Őszinte munkaerő

Az utóbbi időben egyre több ellentmondást vélek felfedezni a felnőttek egyazon témát irántő megnyilvánulásaiban. A pukkasztó melegtől való szédelgéseik tiszta képe még tisztán él az emlékezetemben. Akkor hűvös kellett, de azért jó lett volna bespájzolni a melegből is. Most hideg van, viszont meleg kéne, de úgy, hogy egy keveset a hűvösből is hagyjunk a nehéz időkre. Az utóbbi napok legégetőbb problémája a jéghideg hó volt. Akár több téli szezonra is elegendő hó hullott, dermesztő hideget és problémák hosszú, véget nem érő sorát hurcolva maga után.

A legnagyobb gondot a hóeltakarítás jelenti. Mindenki vár. Valamire, valakire. A tavaszi felmelegedésre, segítő kezekre, állami pénzekre, vagy valamiféle égi csodára. Onnan jött, hát oda menjen vissza. Eközben a gyerekeknek játszani kell. Vízben, homokban, fűben vagy hóban, mindegy, kecsekebukázni kell. 

Hallott már valaki minket panaszkodni azért, mert meleg, hideg, vagy kaka van? Gyerekes ártatlanságunkban egyformán, és őszintén szeretjük az évszakokat. A tengert és a havat. Az embereket, jókat és rosszakat. És ugyanezzel az ártatlansággal édes hangunkban mondjuk, hogy büdi van, amikor baleset történt.

Nemcsak tanulunk, hanem tudunk is alkalmazkodni egy adott helyzethez, az élethez. Ez nem jelenti azt, hogy elfogadjuk olyannak amilyen; ha nem számításaink szerint alakulnak a dolgaink, ellentétben egyesekkel, mi nem restelljük megragadni a lapát nyelét...