2012. július 18., szerda

Több mint képeslap

Hosszú távollétemre -utoljára két hete találkoztunk a napló hasábjain- nem igazán van elfogadható magyarázatom -a szocialista kormányfőhöz kellene fordulnom néhány remek tippért- mint az, hogy kéthetes családi szabadságunkra én egy kéthetes pihenővel készültem fel.   

  


Nem mintha nem lett volna beszámolni valóm, hisz pocaklakásából a testvérkém is remek híreket táviratozott, aztán az utazás előtti napi sétáink is bővelkedtek remek sztorikban, én azonban annyira beleéltem magamat a repülővel való utazásra, hogy szinte semmire sem maradt már energiám, csak az eget fürkészni és várni a pillanatot, amikor végre fény derül arra, hogy nekem, vagy a hamis mosolyú és műanyag tekintetű légikisasszonynak vannak nagyobb szempillái... batting eyelashes

Hazulról a Bologna közeli kis repülőtérig nemcsak szempilla-ügyben tisztázódtak a dolgok: azzal, hogy Mégane kisasszonnyal jó viszonyt ápolok, már réges-régen tisztában voltam, most viszont az is kiderült, hogy imádok buszozni. A repülésről dióhéjban annyit, hogy én már félúton le akartam szállni, Apa meg kiugrani, akár ejtőernyő nélkül is. A hazarepüléstől már most frászom van, fogalmam sincs, hogyan jutunk haza...Abban biztos vagyok, hogy a vasmadárnál akár egy dióhéjban való hajókázás a tengeren is jobb volna. Vagy papírsárkány, vízibicikli?


Visszatérve a légihárpiákra, úriember módjára, annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy a szempillájukkal egyetemben a kollektív IQ-juk is jóval alulmaradt. Én azt hittem repülőn utazok, nem baromfiudvaron kapirgálok: a libák addig nem tágítottak, míg előbb Anyához majd Apához nem kötöttek. Olyan nehéz megérteni, hogy a szeretetnél erősebb kötelék nincs kerek e világon?


András autójában megnyugodtam. Segítségemre sietett a csomagtartóból elővarázsolt oroszlánkirály bili is: nem tudom, hogy a bolognai reptér parkolója látott-e már valaha sírva-nevetve biliző kisgyereket, a stewardessné biztos nem, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre megkönnyebbültem. A többit meg letojom.

Megígérem Nektek, hogy többé nem tűnök el, mint szamár a ködben, és annak ellenére, hogy szabadságon vagyok, időnként küldök Nektek is egy-egy képeslapot a napfényes Itáliából. Nem egyébért de nekem nagyon tetszik itt, ezért megosztom Veletek is, Ti majd hozzászóltok, ha tetszik. Így beszélnek itt a ragazzók.


Adós maradtam még egy egész apró pontosítással: a testvérkém. Dr. Bubó Pali 80%-ban biztos abban, hogy az esetben, ha egykori pocaklakásom új bérlője hozzám hasonlóan fogja majd szeretni a teniszt, úgy csak vegyes párosban játszhatunk a háló ugyanazon oldalán.big hug 

2 megjegyzés:

Mészely Réka írta...

Hunika! Jól áll neked a tenger! Örülök, hogy jól telik a nyaralásod, remélem, jobb az időd, mint amit én fogtam ki az első szabadságos héten! Találkoztam olasz bácsikkal, akik sok finomságot árultak, te is kóstolja mjd meg mindent! Puszi anyáéknak és a pocaklakónak!

Huni baba írta...

Szia Réka! Igazán jól telik a nyaralás, semmire sem lehet panaszom. Olasz bácsik? Én egyet sem láttam. Bizonyára mindig köztünk volt egy olasz néni. :))