Hóembernek se füle, se farka

Józan ésszel fel nem fogható és a ráció semmiféle eszközével meg nem magyarázható a minden-reggeli óvodai prünnyögésem. A "Mindenütt jó, de legjobb otthon" közhely nem fedi teljesen kavargó keserédes érzelmeim igazságát. És az sem, hogy nem szeretem. Mindenki ezerrel dolgozik azon, hogy zökkenőmentesek legyenek az ott töltött óráim. A Viki-puszi, az anyaintegetés, az Iduka nénizés, a menüolvasás, az ovi-vécézés, és végül a könnyáztatta apaintegetés észrevétlenül a hétköznapok reggeleinek rituáléjává vált.

A kecske is megmarad, a káposzta is jóllakik

Helyszíni tudósítás a Gulliver óvodából: ebédidő van, a dadusnéni már kihozta a levest. Remélem, a második köszönőviszonyban sincs a káposztával... Most nem könnyezek, elég sós a lucskos. Igazából csak reggel sírok, otthon és a óvodában. Egyszerűen nem akarok oviba menni! Semmi bajom az ovistársakkal, szeretem az óvónéniket is, de jobban szeretem a Szüleimet és az otthonomat. Az dobja el az első követ, aki... Ebéd közben lassan elvonulnak a viharfelhők, csitulnak a hullámok is, kellemesebb vizekre evezünk, sőt mi több, látni már a szárazföldet.