Ornella Fiorini: Lányomnak

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet, és minden szót, melyből mesék születnek.

Ünnepi desszert: mézeskalács (Recept)

Akárcsak a karácsonyfa, az otthon elkészített fahéjas és szegfűszeges illatú mézeskalács is a szent ünnep egyik elmaradhatatlan, nélkülözhetetlen kelléke. 

2010-ről nincsenek "ésszel fogható" emlékeim, azt viszont biztosra állíthatom, hogy családunkban immár harmadik éve a karácsonyi készülődés, az ünnepre való ráhangolódás egyik legjelentősebb mozzanata a meghitt zenei aláfestés melletti mézeskalácssütés.  

Szülinapi bokréta

Ma boldogan ébredtem. A maga 5:15 percével fiatal volt az még idő, ám nekem már nem volt kedvem tovább aludni, így arra kértem a fateromat, hogy lustizzunk egy kicsit. 

Visszabújtam hát az ágyba, magammal rántottam a félálomban bóbiskoló Apát is, és amíg Ő szabad akaratából (értsd expressz kérésemre) a hátamat súrolta, addig én tudattam vele, hogy ma ajándékot kap, mert szülinapja van.

Három

Csak 10 hónapja ismerem, azóta, hogy nőiesen ugyan, de ajtóstul berontottam élete kapuján és fenekestül felforgattam azt, amit elől-hátul találtam. Türelmesen fogadott, mosolyogva, kedvesen, mint egy igazi úriember(ke).

Kis világa azóta sem olyan, mint amilyennek megismerte, sokkal-sokkal derűsebb, mókásabb, vidámabb, színesebb és szebb, no persze hangosabb is.

Nem tudja a bálna...

Mi viszont tudatában vagyunk annak, hogy milyen jó a málna, ezért zabáltuk is rendesen, addig, amíg egyetlen sem maradt a bokrokon. 

Aztán következett a meggy, amit a speciel számunkra meghagyott ágról Nóra papája gondosan leszüretelt. Vajon a bálna tudja, hogy a meggy sem piskóta? 

Helyzetképek

"A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!" Honoré de Balzac

Vikike érkezésével merőben megváltoztak a mindennapjaim. Már semmi sem a régi! Azzal semmi bajom nincs, hogy Szüleim rám irányuló figyelme azóta megoszlik kettőnk között: Anya és Apa komoly tartalékkal rendelkezhetnek, mert én egyáltalán nem érzem úgy, hogy horribile dictu!, háttérbe szorultam volna. A mi családunk nem a Red Bull vagy a Ferrari csapata, ahol a versenyzők egyikét egyértelműen másodhegedűsi posztba szerződik. Nincs kispad és nincsenek pótjátékosok.

Nálunk mindenki prímás, mindenki egyformán fontos, egyformán éhes és édes, álmos és bájos, játékos, durcás-dacos, huncut és gyerekesen gengszter, a mi családunk egy két Napos Naprendszer.

Mi a helyzet Vikike?

Felnézek

Életének utolsó éveiben tanultam csak meg édesapámat megölelni. Nyolcéves koromban - mint annyi más fiú - abbahagytam édesapám ölelgetését. "Férfias" akartam lenni. Húsz évig tartott, mire rájöttem: az igazi férfiak ki tudják mutatni érzéseiket. Andrew Matthews

Ria-ria-Viktória!

Elnézéseteket kell kérnem, amiért az utóbbi időben hanyagoltam a naplót és így benneteket is. Sajnálom, hogy idelátogatásaitok alkalmával a tegnap híreivel szembesültetek, pedig valószínű többen értesültetek arról, hogy nagy dolgok történtek velem mostanság.

Ezeket a történéseket és a velük járó meg- és leterhelő információhozamot picit nehézkesen dolgozta fel a processzorom, többször fagyott le, mondott csütörtököt és dobta be a törülközőt. Mi az, hogy újraindítás?! Újratervezés!

Azért mégiscsak egy alig kétéves kisember vagyok! Az még rendben van, hogy a családi Naprendszerbe ezentúl két Nap kel és ragyog, de arról nem szólt a kontraktus, hogy míg Anya kórházban lesz, addig nekem kell rendeznem Apát és sétára vinni Nagyit.

No, de nem panaszkodok, abszolváltam a feladatot, nem is akárhogyan, magna cum-laude fokozattal. Felcsavart pergamenre írt és viaszpecséttel bélyegzett diploma helyett a földkerekség legszebb, legerősebb, és egyben a legtörékenyebb virágszálát kaptam a Szüleimtől, azzal a megbízással, hogy vigyázzak Rá, óvjam Őt.

Embertelenül nehéz feladat vár rám, de nem hátrálok meg. Ez egy halálig szóló bizalom. Szeretlek, kicsi Viktória!

Kisjány!

Író-olvasó találkozókon, azaz barátokkal, ismerősökkel, sőt még egyes családtagokkal való találkozások és beszélgetések alkalmával is, a Szüleimnek szögezett firtató kérdések arra engednek következtetni, hogy nem volt elég egyértelmű egy korábbi bejegyzésben tett állításom, miszerint, idézem önmagam: "...az esetben, ha egykori pocaklakásom új bérlője hozzám hasonlóan fogja majd szeretni a teniszt, úgy csak vegyes párosban játszhatunk a háló ugyanazon oldalán."

Kénytelen vagyok hát fekete-fehéren kijelenteni: bombabiztos a tény, hogy a november végén, vagy december elején világra érkező testvérkém kislány lesz.  

Cápamese

A parton soha nem hordtam pelenkát. Amúgy legtöbbször semmit nem hordtam, ezt azonban képek nélkül is el kell higgyétek nekem, ugyanis már nem vagyok hajlandó ádámkosztümben mutatkozni...

Reggeli után mindig elvégeztem kisebb-nagyobb dolgaimat, úgyhogy Anya bátran adta rám fürdőrucijaim valamelyikét, egy ideig biztos nem állt fenn a veszélye annak, hogy bepiszkolom az Adriai-tenger ezüstpartját, vagy türkizkék vízét. 

Légikatasztrófa

Hamarosan birtokba veszem a vakáció ideje alatt készült fotókat, a beszámolót azonban nélkülük is elkezdem, gondoltam ugyanis, hogy a nyári zenei fesztiválokon jól bevált nulladik nap nekem is segít picit fokozni a várakozást.

Természetesen a bejegyzés címe is szenzációhajhász, ugyanis velünk semmiféle légibaleset nem történt, leszámítva azt, amiről már korábban beszámoltam, éspedig Apa szélmalomharca a tyúkagyú légikisasszonnyal.

A donkihótezésnek egy egészen elképesztő hisztiroham lett a vége, ami csak olasz földön ért véget, és ami után Apa levonta a következtetést, hogy katasztrófa volt a repülőút, és simán kijelentette, hogy következőkor 5 év múlva, azaz 7 esztendős koromban repül még az én illusztris társaságomban. Elfelejtette, hogy csak két hétre jöttünk...

Ha lúd...

Ha minden az eredeti tervek szerint működne, eléggé lapos és unalmas világban élnénk. Ha az elmúlt napokban minden az eredeti elképzelések szerint történt volna, ezeket a gondolatokat én most otthon vetném papírra, miközben Anya a reggeli ínycsiklandozó illatával csalogatna asztalhoz, Apa feje fölött pedig papírtengerhullámok csapnának össze.

Azért a feltételes mód, mert némi győzködés és tanakodás után arra a következtetésre jutottunk, hogy jobb a lúd kövéren, újratöltöttük a vakációt, így maradunk még egy hetecskét a pasta, az eszpresszó, a pizza és a balzsamecet országában.

Homoklabda

Teljes sokként ért a felfedezés, hogy Anyáék nem pakolták be a teniszütőket a poggyászba. Nem is szalasztottam el egy alkalmat sem, hogy megjegyezzem, itt, Andráséknál nincs teniszütő. Észrevettem ugyanis, hogy ha elég következetes vagyok követelőzéseimmel, a felnőttek folyamatos nyaggatása sikerrel végződik: így volt ez korábban a gitárral is...

Addig, amíg eljutunk végre az Alba Adriatica-i teniszklubba, erre ígéretet kaptam, kipróbálom a parton ütő helyett a homárszitát. De várjunk csak! Mit használunk labda helyett?

Több mint képeslap

Hosszú távollétemre -utoljára két hete találkoztunk a napló hasábjain- nem igazán van elfogadható magyarázatom -a szocialista kormányfőhöz kellene fordulnom néhány remek tippért- mint az, hogy kéthetes családi szabadságunkra én egy kéthetes pihenővel készültem fel.   

  

Nem mintha nem lett volna beszámolni valóm, hisz pocaklakásából a testvérkém is remek híreket táviratozott, aztán az utazás előtti napi sétáink is bővelkedtek remek sztorikban, én azonban annyira beleéltem magamat a repülővel való utazásra, hogy szinte semmire sem maradt már energiám, csak az eget fürkészni és várni a pillanatot, amikor végre fény derül arra, hogy nekem, vagy a hamis mosolyú és műanyag tekintetű légikisasszonynak vannak nagyobb szempillái...

A felnőttek őrületes dolgokat mondanak

Anya pocijának kikerekedésével egyenes arányban gyarapszanak az egykori pocaklakásom jelenlegi bérlőjének nemi hovatartozása körüli találgatások. Természetesen Apának, mint mindig, most sincsenek kételyei, hisz Ő mindenhez ért, mindent tud, így azt is, hogy Ő egy dolgot tud: fiúgyermeket csinálni.

Amíg azonban végleges, végső és megfellebbezhetetlen válasz nem születik a kérdésre, addig Apa eképp riogatja Anyát, aki mindenáron -Minden Áron?- kislányt szeretne, de engem is, aki tanácstalanul állok az ügy előtt, mert még mindig nem tudom, hogy fiú vagy lány lehet számomra a legmegfelelőbb játszó-, szoba- vagy lelkitárs, teniszpartner, testvér vagy barát...

Jegyzetek az esőerdőből

Ha Anya fejében megszületik egy terv, kipattan egy ötlet, ami egyenesen arányos a megrendíthetetlen elhatározással, részünkről, férfioldalról pedig a megkérdőjelezhetetlen végrehajtással, akkor ott mese nincs, tenni, menni, végezni kell, hanem...

Persze, mi tudjuk, hol a helyünk, és bár olykor rendkívül vokálisan hallatjuk véleményünket - értsd hisztizünk -, Amelyik kutya ugat, az nem harap-alapon igyekszünk mindig Anya kedvében járni.

Egymondatos bombahír

Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi is legyen a mai naplójegyzet címe? Éremdobás nem jöhetett szóba, mert kettőnél több opcióm is volt. Így beszélünk mi gyerekek? Gyerekszáj? Amilyen a kérdés, olyan a felelet? Gabi? Három a magyar igazság, máj esz? Családkiegészítés? h|e|gy plusz egy, egyenlő négy? A megoldást végül igen erős fantáziám szolgáltatta. Valahogy ekként hathatott ugyanis Apára Anya abbeli bejelentése, hogy...

Időjárás hátrajelzés

Egy darabig úgy voltam vele, mint író, akit egyszerre hagyott el ihlet és múzsa. Pedig már minden a rendelkezésemre állt: megvolt a téma, és háttárinfó bőven, fotódokumentáció is készült, mégis valahogy nehezen került megfelelő alkalom arra, hogy megosszam élményeimet.

Aztán miután belső kezek - idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtam - feltörték az adatbázisomat és a képriport egyik-másik értékes és kulcsfontosságú eleme felbukkant a világhálón, úgy döntöttem, ideje lépni még mielőtt beleegyezésem, akaratom és engedélyem nélkül összeáll a puzzle.

A másik nyomós ok az időjárás volt; úgy gondoltam, hogy ebben a hideg és barátságtalan májusi őszben mindenkinek jól eshet és felüdülésként hathat forró napsugarakba öltözve sétára kerekedni velem gőzmozdonyon, vízibiciklin, hintán, csúszdán, kötélen és karikán a Kökös határában levő Természetparkban.

Sepsi-Magyaróvár

Az Alma Együttes nagyszerű koncertjét követő tavaszi kollekció bemutatása után tudatosan döntöttem úgy, hogy tartok egy kis szünetet, visszavonulok a rivaldafényből, átadom a helyet a városnapok szervezőinek, sztárvendégeinek, és elvegyülök a tömegben.

Az ember azt hinné, hogy egy másfél esztendős kisgyerek számára nincs is annál egyszerűbb feladat, mint fejest ugrani a közel ötvenezer lelket számláló tömegtengerben, és eltűnni, mint póni a ködben. Nekem ez nem sikerült, mert Szüleim mentőövként szolgáló kézfogása minden lépésemet vigyázta.

Kitavaszodott kollekció

Az Alma Együttes koncertjében az volt a legszuperebb, hogy aznap Apa hamarabb hazaérkezett, és így Ő is velünk tartott. Persze tudtam én már idejében, hogy az egész csipet-csapat megy koncertezni, hisz három a magyar igazság, három volt a belépők száma is, de addig nem hittem, hogy így is lesz, míg Szeret! Szeret! Szeret! üdvrivalgás közepette Apa karjaiba nem vetettem magam a lépcsőház ajtajában.

Az almatúladagolás után a könnyes felhők elől félénken menekülő lágy tavaszi napsugarakba, a gyönyörű virágok bódítóan friss illatába és a méregzöld pázsit palástjába burkolózott parkban még egy sétát is beiktattunk. Tökéletes helyszín tavaszi kollekcióm egyik darabjának ősbemutatójára...