 |
| Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást, Összevegyítettem ezernyi szépségből, Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából, Ívelő szivárvány halovány színéből. |
Gyűjtöttem harmatból, virág illatából,
Tavakon csillogó aranyhíd fényéből,
Vízcseppen megtörő kristályos tükörből,
Sápadt holdsugárral világító éjből.
 |
| Ezer emlékből, mosolyból és könnyből, Virágokból, fából, mindenből, mit láttam. Amit meg akartam tartani magamnak, Csukott szempilláim börtönébe zártam. |
 |
| Adtam hozzá érzést szívem melegéből, Kristálytiszta könnyet, tiszta égbolt kékjét, Szeretetből sokat, jóságot és hitet, Megértést, türelmet és a szelíd békét. |
Ha értenénk a szót, s megbíznánk egymásban,
És a közös nyelvünk a szeretet volna,
Több lenne a mosoly, kevesebb a bánat,
Minden ember lelke fényesen ragyogna. (Ragyogás - Farkas Éva verse)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése