2012. március 31., szombat

Kérdezz, felelek

A táplálkozásról, az étkezésről annyit írtam már, hogy akár egy kisdoktori disszertációt is összehozhatnék, ha bemásolnék egy-két passzust a korábbi bejegyzésekből, és még idézőjelet sem kellene használnom, vagy forrást megjelölnöm a lábjegyzékben, hisz az is én vagyok, s ez is én lennék...

Talán ezt még nem írtam. Én nem tehetek arról, hogy válogatós vagyok. Nem tehetek arról, hogy olykor a szaglószervem és az ízlelőbimbóim "állam az államban" alapon működnek a testemben, és a független testrészek igazgatótanácsának tagjaiként egyoldalúan elutasítják azt, amit egy korábbi alkalommal még vidáman elfogadtak.

Az is előfordul néha, hogy a kezeimet is meggyőzik és befogják a kaja elleni megtorló akcióra, és ez a lélektani határ, amin túl Anya már nem toleráns:
-Én egész nap, sokszor még éjszaka álmomban is, azon töprengek, hogy mit vásároljak, mit készítsek neked, hogy finom, különleges legyen, és hogy szeresd is, és nem elég, hogy meg se kóstolod, így azt sem tudod, milyen, még a földre is ledobod. Hát mit képzelsz, ki vagyok én!?
-Enikő. EEE-NI-KŐŐŐ!!!

2012. március 29., csütörtök

Mivel eszek

Néha furcsa hangulatban
ebédelek egymagamban,
turkálok Anya főztjében
érzem azt, hogy nincs ez rendben így...

Nem tudom mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek, én...

Asztalkámra támaszkodva
a mondókákat nézem sorba,
evőeszköz a kezemben
szép kislányok a fejemben, ők...

Bár tudnám mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek,
mivel, de mivel, de mivel, de mivel eszek, én...

Vannak, akik végigmérnek,
"Szép kis baba!" - így beszélnek,
nem érdekel, mit fecsegnek
nekiesek az ebédnek, én...

2012. március 26., hétfő

Boldogság

Tavaszi napsütés derűt kelt és mosolyt fakaszt. Virágom, virágom!
Ilyen az én belső kisugárzásom, ami a külső besugárzás eredménye.

2012. március 25., vasárnap

Mini Mayhem strikes again...and again

Nem is olyan régen, a ráállni a csomagra nevű projektem még gyerekcipőben járt, viszont akkor ígéretet tettem arra, hogy míg egy darabban láttok nem adom ám fel.




Persze a közel fél évvel ezelőtti célkitűzés ma kissé nevetségesnek tűnik, hisz azóta játszi könnyedséggel veszek ennél nagyobb, szélesebb, magasabb és...veszélyesebbdon't tell anyoneakadályokat is. De várjunk csak! Mi történik itt? Ha csapkodom a bútort, akkor...az nekem fáj?

2012. március 23., péntek

17:14-kor 1½



Előttem az élet, de már a hátam mögött is.
Vagy az egy fűtőtest? party 

2012. március 16., péntek

Holnapkép


Ma péntek van, ezért festek egy közeljövőképet egy pár, múlt szombaton készült fénykép segítségével. Még mielőtt megkérdeznétek, hogy miért jövőkép, ha múltbeliek a fotók, és ezzel teljesen összezavarnátok, gyorsan továbblépek.

2012. március 15., csütörtök

2012. március 11., vasárnap

Vasárnapi desszert


Ebéd után kényelmesen hátradőltem a székemben, és miközben hagytam, hogy a harmadik fogás dinamitként robbanjon szét a számban, édes, ínycsiklandozó ízével elvarázsolva nyelvem ízlelőbimbóit, arra gondoltam, hogy rég volt már, mikor benneteket is vasárnapi desszertre invitáltalak.

Megteszem hát most ismét, persze egy kis csavarral, mint mindig: ki kell találnotok, hogy mi a mai desszert, és csak akkor léphettek tovább. Ha megvan a titok nyitja, akkor...

2012. március 10., szombat

Acoustique. Hallatszik?

Akusztik. Hallatszique?
Szeretném azt hinni, hogy a Sokkoló képekkel nem vezettelek félre, hanem csak megvicceltelek picit benneteket, és ti ezért nem nehezteltetek rám.

Tény, hogy olyan tolongás támadt itt a blogon, hirtelen annyian lettünk, hogy nekem ki kellett lépnem. Na, most szeretném azt hinni, hogy nem a sokkra, hanem a mézre érkeztetek, de tudom, hogy olykor a forma vonzóbb, mint a tartalom.

Akkor azt mondtam, hogy igazából senki nem számíthat ötórás hírekre egy babablogon, hacsak a szóban forgó kisbaba másfél évesen nem Beethoven 5. Szimfóniáját játssza, egyik kezével a zongorán, másikkal a karmesteri pálcán...Vajon a próféta beszélt belőlem?

2012. március 6., kedd

Sokkoló képek


Figyelem! A következő bejegyzés olvasása és a képek megtekintése 18 éven felüliek számára csak kiskorú felügyelete mellett ajánlott. A képi hatások arra késztethetnek egyes felnőtteket, hogy ruhájukat ledobálva, ajtóstul ágyba rohanjanak, és akaratukon kívül-belül sínre tegyék a "nagy gyerekcsinálás projektet".

A továbbiakban sokkoló fotókat láthattok rólam, olyanokat, melyek pár másodperccel ébredésem után készültek. Nincs rajtam se smink, se fésű, csak hálóing és egy tölcsér, arcomon szabadon fel-alá ránduló ráncok, kobakomon szófogadatlan hajtincsek. Továbblépés csak saját felelősségre!

2012. március 3., szombat

Naptár

Lapoztatok már?
Tudom, hogy a virágnyitás nem szerepel március munkaköri leírásában, ez különben május feladata, a márciusé elsősorban a hóolvasztás, de azért lehetek optimista, nem? Odakint a tavaszi szél eléggé vokálisan és kapkodósan végzi a dolgát, a napsütés színe sem olyan sápadt már, mint amikor utoljára láttuk, úgyhogy hamarosan, miért ne, akár a pitypangok is kidughatják álmos fejüket a földből.happy