2010. december 31., péntek

Új Év

Úgy gondolom rövid idő alatt sok mindent tanultam. Időnként olyan érzésem támad, mintha kalendárium lenne a fejem. Bár e két rövid kijelentésben többször is utalás esik az időre, ez lenne az az egy dolog amivel nem igazán tudok zöld ágra vergődni. Mármint az időszámítással. Nézzük csak. Szeptemberben születtem, tehát már négy hónapja élem "nagyvilági életemet" -Apa idézet-, mégis csak három hónapos vagyok. Aztán itt van ez a nagy Újévi felhajtás. Ha új év veszi kezdetét, akkor én is egy újabb (élet)évet véshetek naptáramba? Ki tudja...Majd meglátom jövőben. Addig is,

2010. december 30., csütörtök

2010. december 28., kedd

Ropogós

Cicuanya nevetteti Angyalkáját...Végre Nektek is bemutathatom ropogós nevetésemet. Csak röviden, mert mint minden kisfiú, én is imádom szétszedni a csillogó-villogó elektromos készülékeket, úgyhogy amint felfedeztem Apa kezében a kamerát ropogós kacagásomat mély csodálkozás váltotta...

A lényeg, hogy legyúrtam a "fogorvos effektust". Ismerős Nektek is az a kínos helyzetet, amikor lelkes szüleitek sikertelenül próbálják vendégeik, nagyszülők, keresztmamák és barátok előtt igazolni kisbabájuk különféle adottságait.whistling

Két generáció

 Ferrari-piros

 Piroska Hunika és a farkas

"Kaláfoncsó"

2010. december 27., hétfő

Első Karácsonyom...

...már történelem. A Minden nap Karácsony! családi szappanopera azonban folytatódik. Apa vicces, de hasznos tanácsait Nagyiék is elfogadták, így a karácsonyfa alá került zenés hinta, rugdalózók, pempi, színes könyvek és játékok mellé az Angyalka finom húslevessel, ízletes töltött káposztával és pulykasülttel, friss kaláccsal és tésztákkal rakta tele hűtőnket és éléskamránkat.

Én még pici vagyok ahhoz, hogy Nagyiék főztjét habzsolhassam, de sebaj!, számomra kedves szavaik, forró ölelésük és boldogságtól ragyogó arcuk az igazi ajándék. Szeretetüket én megpróbáltam bájos mosollyal meghálálni. Apától tanultam, hogy a mosoly a legolcsóbb drága ajándék, és mindenki megérti, még az is aki nem ismeri a babanyelvet.

Kedves barátaim, egy kis meglepetést Nektek is készítettem. Ajándékomat az alábbi képek valamelyike alá rejtettem. A megfelelő fotóra kattintva felnyithatjátok az ajándékcsomagok egyikét...big hug


 Cicuanya és Brühühü

 Baba a fa alatt
 
Angyalka angel

2010. december 26., vasárnap

Karácsonyi csoda

Három hónap után végre elkészültek az első közös családi fotók. Megérte a hosszú várakozás: a képek jól sikerültek. Mindhárman ragyogunk rajtuk. Főleg Anya. De Apa is szépen...öregszik. De hogy miért kerültünk ilyen későre lencsevégre együtt, hárman? Eddig Anya és Apa felváltva  feleltek a napló képtartalmáért, ezúttal a fotográfus messziről, az ígéretek földjéről érkezett. Vele jött Gyuri, a kíváncsi monkey (Curious George) is. Neki feltétlenül ott kellett lenni a képeken. Mosolygó állatok nélkül egy családi fotó sem teljes. Köszönjük Emőnek a képeket és a sok-sok különleges ajándékot. 

Curious George és kíváncsi Huni

 Rossz irányba nézel Gyurikám...

2010. december 23., csütörtök

Állatfarm

Picit megkéstem a mai bejegyzéssel...hurry up!Ma rettenetesen zsúfolt volt a programom. Ünnepre készülök, úgyhogy ahhoz, hogy mindenre ráérjek korán, de hatalmas jókedvvel ébredtem. Anyával sétáltunk, később meg korai Angyalka érkezett hozzánk, nagyon-nagyon messzirőlflag, sok-sok káprázatos ajándékkal not worthy. Azután lett volna egy kis időm a naplóírásra, de míg Anya díszített, készített és úgy általában tett-vett, egy rendkívül izgalmas könyv kerített hatalmába. Egyszerűen nem tudtam letenni a kezemből, annyira magával ragadott a tehénkebaba, a kiskacsa és a csacsi fordulatos története...








2010. december 22., szerda

Ajándékok ajándéka

Már egy jó ideje azon töprengek, hogy mit ajándékozzak Szüleimnek. Egyáltalán létezik valahol kerek e Földön az az ajándék, amivel tetőzni lehet azt, amit én Tőlük kaptam? Hogyan lehet megköszönni vagy viszonozni, mivel lehet meghálálni az ajándékok ajándékát, a nagybetűs Életet? Hiszen amit én kaptam az egyszerűen felbecsülhetetlen. Pénzzel megfizethetetlen. 

Aztán hallottam Szüleimet arról beszélni, hogy az Ő életük legnagyobb ajándéka én vagyok. Tehát az egyszerű létezésemmel már kvittek lennénk? De hát ez így nem igazságos. Gondoskodó öleléseikért, aggódásukért és szeretetükért ennél jóval több jár. Hiszen azon túl, hogy Anya Életet adott nekem az "egyszerű létezésem" minden perce is Szüleimtől függ. Gondolkodok még hát. Nem sürget az idő. Úgy sem Karácsonyra, hanem egy egész Életre akarok ajándékozni.

Nekem pedig Anya, Apa semmit ne vegyetek. Mindenem megvan amire szükségem van, mert nekem Ti vagytok Életem legnagyobb ajándéka. De ígérjétek meg, hogy gondoltok azokra a gyerekekre, akik szomorúan töltik az Ünnepet, egyedül, éhesen és fázva, azokra akik keservesen álmodoznak mindarról, ami nekem megvan...