tévedés lenne a nevemet egy mondatban említeni az olyan legendákéval, mint Pete Sampras, Roger Federer vagy Rafael Nadal, ezért új mondatot kezdek.

Egyelőre az ütéseim sem kvalifikáltak arra, hogy adogatásnak, tenyeresnek vagy fonáknak lehessen minősíteni őket, arra viszont elegek voltak, hogy a legutóbbi teniszpályás látogatásom alkalmával a teljes asszisztencia tátott szájjal és kerek szemekkel bámulja minden mozdulatomat. Hogy aztán ezeket a mozdulatokat sikerül vagy sem nyerő ütésekre konvertálni, kiderül majd pár év múlva.

Mivel eszek

Néha furcsa hangulatban
ebédelek egymagamban,
turkálok Anya főztjében
érzem azt, hogy nincs ez rendben így...

Nem tudom mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek, én...

Asztalkámra támaszkodva
a mondókákat nézem sorba,
evőeszköz a kezemben
szép kislányok a fejemben, ők...

Bár tudnám mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek, én...

Vannak, akik végigmérnek,
"Szép kis baba!" - így beszélnek,
nem érdekel, mit fecsegnek
nekiesek az ebédnek, én...

Őszinte munkaerő

Az utóbbi időben egyre több ellentmondást vélek felfedezni a felnőttek egyazon témát irántő megnyilvánulásaiban. A pukkasztó melegtől való szédelgéseik tiszta képe még tisztán él az emlékezetemben. Akkor hűvös kellett, de azért jó lett volna bespájzolni a melegből is. Most hideg van, viszont meleg kéne, de úgy, hogy egy keveset a hűvösből is hagyjunk a nehéz időkre. Az utóbbi napok legégetőbb problémája a jéghideg hó volt. Akár több téli szezonra is elegendő hó hullott, dermesztő hideget és problémák hosszú, véget nem érő sorát hurcolva maga után.

A legnagyobb gondot a hóeltakarítás jelenti. Mindenki vár. Valamire, valakire. A tavaszi felmelegedésre, segítő kezekre, állami pénzekre, vagy valamiféle égi csodára. Onnan jött, hát oda menjen vissza. Eközben a gyerekeknek játszani kell. Vízben, homokban, fűben vagy hóban, mindegy, kecsekebukázni kell. 

Hallott már valaki minket panaszkodni azért, mert meleg, hideg, vagy kaka van? Gyerekes ártatlanságunkban egyformán, és őszintén szeretjük az évszakokat. A tengert és a havat. Az embereket, jókat és rosszakat. És ugyanezzel az ártatlansággal édes hangunkban mondjuk, hogy büdi van, amikor baleset történt.

Nemcsak tanulunk, hanem tudunk is alkalmazkodni egy adott helyzethez, az élethez. Ez nem jelenti azt, hogy elfogadjuk olyannak amilyen; ha nem számításaink szerint alakulnak a dolgaink, ellentétben egyesekkel, mi nem restelljük megragadni a lapát nyelét...

Contractus

Hétfőn ugyan egy mosollyal zártam a hangulatgörbét, de lévén, hogy a hét további napjai a Nem akarok! szlogen alatt futottak, később már nem akartam jelentkezni. De ma péntek van, a hét utolsó munkanapja, a hangulatgörbém egyre feljebb kúszik, és már egész jó értékeket mutat, úgyhogy csapjunk a lovak közé. De még mielőtt fejest ugranánk a hétvégébe, térjünk vissza az elejére.

A szerződő felek megállapodása szerint...

Mivel már sorozatban többször is szavamat szegtem, Szüleim jövőbeli kirohanásaimat megelőzendő baráti megegyezésre szólítottak fel. Elém toltak egy együttműködési szerződést, hogy aszongya verba volant, scripta manent. Rendben-mondom, mea culpa, de ha lúd, legyen kövér, bevonultam irodámba, és némi átszerkesztés meg átírás után aláírtam a papírokat. Punctum.

...a sorozatos kihágások fegyelmi intézkedéseket vonnak
maguk után. Törölve!

Az esetleges családjogi vitákat a szerződő felek elsősorban 
baráti úton rendezik...

Ki nevet a végén?

Ebben az irodaházban dolgozom

Franciaágy

Említettem a minap, hogy kedvenc mókáim listáján előkelő helyen szerepel a játékaim Szüleim hálószobájába való behurcolása. Ehhez annyi pontosítás dukál, hogy a játékok rendszerint a hatalmas franciaágyban kötnek ki, akárcsak csintalan tulajdonosuk, azaz moi, hogy maradjak a francia hivatkozásnál.

A "szabály" alól kivétel csak akkor van, mikor nyitva áll az ablak, szellőzik a szoba. Ha Anyák elmulasztják betenni az ajtót, és úttalan útjaim arra visznek, az önfegyelmezés módszerét alkalmazom és rögvest kiiszkolok. 'ideg, 'ideg. Ki! Ki!

Mondjon ki mit akar, de én ennél alkalmasabb helyet ugrándozásra, bukfencezésre és bújócskázásra még nem találtam, és kényelmesebbet sem. Habár ez utóbbi számomra nem szempont, lévén, hogy egy ezredmásodpercet sem bírok egy helyben maradni. Pontosan ez az oka annak is, amiért a mai Hunisorozat csak egy fotóból áll: a második beállításnál én kiálltam.

Egy kisfilmmel kompenzálok, amiben szőnyegporolási technikákat mutatok be a nagyérdeműnek. Nagytakarítás baba módra. A Portalanítás cím elismerem, enyhe túlzás, lévén, hogy épp a fordítottja történik. A cél mentesíti az eszközt!

Küszöbök

Makacs mandulagyulladás, sűrű havazás, süvítő szél, szélvihar, dermesztő hideg. Kényszerszobafogság. Mit tesz ilyenkor a kisember? Behordja az összes játékot Szülei hálószobájába. Kész. Az összes kisméretű labdát, teniszlabdákat és színes golyókat a bútorzat alá gurítja. Kész. Gyerekszékek konyhába, konyhaszékek szobába. Kész. Mi legyen még? Á! Olvasás. Kész. Konyhai tevékenységek: fiókok ki, szekrényajtók be. Kész. Tölcséren lapító áttöltve. Tölcsér kész. Kuka. Eldob...

Kamraajtó. Égig ér. A  kilincs is magasan van elhelyezve rajta. Kipróbálom. Pofonegyszerű. Elérem. Sötétségfóbiám nincs...még. Gyerünk! Baleset. Anya előbb felszisszen, majd hangosan figyelmeztet. Vigyázz! Hiába. Nahát! Amilyen alacsony a kamra küszöbe, olyan magas az én fájdalomküszöböm, és nekem mindkettőt egyszerre sikerült átlépnem.

Büszke vagyok magamra, bírom a gyűrődést, de tudom azt is, hogy csak a napszaknak köszönhető ez. Ha ugyanez később történik, akkor krumpli, befőtt és kompót egymást letaposva ugrottak volna le a sötét kamra polcairól, hanyatt-homlok menekülve a bömbölő kisember elől. Kukk!

Engedély

Még nem vagyok egészen 100 centi magas, de számomra semmi nem lehetetlen. Nincsenek olyan magasságok, és mélységek, amiket ne tudnék sikerrel venni. Csavaros észjárással bármilyen időszakos testi hiányosságot tudok kompenzálni, és ez számomra óriási móka. Tudom, hogy egy bútordarab, fűtőtest, vagy mondjuk a karácsonyfa megmászása nem említhető egy napon a Föld fenséges és csodálatos hegycsúcsainak meghódításával, de attól én még teletűzdelhetem képzeletbeli zászlócskáimmal a bevett, esetenként megrongált objektumokat.

Legutóbb a márkás-fapados, ez komoly!, DVD lejátszónk hívta fel magára a figyelmet. És kapott is részemről bőségesen. Mármint figyelmet. De egyebet is. Már nem bírtam ellenállni a színes előlap kísértésének, ami egy ideje amúgy is ott illegett-billegett, és lebegett a szemeim előtt, kacéran csalogatva és provokálva engem, és finoman lebillentettem. Annyira finoman, hogy a reccsenés még a konyhába is kihallatszott, ahol Apa "ebéde".

-Mihez nyúltál már megint hozza?-szögezte nekem Apa a kérdést a hallottak alapján, mintegy megbizonyosodva arról, hogy ismét elgörbült valami kezeim között.

-Ott!-ismertem be tüstént hibámat, mert azért hülye nem vagyok, tudom, hogy annak az előlapocskának nem így kell állnia, még ha meg is lazult szegénykém.

-Ki engedte meg, hogy hozzányúlj!?-csatlakozott Anya is az inkvizícióhoz egy költői kérdéssel, nem gondolván, hogy én is annak gondolom, csak másképpen.

-Unooor!-küldtem habozás nélkül a magabiztos választ.