Babazsúr

Nóra baba 1 éves

Nóra baba régi jó ismerősöm. A nagy találkozást még pocaklakó korunkban sikerült megejteni. Míg Szüleink különféle eseményekre jártak, vacsoracsatáztak, utána meg a kora reggeli órákig römiztek, addig mi jókat dumáltunk. Édesanyáink hasán keresztül. Pocakcsetteltünk. Mindent megbeszéltünk, azt is, hogy Nóra baba hamarabb veszi nyakába a világot mint én, de megígértem, hogy amint elérkezik a megfelelő idő követem Őt. A hosszú barátság alapköveit idejében leraktuk.  

Nóra baba hintáztat...

Gyakran hallom felnőttektől, hogy röpül az idő. Én még csak madárkákat, hintát és közalkalmazottakat láttam repülni, de lassan belátom, az időnek is vannak szárnyai. Még élénken él emlékezetünkben a Szüleinkkel való első találkozás, de már annyi minden történt velünk, annyi változáson mentünk estünk át, ismerkedtünk a világgal, egymással. Tanultunk és észrevétlenül egyénekké váltunk. Viszont tekintetünkben és arcunkon ott van még az ártatlanság, a keresés, hangunkban a lágyság, érintéseinkben a gyöngédség. Soha ne múljon el! Isten Éltessen, Nóra baba!

Hello Nóra!

Kenyeret és cirkuszt!

Árnyékot vetek...

A múlt héten ismét városunkban állomásozott a számtalan cirkuszi társulatok egyike. Anyáék, nagyon okosan, úgy döntöttek, hogy még túl pici vagyok, ahhoz, hogy türelmesen végigüljem a közel két órás előadást, ezért és azért mert Apa nem kedveli a cirkuszt, nem váltottak jegyeket. A helyszínre azonban így is elmentünk. Megnéztük a hatalmas sátrat, és műsorszámaikra türelmesen várakozó pónilovakat és régi ismerősömet, az elefántot. 

A te anyukád is használ orrszívót?

Hát, mi tagadás tágra nyitott szemekkel, tátott szájjal és "csukott" orral szemléltem a négylábúakat. A póni lovak picik, az elefántok hatalmasak voltak. Méreteiknél csak a bűzük volt nagyobb. Sajnáltam is szegénykéket. Ezért igazán kár volt kiragadni őket természetes életterükből. Így a cirkusz csak az embernek szórakozás, az állatoknak kevésbé...

Nincs kolbászból a kerítés...

Vasárnapi desszert

Barátok közt

Főpróba

Bár szeptemberi baba vagyok, születésem napján nemcsak Szüleim és családom aggodalma, szeretete és örömkönnyei vártak, hanem csodálatos napsütés és a vele járó forróság is fogadott. Persze az ősz nem hazudtolta meg magát és hamar színt váltott! Gyönyörű ruhája ellenére, modora árulkodott igazi szándékáról. Hiába fúrta át sugarait a sötét és goromba felhőkön időnként a Nap, az eső és a párás, nedves levegő mintha elvették volna melegségét, erejét. Aztán a hosszú, hideg és fagyos tél túszul ejtette, én meg teljesen megfeledkeztem róla. 

Átadás-átvétel

Most itt van újra, azért, hogy segítsen nekünk. Mindenben. Öltözködésben, sétában, pihenésben, mozgásban és játékban. Rendelkezésünkre áll egész nap. Forró sugarait még szobám falain keresztül is érzem. Már nem kell annyi takaró alváskor. A játszószőnyeg sem korlátozza immár mozgásteremet. És szinte észre se veszem, mikor Anya felöltöztet. Kint Anya lágy, meleg ölelését a Napocska váltja fel. Megmarkolom sugarait és együtt sétálunk, odabújok hozzá és együtt szundítunk. Később együtt játszunk. Közben simogatja fürtjeimet, arcomat és kezecskéimet. A legjobb barátom!

Indul a mandula!

A szőnyegen nincsenek ilyenek

Csipet csapat

Az első

Mókus

Jobb később, mint soha és ami késik nem múlik hirdetik az idők során közhellyé vált közmondások. Ennek megfelelően, bár én már réges régen készen álltam a fogadásra, csak nyolcadik élethónapom ürügyén érkezett meg az első. Nem váratlan vendég volt, hiszen Anyáék naponta többször is említették, és velem együtt türelmetlenül várták a nagy pillanatot, amikor végre valahára előmászik rejtekhelyéről és attól kezdve életünk része lesz. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem okozott sok-sok fájdalmat nekem. Irigykedtem is rá, hisz Anya naponta többször masszírozta, kenegette, kényeztette. Pedig nekem fájt, nem neki. Amint kimutatta foga fehérjét rögtön volt is egy-két keresetlen szavam hozzá, de most már egész jól megvagyunk egymással, és a nyelvem sem unatkozik már...

Nem látjátok?

Itt van, ni!

Huni papa

Ünnepi köszöntő

Megmondom a frankót! Amikor akaratom ellenére, megkérdezetlenül kiragadtak pocaklakásomból rettenetesen elkeseredtem. Aztán a nagy találkozás után, miután végre "élőben" érezhettem Szüleim simogató kezeit, örömkönnyeik sós ízét és hallhattam lágy, suttogó hangjukat, megnyugodtam és beletörődtem abba, hogy soha többé nem térhetek vissza ötcsillagos lakosztályomba. Ugyanakkor tudtam azt is, hogy ameddig Anyától és Apától függ, itt kint sokkal jobb dolgom lesz, és mindazt, amit pocaklakásommal együtt elvesztettem Szüleim hatványozottan pótolják. 

Sajnáltam, sirattam, hiányoltam az "úszómedencét", az "ugrókötelet", a sok fincsi kaját és itókát, a dalocskákat, és tessék-lássék, most saját hintám van, úszómedencém is kettő, ahol Szüleim és kiskacsáim társaságában minden este kipihenem a napi fáradalmakat, van kedvenc éttermem, ahol törzshelyemen fogyaszthatom a "testreszabott" bébipapit. Van saját könyvtáram, teniszpályám és tengernyi játékom. Színesek, hangosak és megannyi alakzatúak. 

Vannak barátaim. Kisbabák, kisgyerekek és felnőttek. És van egy szép családom. Anya pocijában kilenc hónapig voltam egyedül. Itt viszont bármit megoszthatok Veletek. Jót, rosszat, szépet és kevésbé szépet, fájdalmat és örömet, boldogságot és szomorúságot...Immár nyolc hónapja. Ezt a legszuperebb pocaklakás sem képes pótolni...

Vasárnapi desszert

Minden nap hétvége

Cím nélkül (Játék)

Eléggé ritkán fordul elő, de elismerem, hogy néha nehézségeim támadnak a nap végén amikor összegezni próbálom az aznapi eseményeket. Na nem azért, mert nem lenne miről írni, épp ellenkezőleg. Nálunk szinte megállás nélkül pörgés van. A kőbe vésett napirendi témák mellett mindig történik valami extra, valami váratlan és meglepő, amiről akár oldalakat is írhatnék. Aztán ott vannak a fotók, amikből soha nincs hiány. Még most sem értem, honnan van Anyának az a két plusz és láthatatlan keze, amivel a kamerát bűvöli. És honnan merít Apa plusz energiát, amit aztán esténként, altatás után arra fordít, hogy tolmácsolja Nektek mindazt, ami velem történt a nap folyamán. 

És aztán nekem se könnyű mindig aranyosnak lenni, és mint minden tollforgatót tollbamondót engem is néha cserben hagy a múzsám. Fotók és sztorik milliói közül szelektálva olykor elvesztem a fonalat. Elhagy az ihlet, vagy csak egyszerűen önmagam ismétlésének zsákutcáját kikerülve vakvágányra térek. Ha kedvetek van alkotni, kreatívnak lenni adjatok Ti címet a mai bejegyzésnek, a mai fotósorozatnak. Ha van kedvetek játszani, játszatok velem. Csak úgy a játék, a jókedv, a derű, a szeretet kedvéért.

Van nekem egy csíkos...

Roland Garros 2011

Labdagyerek, kérek még egy labdát!

Maximális koncentráció

Reszkessetek betörők Rafa, Nole, Fedex és a többiek

Melyikkel adogassak?

Ez milyen felület?

Picit meghúzom a húrokat...Time!

Próbálj meg...

...lazítani!

Nem győzlek tanítani,

hogyan csináld.

Kell egy kis áramszünet...

...időnként mindenkinek.

És aztán megint mehet minden tovább.