A dokumentumfilm margójára

Itt születtem

Szívből köszönöm a Könnycseppek [dokumentumfilm] bejegyzéshez fűzött hozzászólásokat és jókívánságokat szüleim és jómagam részére.

Elolvasásuk után úgy érezem, a kisfilm némi magyarázatra szorul...A video közzétételével életünk legcsodálatosabb élményét és legmagasztosabb érzéseit akartuk megosztani Veletek, abban bízva, hogy ebben olvasóink, látogatóink, Ti is maradéktalanul osztozni fogtok velünk, hiszen itt nem holmi hétközi örömökről van szó. Nem egy lottónyeremény örömeivel osztozkodtunk, itt annál jóval többről van szó. 

Arra egyáltalán nem számítottunk, hogy a születés/szülés hogyanjáról és milyenjéről ekkora vita kerekedik. Zárjuk le a tereferét annyival, hogy amikor egy Anya életet ad gyerekének, akkor szülésről és születésről beszélünk. Punktum! 

Előtér

Ami a "baba-" vagy "mamabarát" környezetet illeti, sajnos itt a felvételek milyensége, minősége okolható azért, hogy Soma szavaival élve, "a képsorokról nem igazán jöttek le" a helyszíni valóságok. Bár egy picit nagyképűen :) dokumentumfilmnek neveztem első családi videónkat, azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a felvétel üvegfalon keresztül, kézi kamerával készült és ráadásul Apa volt az egyszemélyes rendező, operatőr és síró-bőgő masina apuka.

Pelenkázó

Pár szó a klinikáról, ahol születtem. Az ország egyik legmodernebb klinikáján láttam meg a napvilágot, ahol az ultramodern orvosi felszerelések mellett (itt található például az ország egyetlen szállítható inkubátora), az orvosok, asszisztensek és nővérek hozzáállása és szakértelme is páratlan. Olyan érzésem volt, mintha Anya és Apa mellett minden egyes személy anyukám és apukám lett volna. Anya és Apa is maximálisan elégedettek voltak avval, amit inkább neveznénk ötcsillagos szállónak, mint kórháznak. Ha pedig arra gondolunk, hogy Anya mindössze egy fogkefével a zsebében sétált be a klinika ajtaján, akkor talán az ötcsillagos jelző nem is elég megtisztelő.

Fürdőszoba

Persze a baba életének első percei elég rémisztőnek tűnhetnek, főként azoknak a tigrisanyáknak, akik azt hiszik, hogy az Ő gyerekeik egyenesen Hanna Montana vagy Winnie the Pooh rékliben születnek...A pár perces baba véres, testén magzatmáz, gyomrában magzatvíz és torka szakadtából ordít, hiszen éppen az ő kis komfortzónájából lett eltávolítva. A szülők hasfalon keresztül érzett simogatásait hirtelen gyerekorvosok és bábasszonyok sebes kezei váltják fel, akiknek gyorsan kell elvégezni azokat a kezdeti műveleteket melyek aztán az újszülött megnyugvását eredményezik. Talán megrázó és ijesztő ezeket a képsorokat így szerkesztés nélkül végignézni, de higgyétek el drága kismamák, és itt nem akarok illúzióromboló lenni, hogy a Ti újszülött gyerekeitek is ugyanezeken a "tapasztalatokon" estek át életük első pillanataiban. Ha Nektek ezt nem sikerült lencsevégre kapni, az még nem jelenti azt, hogy a "dolog" nem történt meg...

Az való igaz, hogy nem helyeztek azonnal Anya mellkasára, de az én anyukám türelmesen, én kevésbé, kivártuk a számunkra oly fontos pillanatot. A filmen nem látszik, mert azért Apa is egy hús vér ember, akinél ezek után eltört a mécses, hogy a rövid, de annál tartalmasabb családi momentum után én az újszülöttek szobájába kerültem, ahol megfelelően lezuhanyoztam és kicicomáztam magam, hogy az Anyával való következő találkozásra már az igazi formámat hozhassam. És attól a perctől kezdve, hogy Anya visszakerült szobájába, végig mellette maradtam, sőt még Apa is ott lehetett. A legnagyobb örömömre... 

Első este Anyával