Azt is mondhatnám, hogy egy rövidke szabadságot vettem ki az évforduló idejére, de nem hazudhatok Nektek. Az történt, hogy év végére egészen váratlanul besokalltam. Két napig egyebet sem csináltam csak sírtam és bömböltem. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Anya, aki a nagybetűs türelem két lábon járó monumentuma hősiesen állta a sarat, Apának viszont hamar szertegurultak a gyógyszerei. És mivel Ő az, aki "tollbamondás" után lejegyzi ide gondolataimat, azok után, hogy összeakadt bajuszunk, ez a művelet fizikailag már nem volt lehetséges. Hogy aszongya
lemerült, mint a Duracell Gyuszi...izé, nyuszi, meg blá, blá, blá.
És akkor mit mondjak én? Egy fergeteges év végén járok. Életem első teljes esztendejének a végén. És itt ez a kulcsszó: első. Egy olyan évet búcsúztatok, mely során Szüleimmel egyetemben annyi és még egyszer egy annyi elsőt megéltünk.
Soroljam? Az első fogacskák, és az avval járó első fogmosás, az első barátok és barátnék, az első lépések, külföldi vakáció, az első szavak, az első születésnap, az első és hoppá(!) az utolsó keresztelő, az első szülinap, az első teniszlecke és az első igazi karácsony. Lehet ezt még überelni? Ezért sírtam Apa, na meg azért, mert megtehetem...egyelőre.
Aztán valahogy, mindannyiunk megkönnyebbülésére összeszedtem magam, és jó kedvvel indultam útnak. 2012-be mentünk. Első állomásunk Nóra baba, Réka, Oszkár és Bátor kutya főhadiszállása. Az Óév méltó búcsúztatása volt. Volt játék, fergeteges buli gyerekzenére, ízletes ételek, divatos koktélok, és ami a legfontosabb, barátaink társasága. Nemrég írtam, hogy számomra 2011 a barátság jegyében telt, a barátságról szólt, és mivel lehetne ezt jobban überelni, mint avval, hogy barátokkal karöltve búcsúztattunk egy évet és köszöntöttük a másikat. Boldog Új Évek Kedves Barátaim!
