Legnagyobb ellenségem a szél. Majd amikor ha teniszezni fogok a háló lesz az...De maradjunk a szélnél. Minap a szemerkélő eső és az erős szél miatt kénytelenek voltunk lemondani délutáni sétánkról. A szobafogság gondolatától Anyáékat a kétségbeesés környékezte, ám én ellenkezést nem tűrő torokhangon kijelentettem: nem vagyok hajlandó szállingózni, mint békanyál a levegőben, hogy aztán este, mikor mindannyian aludhatnánk Apának gyomorgörcsei legyenek, nekem pedig hosszú órákon át, járnom-kelnem kelljen vele a lakásban, mint zsidóban a fájdalom, míg végre belealszik rigolyáiba. No way!
Hamar rá kellett jöjjek arra, hogy a szülők képesek minden trükköt bevetni annak érdekében, hogy kimehessenek a játszótérre. Anya jött a zseniális ötlettel, hogy próbáljuk ki Pierre szélrózsáit az erkélyen. Mit tudnak a szélről az égnek álló szomorúfüzek?
- Nézd Apa! - kurjantott Anya. A szélrózsák mozdulatlanok!
Formásodó szemöldökeim és erősen kopaszodó homlokom ráncolgatásával ellenkeztem volna Anyával, de nem vagyok én Don Quijote. Hátat fordítottam az erkély vasrácsainak és egy jót aludtam. Harcoljon Anya a szélmalmokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése