Életének utolsó éveiben tanultam csak meg édesapámat megölelni. Nyolcéves koromban - mint annyi más fiú - abbahagytam édesapám ölelgetését. "Férfias" akartam lenni. Húsz évig tartott, mire rájöttem: az igazi férfiak ki tudják mutatni érzéseiket. Andrew Matthews
A fenti idézetnek csak annyi aktualitása van az én esetemben, hogy épp az ölelős korszakomat élem. Nem tudom, mi történik velem: a legváratlanabb pillanatokban érzek késztetést arra, hogy Anya vagy Apa nyakába boruljak és amilyen szorosan csak tudom magamhoz öleljem Őket. Az Ő karjaikban érzem igazán otthon magam, olyankor szinte tapintható a szeretet, amit egymásnak adunk.
Vigyázok arra, hogy ezek a késztetések és érzések akkor se múljanak el, amikor "férfias akarok lenni". Emlékezni fogok e sorokra akkor is, amikor akadékoskodó serdülő vagy lázadó tinédzser leszek, mert az egyedüli biztos hely, ahol bármikor megértés és megbocsájtás, mosoly, szeretet és melegség fogad, az a Szüleim ölelő karjai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése