Nyelvújítás

Mint csillag az égen, annyi a dolgom; számos és számtalan gyermek- valamint babaorientált tevékenységeim többé-kevésbé lefedik napjaimat. Szinte minden nap egy eszeveszett versenyfutás az idővel, és olykor hiperaktivitásom pontosan a táplálkozás vagy a lefekvés idejére hág a tetőfokára.

Mivel normális ember alvás, magyar ember pedig evés közben nem tereferél, próbálok lakatot tenni a számra, és engedelmeskedni a szülői akaratnak, ilyenkor azonban gyakran fordul elő, hogy láthatatlan kezek kinyitják könnycsatornáimat.

Anyáékat látszólag már nem hatja meg az általuk hisztinek vélt megnyilvánulásom, ezért ilyen esetben a nehéztüzérséggel támadok. Embokó. Ezzel az általam kitalált szóval, amit a legkülönfélébb hangsúllyal, mikor suttogva, mikor ordítva ejtek ki, egycsapásra leveszem Szüleimet a lábukról.

Nyelvújító tevékenységem első kódját -tádikó vagy tátukó, jelentése teniszütő-, viszonylag hamar feltörték Anyáék, de az embokó-val zsákutcába kerültek.  

Vasárnapi desszert

Na jó! Az dobja el az első követ, aki soha nem sózta el a levest, 

egyszer sem főzte túl a spagettit, pörkölte oda a pörköltet vagy 

savanyította túl a savanyúságot. Édesítsétek hát meg picit a 

mai desszertet. Nem is kell cukorért mennetek. Van itt édes bőven.

Brühühű

S.B.M.
(Síró Bőgő Masina)

A leggyakoribb kérdések, melyekre Anyáéknak válaszolnunk kell velem kapcsolatban alvással, táplálkozással és természetesen a sírással kapcsolatosak. Éjszaka alszik? Még szopik? Jól eszik? Sokat sír? És mindezt ott teszik előttem, miközben az arcomat csipdesik. Hahó! Én is itt vagyok, én is ember vagyok. Igaz babaember, de vannak füleim és egy jó nagy szám. Ha engem kérdeznétek, kérdéssel válaszolnék: Miért nem kérdezitek, hogy sokat nevet?

Sírok hát! De annál többet nevetek! Sőt mesterien ötvözöm a kettőt. Tudok sírva-nevetni és nevetve-sírni. Ember vagyok. Tele félelmekkel, szorongásokkal, fájdalmakkal és hisztikkel. Majd elnövöm...Elnövöm?

Áztatom a nyálazóm

Nem akarok hintázni!

Nem akarok kiszállni!

A híres kombinézón: síró-nevetés vagy nevető-sírás

Cumihalandzsa

Még a hinta is szomorú...

Ha sokáig tart a hideg és a rossz idő, attól félek, hogy naplóm időjárás jelentő oldallá alakul át. Nem tehetek róla. Itthon ide, otthon oda, az áprilisi bolond időjárás most már teljesen rányomta bélyegét hangulatomra. Elég csak egy pillantást vetnem az ablak felé, és már a sírás környékez. Ki akarok menni! Anyáék persze készek minden tőlük telhetőt megtenni bohócot csinálni magukból, hogy jó kedvre derítsenek. Vegyes sikerrel...

Mivel széles mosolyom jelentősen leszűkült, hogy helyet csináljon neki, tegnap délután Apa kihúzta cumimat a számból. Nem kézzel, hanem az ajkaival tette mindezt, majd az ajkai közé, fordítva beszorított cumival a szájában utánozni kezdte "beszédstílusomat". Nem akarok túlzásba esni, de hirtelen olyan jókedvre derültem, hogy az önfeledt nevetéstől talán még bele is csináltam...

Apa nevetve, de értetlenkedve folytatta a cumihalandzsát. Ennyi az egész? - szögezte kérdő tekintetét Anya irányába, aztán, mint mindig, természetesen most is megszületett fejében a tökéletes megoldás jövőbeli kedvetlenségem elűzésére:

-Anya, mától kezdve vészhelyzetben nekünk is kötelező a cumizás!

Türelem

Do I look like I'm having fun?

-Mindjárt kész vagy mókus!-mondja Anya kedvesen, bájosan és persze türelmesen pelenkázás, öltöztetés vagy etetés közben, mikor észleli, látja és hallja, hogy türelmi határom végére érkeztem. Hallja a szomszéd is...Mert olyankor biza kieresztem hangomat, hadd szálljon szabadon, mint madár az égen. Csak egy picit maradj még nyugton, és aztán megyünk hintázni! - ígérgeti Anya, miközben próbálja feltenni a pempit...hátulról. 

Maradjak nyugton? Legyen türelmem? Mindjárt? Be kell vallanom, ezek a fogalmak még egyelőre ismeretlenek számomra. 

Szerencsére itt van Apa, aki mindig türelmes , aki mindent tud, aki minden problémára talál megoldást vagy magyarázatot, és akinek minden kérdésre van egy kielégítő válasza. Elméletben...

-Szerintem egyszerűen az történt, hogy Huni baba épp a türelemért állt sorban, amikor Dr. Bubó Pali pocaklakásából kisegítette...

Miva?!

Hova lettél mókuska?

H, mint h_ _ _ _ i (Ismersz engem?)

Has-falat

Egy kis segítség?

Valaki?

Megszusszanok...

...erőre kapok...

...valahogy csak feltápászkodok!

Következőkor...

S.B.M.

Síró Bőgő Masina. To be continued...

Hamarosan...

...eltörik...

...a mécses.

Kitartás

Beszámoltam volna hamarabb a múlt hétvégi Erzsébet parki sétáról és a Nagyiékkal való találkozásról, de először is én szokás szerint átaludtam a nagy kiruccanást, és információ szűkében szükségem volt arra, hogy a családi szóbeszédekből értesüljek a történtekről, másodszor pedig a napokban temérdek munkám volt, amit röviden, hogy ne legyek túlságosan unalmas, úgy foglalnék össze, hogy kipróbáltam a csecsemőkori kommunikáció, a sírás minden formáját: szepegve, hangosan, nyugtalanul, nyűgösen, élesen, görcsösen és erősen. Mindeniket kellőképpen kitartóan ahhoz, hogy Anyáék aggódjanak.

Persze komolyabb bajom nem volt, de ezt Anyáék nincs honnan tudják, úgyhogy miután kimerítettük a pelenkázás-etetés-fürdetés hármas rituáléját és a mérlegen is feszíthettem magam pár másodpercig, kezdődhetett a számomra mindennél fontosabb babusgatás, simogatás, éneklés és táncikálás. Mikor úgy éreztem, hogy elegendő Anyapuszit és Apapiszét kaptam mély álomba zuhantam, hogy aztán pár óra múlva frissen és üdén folytathassuk, ott ahol abbahagytuk... 

Na de elkalandoztam és a sétáról nem esett egy szó se. A lényeg az, hogy amitől én a legjobban tartottam nem következett be. Mivel Apa egész délelőtt arról dalolt, hogy "elvesztettem zsebkendőmet, megver anyám érte..." kíváncsian vártam a fejleményeket, de végül nem volt bunyó. Nagyiék nagyon aranyosak. Izgatottan rohantak, hogy láthassanak és még sok-sok fincsi kaját is hoztak Anyáéknak.