"Hamarosan találkozunk"...

...hallom egyre gyakrabban. Én is úgy érzem, hogy életem első szakasza hamarosan véget ér...Anya és Apa egyre izgatottabban tekintenek az elkövetkező napok, hetek, évek elé. Készülődnek a nagy napra. Végre találkozunk! Minden lélegzetükkel a nagy találkozásra várnak. Bevallom én is türelmetlenül várom a pillanatot, amikor végre látni fogom Szüleimet. Már éreztük egymást. Anya és Apa gyöngéd simogatásai mindig megnyugtattak, mikor kissé elbizonytalanodtam idebent. Nem panaszkodom. Mert klassz kis hely ez. Bár mostanra inkább kis mint klassz, de jól elvagyok itt. Még várok picit.

És mivel Anyáék nem szándékoznak meglátogatni pocaklakásomat, lassan útra kerekedek. Vajon megismernek Szüleim? Vajon felismerem Őket? A félreértések elkerülése végett magammal viszem ezt a zsinórt. Helyszűkében úgy sem tudok már himbálózni rajta. Ne félj Anya! Ne izgulj Apa! Én majd kiálltok. És akkor újra ölelkezhetünk. Igaziból...