2010. szeptember 30., csütörtök

Első 7

Pontosan egy hete volt, hogy Anya és Apa izgatottan és türelmetlenül szinte egy egész napot várakoztak a nagy találkozásra a brassói Éva klinika folyosóin és kórtermeiben. Én valahogy kimaradtam az egész buliból pedig már én is alig vártam, hogy lássam Őket. Mégis a délutáni találkozás nekem meglepetés volt. Váratlanul következett be a nagy esemény, mert annak ellenére, hogy Anyával mindig jól kommunikáltunk, szíve most nem árult el semmit. 

Képzeljétek az én Anyukám egyáltalán nem félt attól, hogy a doki bácsi felvágja hasikáját azért, hogy én Világra jöhessek. Szíve nyugodt dobogása semmit sem sejtetett. Anya nem félt a fájdalmaktól sem, mert Apa végig ott volt mellette. A terhesség áldott állapotának első pillanataitól egészen addig, amíg meg nem győződött arról, hogy Anya jó kezekben van én pedig a klinika babaszobájának biztonságát élvezem. Az én Apukám, aki jobban fél a vértől, mint a kígyóktól megörökítette e mindannyiunk számára sorsfordító eseményt. A kamera azóta is kezeinek meghosszabbítása.

Életem első hetének elteltével elmondhatom, hogy boldog vagyok. Büszke vagyok szüleimre, akik fájdalmat és félelmet nem ismerve tárt karokkal és örömkönnyekkel várták érkezésem. Szeretetüket létezésem minden másodpercével többszörösen viszonozom. Szüleim aggódnak értem. Apa gyakran mondogatja, hogy egy gonosz és szürke világba születtem. Engedd meg Apa, hogy először ellenkezzek veled. Jó helyre születtem. Csak azért, mert Ti vagyok a szüleim. Ha mégis úgy van ahogy Te mondod, akkor a gonoszságot jósággá varázsolom, a szürkeségbe pedig sok-sok színt lopok. Hidd el Apa vannak csodák. Látod, idén az Angyal korán érkezett hozzánk. 

Hol mászik a bogárka? 

2010. szeptember 27., hétfő

John Lennon és a kicsi kutyák

Vegyes érzelmekkel összegeztük az itthon eltöltött első 24 órát. Én tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ezek a mai szülők...Mi tagadás, nekem is hozza kell szoknom új környezetemhez. A költözködés, az életmódváltás nem egy leányálom. A kórházban velem egykorú babákkal lógtam, itthon pedig...Imádom Anyát és szeretem Apát, Nagyiék is olyan aranyosak, de legyünk őszinték: nem egyszerre húztunk gatyát...Az én kis világom rendesen felborult, vagy inkább kiborult és az Anyáék komfortzónája is történelem már. 

Amolyan rendezett rendetlenség uralkodik most körülöttünk. Ne kérdezzétek hány óra van, azt se tudom hol a fejem. Az éjszaka felemásra sikeredett. A szó szoros értelmében. Felét átordítottuk, felét átaludtuk. Apa valami klasszikus muzsikát hallgattatott velem. Gondolta megnyugszom. Én meg gondoltam "ráéneklek" a negatívra, úgyhogy rázendítettem: ááááá!!! Ekkor Apa, hogy még meggyőzőbb legyen bevetette a nehéztüzérséget és rágyújtott kicsi kutyás nótájára. Annyi különbséggel, hogy a tarka kicsi kutya most megfázott...Apa összekeverted a kutyusokat!

Reggel van. Érkezik Apa, aztán Anya. Valami fura fekete karikák vannak a szemükön...Á, a John Lennon szemüvegek...Kicsi kutya...


2010. szeptember 26., vasárnap

Régi ismerős...

Ma Anyáék gondolták bemutatnak Mégane kisasszonynak. Én már régről ismerem, de nem akartam elrontani a kedvüket, úgyhogy csodálkozó képet vágtam hozzá. Nem ez volt a mai nap legfontosabb eseménye, hanem a szingapúri Formula 1 nagydíj hazautazás Brassóból Sepsiszentgyörgyre. Én elszenderedtem, de hallottam beszélgetni szüleimet. Apa valami régi jútút hallgatott, Kicsi Kutya Tarkát dúdolgatott és közben folyton Mégane kisasszonyt igazgatta. Hogy tudja mindezt egyszerre végigcsinálni (?), nem tudom. Egy biztos, nagyon ügyes Apukám van. És, hogy kié a legszebb Anyuka, nézzétek csak...
Indulás előtt Anyával
Ringasd el, ringasd el...

2010. szeptember 25., szombat

Mosolyzóna

Első igazi találkozás Anyával.
"Otthon", Anya karjaiban.
Hamar elkapom. Anya csak egy van.
Anya édes hangja csodákra képes: nevettet...
...elaltat. 
Alvójárás? Még mit ne. Egyelőre alvóevés, aztán...
...alvótenisz. Apa nyitott szemmel álmodozik...
Biztonságban: apai szeretet.

2010. szeptember 23., csütörtök

Könnycseppek

Ma délután, pontban 17 óra 14 perckor hatalmas fény tört be pocaklakásom külső falán és se szó, se beszéd Dr. Bubó Pali mind a 3,350 grammomat kiemelte Anya pocijából. Azért valaki tőlem is megkérdezhette volna, hogy van-e véletlenül egyéb elfoglaltságom. Éppen a medencében ücsörögtem és ezt a fehér mézszerű ragacsot mosogattam magamról, amikor hirtelen kilyukadt a medence fala, kifutott az összes víz és én ott álltam, köldökzsinór a nyakamon, fenekem a nagyvilágnak fordítva. Ki ez a sok ember? Egyszerre mindenkinek fontos lett a fehérség eltüntetése ötvencentis testemről. Dörzsöltek, súroltak, simogattak és húzogattak négy irányba...Én sem maradtam rest. Ordítottam ahogy a torkomon kifért. Fáázook emberek!

Kezek, simogatás...Ez valahonnan ismerős, futott át hirtelen az agyamon...De ez nem Anya. Ez nem Apa. Várj csak! Ők is itt vannak! Érzem. Már nem érdekel hogy levágták "ugrókötelemet". Megnyugszok. Szememből, szívemből eltűnik a pánik, a félelem. Otthon vagyok. Anya mellkasán. Érzem nyugtalan szívét. Forróság önt el. Már nem fázok. Arcomon hatalmas könnycseppek gördülnek alá, pedig már nem sírok. Sikerült! Ennyi ember között is megtaláltam őket. Szüleimet. Ne sírj Anya, ne sírj Apa! Most már itt vagyok és megígérem nektek, örökké vigyázok rátok.

2010. szeptember 2., csütörtök

"Hamarosan találkozunk"...

...hallom egyre gyakrabban. Én is úgy érzem, hogy életem első szakasza hamarosan véget ér...Anya és Apa egyre izgatottabban tekintenek az elkövetkező napok, hetek, évek elé. Készülődnek a nagy napra. Végre találkozunk! Minden lélegzetükkel a nagy találkozásra várnak. Bevallom én is türelmetlenül várom a pillanatot, amikor végre látni fogom Szüleimet. Már éreztük egymást. Anya és Apa gyöngéd simogatásai mindig megnyugtattak, mikor kissé elbizonytalanodtam idebent. Nem panaszkodom. Mert klassz kis hely ez. Bár mostanra inkább kis mint klassz, de jól elvagyok itt. Még várok picit.

És mivel Anyáék nem szándékoznak meglátogatni pocaklakásomat, lassan útra kerekedek. Vajon megismernek Szüleim? Vajon felismerem Őket? A félreértések elkerülése végett magammal viszem ezt a zsinórt. Helyszűkében úgy sem tudok már himbálózni rajta. Ne félj Anya! Ne izgulj Apa! Én majd kiálltok. És akkor újra ölelkezhetünk. Igaziból...