Bár őszi baba vagyok, mégsem esőcseppeken, hanem a nap tündöklő sugarain érkeztem Anyáék életébe. Még a kórházban mesélte Apa, hogy mennyire boldog, amiért egy csodálatos, meleg, szinte forró, napáztatta szeptemberi délutánon találkoztunk. Szeretem a napsütést. Imádom, ahogy lágy sugarai csiklandozzák arcomat. Egyik kedvenc időtöltésem a napfürdő. A fürdőzésről azonban mindig magzatkori kedvenc tevékenységem, egyszemélyes pocaklakásom medencéjében való pancsikolás jut eszembe.
Annak ellenére, hogy most már nem ücsörgök napestig a vízben, Anya és Apa minden este elővarázsolják ezt a kis kék csodát, ami a régi medencémet hivatott helyettesíteni. Még akkor se marad el az esti lubickolás, ha későre érkezek "Hunyadról". Szüleim türelmesen álmosan várnak rám, és miután felébredek Anya levetkőztet, Apa pedig gondosan előkészíti a jó meleg kamillás fürdővizet, aztán kezdődhet a show, ami a következőképpen zajlik: Apa egyik kezével gondosan tartja a fejemet, a másikkal finoman öblöget. Anya is ezt teszi. Összesen három kéz sürög-forog körülöttem. Én pedig, igazi karmester módjára diktálom az eszeveszett tempót. Hogy miért? Én sem tudom. Arra viszont már az első két fürdés alkalmával rájöttem, hogy Anyáék valamiféle gyorsasági rekordot akarnak megdönteni, annyira sietnek. Én ráérek...
A kellemes lubickolás után két dolog következik, amit tiszta szívből utálok nem szeretek: a szájöblítés és a fázás. Apának nagy erőfeszítések árán sikerül az, amit Anya pocaklakó koromban lazán megcsinált: megfelelő hőfokra melegíteni a fürdővizet, de a szobám hőmérséklete némi kívánnivalót hagy maga után. Az a rossz hírem van saját magam részére, hogy ezt sajnos meg kell szoknom, mert itt legközelebb akkor lesz 37 °C, ha mindenestől beköltözünk Anya pocijába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése