2014. szeptember 4., csütörtök

Jépa, jetek, mogyojó

Anya végre beadta a derekát és vásárolt egy doboz - jótékony hatás ide vagy oda, de szerinte undorítóan festő - fürjtojást, amit korábban már volt szerencsénk fogyasztani itt-ott, ott...hon azonban még sosem került terítékre.

„Tojások”. Egyik kicsi, másik pici.
Nagy testvérként természetesen kötelességemnek éreztem, hogy a reggelinél húgomat ellássam a menü származásával, eredetével kapcsolatos megfelelő információkkal. Már a startnál beragadtunk...

- Vikike, tudod ez füjjtojás - tudálékoskodtam fél szájjal, a másik fél madártojással volt tele.
- Ühüm... Igen, füjjtojás - felelte teli szájjal a hugicám.
- Nem füjj, Vikike, hanem füjj! - javítottam ki menten, mondván magamban: ő még túl kicsi ahhoz, hogy helyesen ki tudja ejteni az ej-betűt. Majd én megtanítom

No, de ha már az R-hang szóba hozta a kajálást (vagy fordítva?), mutatok Nektek egy sorozatot az „étkezés öröme” kategóriából:

Ez meg mi a szösz?!
- Nem kérem, Anyaaa...
- Kérem?!
- Mondom: nem kérem!
- angry
Talk to the hand!
Zöldborsónak álcázott dilibogyó. hypnotized
A kaja nevettet. A nevetés hizlal. Egészségemre!
Evés közben jön meg az étvágy. Honnan?

Nincsenek megjegyzések: