Jépa, jetek, mogyojó

Anya végre beadta a derekát és vásárolt egy doboz - jótékony hatás ide vagy oda, de szerinte undorítóan festő - fürjtojást, amit korábban már volt szerencsénk fogyasztani itt-ott, ott...hon azonban még sosem került terítékre.

„Tojások”. Egyik kicsi, másik pici.

Nagy testvérként természetesen kötelességemnek éreztem, hogy a reggelinél húgomat ellássam a menü származásával, eredetével kapcsolatos megfelelő információkkal. Már a startnál beragadtunk...

A másodikkal sokkal könnyebb

Ha napokra konvertálhatnám Anya Vikikével való várandósága alatt hallott "Majd meglátjátok, a másodikkal sokkal könnyebb lesz!" közhellyé degradált életigazság számát, az óvodai évekről már rég múltidőben beszélnék... 

A vaskos tapasztalatból eredő, megnyugtató szándékú állítást a már két- vagy többgyermekes anyukák, és főleg az apukák, mert ugye ők mindent jobban tudnak?, érvrengeteggel támasztották alá, viszont szinte mindegyikük mellőzte az első gyermek kulcsfontosságú és nélkülözhetetlen szerepét. 

Nem tudja a bálna...

Mi viszont tudatában vagyunk annak, hogy milyen jó a málna, ezért zabáltuk is rendesen, addig, amíg egyetlen sem maradt a bokrokon. 

Aztán következett a meggy, amit a speciel számunkra meghagyott ágról Nóra papája gondosan leszüretelt. Vajon a bálna tudja, hogy a meggy sem piskóta? 

Zsanna-manna

Virtuális fotóalbumaink egyikét lapozva jutott eszembe e sztori, és bár nem zsír-új, elmesélem Nektek. Amikor Vikike betegsége kis családunk női ágát néhány napra kórházba kényszerítette, Apával ketten vezettük a háztartást. Teszem hozzá: kifogástalanul.

Természetesen segítségben is volt részünk, és most az alkalmat kihasználva meg is köszönném a családomnak, zenésztársaimnak, a kiadónak, a producernek és Istennek... várj csak!, ez nem a Grammy-gála, szóval köszönet a család minden tagjának, akik önzetlenül álltak az ügyünk mellé.

Emberek és nők

Van egy jó szokásom, amit számomra érthetetlen okokból Szüleim rossznak minősítenek, éspedig: evés közben rajfilmeket, mesefilmeket, mondókákat és gyerekdalokat, valamint rockkoncerteket nézek, hallgatok.

No, nem azért, mert rossz a kaja, és valamivel el kell vonnom a figyelmemet a terítékről, mégis a figyelemmel kapcsolatos: koromból adódóan türelmetlen vagyok, és legyen bármilyen hihetetlenül finom és nyálcsorgató Anya főzte, egymagában nem elegendő ahhoz, hogy székhez, asztalhoz szögezzen 15-20 percig.

Ebből felnőttkorra evés közbeni újságolvasás lesz, feltéve, ha fennmarad addigra a "print".

Én nem!

Hunika! Hová tűnt a fa alól a télapó-mézeskalács? Megetted?
Válaszom a címben. 

Kedves anyám!

Könyvekből és videókból egyre nagyobb, ám emészthető adagokban fogyasztom, habzsolom a furfangos magyar népmeséket, amelyek láthatatlan szárnyakkal vértezik fel az amúgy is határok nélküli vadvirágos mezőkön vágtázó fantáziámat. Álmodtam én már Hamupipőkével, láttam farkast a függöny mögött és muzsikáltam a háromfejű sárkánnyal is, de akárhányszor béhívja a király a szegény hegedűst a palotába, rögvest korrigálom a mesemondót: nem bé, hanem be, te! De nemcsak én vagyok így ezzel, valahányszor tehetik Szüleim is partnerek a mókában.

Visszatekintő

Napra pontosan egy évvel ezelőtt illusztris vendég járt minálunk, aki mint már annyiszor korábban, most is tökéletes kaméleonként olvadt egybe a környezettel: kisbabának álcázta magát, ám, amint az lenni szokott, előbb-utóbb, Anya hathatós unszolására, felfedte igazi arcát.

Hölgyeim és Uraim: Jim Carrey!

Édes kék édeskék

Nagyszerűen indult a napom. Leszámítva az otromba paneleket és a még azoknál is rusnyább-rondább betongarázsokat, szobám ablakából utazási prospektusokba illő idill tárult: az a cseppnyi csapadék, ami az elmúlt napokat jellemezte, elég volt ahhoz, hogy a tömbházak között lapuló pázsitot a világ legszebb zöldjére fesse. Csak a sárguló, barnuló és "rozsduló" szomorúfüzek, hatalmas diófa, az akácok és a fel-felélénkülő szél árulkodnak arról, hogy a tavaszias időjárás ellenére nyakunkon az ősz. 

Később a parkban is hasonlóan idilli látvány fogadott: a szivárvány színeiben pompázó bokrok és falevelek csábító táncot lejtettek a déli harangszó súlyos ritmusaira. Hogyan, mivel tudná mindezt tetézni a mindig és mindennel elégedetlen, pontosítok, a maximalista kisember? Ezzel, ni!

Fejetlenség

Apa elvesztette a fejét, semmisnek nyilvánítja. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint az érintett, pontosabban a fejetlen fél határozattan tagadja, hogy a háttérben látható rózsaszínű nyakigcsizma lett volna a szerencsétlen eset okozója.

Maszatka

Esőerdő ide, szemek által szikrázva szórt szívből fakadó ragyogás oda, azért mégiscsak szívderítőbb, amikor a meleget bőkezűen eregető aranysárga napsugarak az égbolt határtalan kékje és a föld májusi esők által méregre pingált zöldje között táncolnak.

Ilyenkor Anya a fagyasztó jéghideg, láthatatlan rejtekéből üdítő frissességet varázsol elő. Anya fagyinak nevezi, én maszatnak hívom, de a jövőkép is illene: a hűvös, de perdülő ostyaszoknyájában ízlelőbimbóimon hevesen szambázó nyali sikkes álszakállat pingál az államra. Olyan, amilyet piktorok és költők, a bohém művészek hordanak. Majd 18 évesen...

Kedvenc maszatom a fagyi!

Kérdezz, felelek

A táplálkozásról, az étkezésről annyit írtam már, hogy akár egy kisdoktori disszertációt is összehozhatnék, ha bemásolnék egy-két passzust a korábbi bejegyzésekből, és még idézőjelet sem kellene használnom, vagy forrást megjelölnöm a lábjegyzékben, hisz az is én vagyok, s ez is én lennék...

Talán ezt még nem írtam. Én nem tehetek arról, hogy válogatós vagyok. Nem tehetek arról, hogy olykor a szaglószervem és az ízlelőbimbóim "állam az államban" alapon működnek a testemben, és a független testrészek igazgatótanácsának tagjaiként egyoldalúan elutasítják azt, amit egy korábbi alkalommal még vidáman elfogadtak.

Az is előfordul néha, hogy a kezeimet is meggyőzik és befogják a kaja elleni megtorló akcióra, és ez a lélektani határ, amin túl Anya már nem toleráns:

-Én egész nap, sokszor még éjszaka álmomban is, azon töprengek, hogy mit vásároljak, mit készítsek neked, hogy finom, különleges legyen, és hogy szeresd is, és nem elég, hogy meg se kóstolod, így azt sem tudod, milyen, még a földre is ledobod. Hát mit képzelsz, ki vagyok én!?

-Enikő. EEE-NI-KŐŐŐ!!!

Mivel eszek

Néha furcsa hangulatban
ebédelek egymagamban,
turkálok Anya főztjében
érzem azt, hogy nincs ez rendben így...

Nem tudom mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek, én...

Asztalkámra támaszkodva
a mondókákat nézem sorba,
evőeszköz a kezemben
szép kislányok a fejemben, ők...

Bár tudnám mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek, én...

Vannak, akik végigmérnek,
"Szép kis baba!" - így beszélnek,
nem érdekel, mit fecsegnek
nekiesek az ebédnek, én...

Holnapkép

Ma péntek van, ezért festek egy közeljövőképet egy pár, múlt szombaton készült fénykép segítségével. Még mielőtt megkérdeznétek, hogy miért jövőkép, ha múltbeliek a fotók, és ezzel teljesen összezavarnátok, gyorsan továbblépek.

Vasárnapi desszert

Ebéd után kényelmesen hátradőltem a székemben, és miközben hagytam, hogy a harmadik fogás dinamitként robbanjon szét a számban, édes, ínycsiklandozó ízével elvarázsolva nyelvem ízlelőbimbóit, arra gondoltam, hogy rég volt már, mikor benneteket is vasárnapi desszertre invitáltalak.

Megteszem hát most ismét, persze egy kis csavarral, mint mindig: ki kell találnotok, hogy mi a mai desszert, és csak akkor léphettek tovább. Ha megvan a titok nyitja, akkor...

Gyümölcslecsó

Alma banánnal, banán barackkal, barack szilvával, szilva körtével, körte szőlővel, szőlő kivivel, kivi mangóval, mangó ananásszal, hozzáadva egy kis piskóta vagy keksz. De várjunk csak! Nincs vége. Alma-banán, banán-alma...Elég! Meguntam. Váltsunk.

Nem irigylem Anyát. Mindig azon vacillál, hogy mit főzicskéljen nekem, gondoskodik arról, hogy kivétel nélkül mindig frissen elkészített eledel kerüljön az asztalomra, ennek ellenére én mégsem tudom meghálálni azzal, hogy ellenkezés, és Nád a házam teteje nélkül bármit is elfogyasszak. Látod Anya? Ezt az Almát már szeretem! Nyám-nyám!

Huni and the Chocolate Factory

Lehet kulturáltan csokit enni? Lehet, de az nem buli.

A csokifoltnál csak a szempilláim nagyobbak.

Anya, kérlek öblítsd le ezt a csokit. Nézd, milyen maszatos.

Vasárnapi desszert

Találjátok ki, mi a mai desszert!

Ti kértek, madárkák?

Őröljetek fogacskák!

A nevem Hunor, alias Márton. Maszat Márton.

Vasárnapi desszert

Felhívom kedves nézőim figyelmét, hogy a most következő műsorszám megtekintése cukorérzékenyeknek szigorúan csak felügyelet mellett ajánlott. Siketek és nagyothallók a műsort nem fogják hallani, mert nincs feliratozva, de mindenki számára megtekinthető a YouTube-on, és egyéb közösségi portálon, ahol Szüleim megosztják. 

Mindenkinek jut tehát belőle, de vigyázat (!), a műsor kép- és hanghatásai megzavarhatják egyes nézők vasárnapi ebédjét, sőt az sem kizárt, hogy sokan a látottak után kihagyják az elő-, valamint a főételt, és egyenesen a desszertnek ugranak. Nem egyébért, de most kivételesen nagyon fincsi lett. Milyen finom? Mutatom...

Vasárnapi desszert

Oké, elismerem! A fenti képsorokból könnyen le lehet vonni azt a téves következtetést, hogy a mai desszert nem ízlett, vagy Anya valami olyasmivel szolgált, amit már ezerszer ettem és már meguntam. Hogy ez mennyire nem így van, kiderül a következő fotóból, amit a lapozás után láthattok. Hab a tortán!