2012. január 19., csütörtök

Engedély

Még nem vagyok egészen 100 centi magas, de számomra semmi nem lehetetlen. Nincsenek olyan magasságok, és mélységek, amiket ne tudnék sikerrel venni. Csavaros észjárással bármilyen időszakos testi hiányosságot tudok kompenzálni, és ez számomra óriási móka. Tudom, hogy egy bútordarab, fűtőtest, vagy mondjuk a karácsonyfa megmászása nem említhető egy napon a Föld fenséges és csodálatos hegycsúcsainak meghódításával, de attól én még teletűzdelhetem képzeletbeli zászlócskáimmal a bevett, esetenként megrongált objektumokat.




Legutóbb a márkás-fapados, ez komoly!, DVD lejátszónk hívta fel magára a figyelmet. És kapott is részemről bőségesen. Mármint figyelmet. De egyebet is. Már nem bírtam ellenállni a színes előlap kísértésének, ami egy ideje amúgy is ott illegett-billegett, és lebegett a szemeim előtt, kacéran csalogatva és provokálva engem, és finoman lebillentettem. Annyira finoman, hogy a reccsenés még a konyhába is kihallatszott, ahol Apa "ebéde".



-Mihez nyúltál már megint hozza?-szögezte nekem Apa a kérdést a hallottak alapján, mintegy megbizonyosodva arról, hogy ismét elgörbült valami kezeim között.
-Ott!-ismertem be tüstént hibámat, mert azért hülye nem vagyok, tudom, hogy annak az előlapocskának nem így kell állnia, még ha meg is lazult szegénykém.
-Ki engedte meg, hogy hozzányúlj!?-csatlakozott Anya is az inkvizícióhoz egy költői kérdéssel, nem gondolván, hogy én is annak gondolom, csak másképpen.
-Unooor!-küldtem habozás nélkül a magabiztos választ.







2 megjegyzés:

Zsolti és anyukája írta...

ZSolti, a múltkor, fiókrámolás közben, kérdezgette saját magától: Mitiált??? vagyis "Mit csinálsz" :D

h|e|gy írta...

Ez szuper!!! Zsoltika már számon kéri saját magától a rosszalkodásait. :)))