Ornella Fiorini: Lányomnak

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet, és minden szót, melyből mesék születnek.

V1któria

2012. november 27-én teljesedett ki a Szüleim által megálmodott családlétszám. Fogalmam sincs, hogy a családpszichológusok mit tartanak ideálisnak, optimálisnak vagy tökéletesnek ezen a téren, egy dolgot viszont tudok, és azt jól: az amúgy is magas alapjárati fordulatszámon pörgő életemet tündéri kezecskék kapcsolták sok-sok fokozattal feljebb. 

Való igaz, kezdetben nem igazán tudtam hová tenni a csukott szemű, olykor csendes, máskor fennhangon sipítozó, oly törékenynek látszó angyali lényt.

A másodikkal sokkal könnyebb

Ha napokra konvertálhatnám Anya Vikikével való várandósága alatt hallott "Majd meglátjátok, a másodikkal sokkal könnyebb lesz!" közhellyé degradált életigazság számát, az óvodai évekről már rég múltidőben beszélnék... 

A vaskos tapasztalatból eredő, megnyugtató szándékú állítást a már két- vagy többgyermekes anyukák, és főleg az apukák, mert ugye ők mindent jobban tudnak?, érvrengeteggel támasztották alá, viszont szinte mindegyikük mellőzte az első gyermek kulcsfontosságú és nélkülözhetetlen szerepét. 

Mi ez a nagy csend?

Érdekes grafikát találtunk a Facebook-on - hol máshol? -, ami útmutatóul szolgálhat a még tapasztalatlan, folyton válaszokat és megoldásokat kereső, első gyermekes szülőknek. 

Az ábra frappáns magyarázatokkal szolgál azokra az egyáltalán nem mindennapi, de oly áhított szituációkra, amikor síri csend honol a lakásban. Igen ám, de ilyenkor az egészséges kíváncsiság vezérelte, rendkívül leleményes totyogók holtbiztos, hogy nyakig benne vannak valami csínytevésben: falat firkálnak, csokit majszolnak, alszanak - naná!-, megtalálták az anyuka mobilját, a bútorzaton császkálnak-mászkálnak, vagy épp kukáznak. 

Szülinapi bokréta

Ma boldogan ébredtem. A maga 5:15 percével fiatal volt az még idő, ám nekem már nem volt kedvem tovább aludni, így arra kértem a fateromat, hogy lustizzunk egy kicsit. 

Visszabújtam hát az ágyba, magammal rántottam a félálomban bóbiskoló Apát is, és amíg Ő szabad akaratából (értsd expressz kérésemre) a hátamat súrolta, addig én tudattam vele, hogy ma ajándékot kap, mert szülinapja van.

Szerkesztőségi huzavona

Hogy is hívják hivatalosan a jogászok? Kibékíthetetlen ellentétek. No, azért nem olyan reménytelen és kilátástalan a helyzet. Az van, hogy képtelenek vagyunk zöld ágra vergődni valamiben. És sietnünk kell ám, mert nyakunkon a rozsdasárga s rézvörös ősz,  s aztán lőttek a zöldnek s a kiegyezésnek.

Arról van szó, hogy én szeretnék riportot a nagy nyári utazásunkról - nekem ez volt az első - Hunika meg azt tartja hajthatatlanul, hogy az a hajó már elment. El-e? Egy fenét! Majd amikor Ő ovis karrierjének építgetésével lesz elfoglalva, és én leszek a naplószolgálatos, közzéteszem az anyagot.

De édeske!

Minden héten egy-két nap Nagyéknál vakációzok, hogy ezzel is tehermentesítsem Anyát a délelőtti órákban, amikor Apa munkában van. Igen ám, de a kis hercegnőnket épp az én hiányom zavarja meg annyira, hogy aztán se séta, se evés, se alvás, ergo Anya tehermentesítése sem sikerül úgy, ahogy az tervbe lett véve. Vikike a séta alatt folyton utánam forgatja kicsi fejét, evés közben szintén, keresi a tekintetemet, kutatja a mosolyomat, az elalvás meg azért megy döcögősen, mert ilyenkor zavaró csend honol a lakásban. Mit tesz ilyenkor a porul járt anyuka? Játszani kezd a fényképezőgéppel és készít egy "De édeske!" fotósorozatot a(z egyik) büszkeségéről.

Ahány fotó annyiszor hangzott el a de édeske felkiáltás a számból, még úgy is, hogy Anya a sorozat második felében egy fura effekttel sárgarépaszínűre "festette" a húgomat.

Kisszerkesztőségi nagygyűlés

Nemrég - egy kisebb szünet után - újra találkoztunk Annával, naplónk egyik leghűségesebb olvasójával, aki majd mindennap ellátogat virtuális otthonunkba. A szokásos dicséretek mellett, egy kis kritika is érte a ház elejét, amiért mostanság igencsak kevés bejegyzés lát napvilágot. A mai helyzetállapottal mi sem vagyunk maradéktalanul elégedettek, hisz míg korábban egyedül is produktív tudtam lenni, most ketten vagyunk, és mint ilyen, történetekből és képekből dupla az anyagadag. Talán épp ebben rejlik a gubanc is: a bőség zavara, a zavar bősége...

Megmutatjuk, a reggeli agypezsdítő kakaó és anyatej után, hogyan zajlik a szerkesztőségi munkaegyeztetés. Ha valaki felfedezi a képeken a munkát, szóljon!  

Üdvözlet Mosolyországból

Remélem ezek a fotók remekül érzékeltetik a bátyámmal való felhőtlen viszonyomat; lehetnének akár a testvéri szeretet definíciói is, egyenként. Részemről gügyögéssel, Hunika részéről pedig ok-okozati összefüggések végtelen labirintusába "kergetett", érvekkel megspékelt eszmefuttatásokkal tökéletesen megértjük egymást.

Ő magyaráz és mesél, én hallgatom, szívom magamba minden szavát. Éber szemmel követem, minden gesztusát figyelem. Végtelen mosolyommal köszönöm meg törődését és tanításait, és közben fülsiketítő kurjantásokkal, vagy a már létező kettő és fél fogam közt kipréselt halk féligennel és félértelmes hangokkal próbálok dialógust teremteni. Teszem hozzá: sikerrel.

Barátságnál több

Madarat tolláról, embert barátjáról! Az életben igencsak ritkán - és keveseknek - adatik meg az, hogy a sors olyan embereket vezéreljen az útjukba, akikkel kapcsolatban a barát megnevezés túlságosan kevés az emberi kapcsolat valós értékeinek meghatározásához. Ilyen szempontból mi szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hisz van egy-két olyan majd minden generációt átfogó családi barátunk, akiknél az érzelmi mérlegnyelv jócskán a családi irány felé billen.

Cifra palota

Abban a (vasbeton)palotában, ahol egy perpetuum mosolygó, csillagszemű kisbaba tartózkodik, aki ráadásul még kislány is, cifraságból nem lehet és nincs is hiány. Lehet-e ezt tovább fokozni? Naná, hogy lehet!

Mégpedig úgy, hogy a sok nevetés és fogínyvillantás után egy nem-akarok-elaludni-sírásszessziót is beiktatunk a napi programba, aminek az lesz a következménye, hogy Anya rábízza a ringatást Apára a hintára, azaz megpróbálja azt az illúziót kelteni bennem, hogy nem kell még lefeküdnöm akkor, amikor a bátyám még vígan vihorászhat játékai forgatagában. A kép akkor lesz teljes, ha mindezt megcifrázzuk egy aribari gyerekdallal:

Mosolycsokor

"Nem áll szándékomban siettetni az időt. Tudom, hogy az igazi születésnapot a teljes év leteltével ünnepeljük, de engedjétek meg nekem, hogy elfújjak egy ½ gyertyát"- írta be jelen naplóba az én kedves bátyám, mikor kurta-farknyi élete féléves mérföldkövéhez kúszott-mászott. Most rajtam a sor, hogy kijelentsem, bár még előttem az élet, már a hátam mögött is van vajmi kevés, mégis számottevő belőle. Igaz egy napot késtem a bejegyzéssel, de ennyi egy nőnek megengedett, nemde? 40 esztendős koromra gyakorlok, amikor némi tétovázás és hebegés-habogás után az "Ön hány éves?" kérdésre huszonvalahánnyal válaszolok.

220 felett...

Elismerem, még nem száguldoztam ilyen hajlobogtató sebességgel, mint ahogy a Neoton pereputty sem; a família tagjai csak hencegnek, vizet prédikálnak: valójában arról dalolnak, hogy még 220 évesen is haknizni fognak svéd popkollégáikat majmoló szerzeményeikkel. "Cirkuszt a pénzért..."

Mosolyra nyíló virág

Az elmúlt hetekben annyiszor hallottam már az "Itt a tavasz!" ténymegállapító örömfelkiáltást, hogy szinte már kínosnak is érzem leírni, de hát megérkezett, ez tagadhatatlan, sőt annyira igaz, hogy már el is távozott, hisz a napsugarak hatására bekövetkezett instant virágzás és az ezt követő káprázatos sziromhavazás, no meg a közel 30 fokos meleg testvérek között is inkább a nyár, mint a tavasz velejárói.

Ha már testvérekről és virágokról beszéltem, hadd mutassak Nektek pár remek fotót egy igen ritka, védett és felbecsülhetetlen értékű Virágról, a neve: Viktória.

Zsanna-manna

Virtuális fotóalbumaink egyikét lapozva jutott eszembe e sztori, és bár nem zsír-új, elmesélem Nektek. Amikor Vikike betegsége kis családunk női ágát néhány napra kórházba kényszerítette, Apával ketten vezettük a háztartást. Teszem hozzá: kifogástalanul.

Természetesen segítségben is volt részünk, és most az alkalmat kihasználva meg is köszönném a családomnak, zenésztársaimnak, a kiadónak, a producernek és Istennek... várj csak!, ez nem a Grammy-gála, szóval köszönet a család minden tagjának, akik önzetlenül álltak az ügyünk mellé.

VikiLeaks

Rettenetes fáziskésésben vagyunk! Annyi beszámolni valónk van, lenne, hogy Dunát rekeszthetnénk velük. Kifogásunk, mentségünk is van, lenne arra, hogy  - immár jó ideje  - miért nem hozakodtunk elő újdonságokkal, de nem akarunk mentegetőzni, vagy kibújni a felelősség alól, elvégre egy napló úgy napló, ha napirenden ír bele az ember. Igen ám, de emberkék terveznek, víruskák végeznek... No, de micsoda szemtelenség, hogy be sem mutatkozok Nektek, csak fecsegek, mint locsi-fecsi Viki?! A nevem Viktória, Kerekes Viktória, mától kezdve bátyuskám fémjelezte napló társszerzője leszek. Hurrá!

Ez egy rossz nap volt

Vontam le a konklúziót hétfőn este, pedig még nem ért véget a nap; hátra volt a meseolvasás, ám Apa minden igyekezete, remek előadókészsége, a mesék fantáziavilágának színes, festői tájai és bájos szereplői sem tudták feledtetni a szomorú tényt, hogy meghatározatlan ideig Vikike és Anya nélkül kell boldogulnunk. Tudom, ez egy kicsit egoistán hangzik, mert úgy tűnik ki belőle, mintha én lennék a (jobban) szenvedő alany, pedig nem így van.

Helyzetképek

"A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!" Honoré de Balzac

Vikike érkezésével merőben megváltoztak a mindennapjaim. Már semmi sem a régi! Azzal semmi bajom nincs, hogy Szüleim rám irányuló figyelme azóta megoszlik kettőnk között: Anya és Apa komoly tartalékkal rendelkezhetnek, mert én egyáltalán nem érzem úgy, hogy horribile dictu!, háttérbe szorultam volna. A mi családunk nem a Red Bull vagy a Ferrari csapata, ahol a versenyzők egyikét egyértelműen másodhegedűsi posztba szerződik. Nincs kispad és nincsenek pótjátékosok.

Nálunk mindenki prímás, mindenki egyformán fontos, egyformán éhes és édes, álmos és bájos, játékos, durcás-dacos, huncut és gyerekesen gengszter, a mi családunk egy két Napos Naprendszer.

Mi a helyzet Vikike?

Aludj el szépen, kis Viki

A minap Anya felkérésére abban a megtisztelő és örömteli megbízatásban volt részem, hogy Vikike biztonságát vigyázzam, és közben szórakoztassam is. Én viszont arra gondoltam, hogy Anya bizalmát avval hálálom meg, hogy mindemellett el is altatom a húgicámat. Altatási módszernek a meseolvasást választottam, zenei kísérettel. Viki perceken belül mély álomba zuhant. 

Meseolvasás zenei kísérettel.

Anya és lánya

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja
Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak?