Keresztelő 2. rész, Szentház

Fotók © Kovács László Attila

FIGYELEM! Az alábbi szöveg felbukkanó képeket is tartalmaz.

Első szülinapi babazsúrom másnapján másnaposságra nem sok időm volt. Pedig padlón voltam rendesen. Egyik barátokkal kiegészült családi összeröffenés a másikat követte, olyan szédítő sebességgel, hogy már azt se tudtam ki vagyok, milyen nemzetiségű és vallású. Huni baba, magyar és semmilyen. Ekképp hangzik a válasz.

Hogy személyes adataim, közösségi néven adatlapom, ne maradjon hézagos és, hogy hivatalosan is, kezemben oklevéllel átléphessem a kereszténység kapuját, szombaton a déli harangszó, és egy erőltetett délelőtti ébredés-kajálás-alvás-kajálás maraton után, ami azért volt szükséges, hogy a nap további részében ne kerüljön porszem a gépezetembe, Szüleim megmutatták, hogy merre nyílik a sepsiszentgyörgyi unitárius templom ajtaja.

Mi lesz ma itt velem? 

Ez, így röviden leírva szuperül hangzik, csakhogy a való világ, nem Való Világ. Az élet nem egy forgatókönyv szerint zajló valóságsó. Inkább cirkusz. Vagy az idővel való állandó versenyfutás. Ilyenkor a nyakkendő sosincs csomóba kötve. Ha igen, akkor pecsétes. Ilyenkor sosincs megfelelő árnyalatú harisnya, s ha igen, akkor a szem van elfutva. Futás! A pa'bácsi nem prédikál kétszer. Go! Go! Go!

A nagy bevonulás

Időben megérkeztünk. Isten áldja meg! Egy kis csodálkozás a templom végtelenbe nyúló tornyán, egy utolsó igazítás a mindent megszabó felső gombon és végre bevonulhatunk, oda ahol Nagyiék a meghatottságtól, én a rémülettől könnyeztem. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szertartás addigi pontjáig rengeteg dolgom akadt még.

Be kell vallanom, hogy a prédikációból sokat nem jegyeztem meg, de ez nekem, egy egyéves kisgyereknek megbocsájtható. Tudjátok, sok érdekes látnivaló volt a templomban. Első alkalommal voltam ott, és én inkább azzal voltam elfoglalva, hogy milyen magasan van a mennyezet, és közben arra gondoltam, hogy ma angyalok énekelnek ott fönt, nekem, csak nekem.

Hátra arc!

Kit látsz Anya? Jézust?

Babamércével mérve egy jó ideig fegyelmezetten ültem a padomban, de aztán mehetnékem támadt, és ilyenkor nincs az az isten, aki megálljt tud parancsolni nekem. Még akkor sem, ha Ő a házigazda. Menni kell az adott irányba. Apával megnéztük a virágokat. Én egyiket megszagoltam, a másikat felpofoztam...Jó hangulatban voltam. Keresztszüleim aggódó tekintetét véletlenül pillantottam meg. Mondom: olajra lépek gyorsan, míg nem késő. Ennek fele sem tréfa! Aszongya tata: Oda vissza, nyuszika! Sejtelmem nem volt alaptalan. Hamar kiderült, hogy nem az unalom volt a legnagyobb problémám azon a szent napon.

Éreztem, nem úszom meg szárazon! Az asztalon ott volt végig a kehely. Ebben nem lehet mindenki számára elegendő innivaló! Ha ivászat nem lesz, akkor mi?

Visszajöttem, nem kell lefogni!

Anya, Apa, hol vagytok? 

Én iszom a levét?

Felnégyelnek?

Az este mostuk meg!

Első és utolsó keresztelőm! Punktum!

Szent a béke?

Rendben, tőlem béküljünk, de ezt azért nem kellett volna. Ha tudni akarod, minden este megfürdök, és  tegnap Anya a hajamat is megmosta. Jobb lett volna meginni azt a vizet. Szomjas vagyok. Különben szerencséd volt, hogy Apukám nem húzott be neked egyet. Húzzunk innen!

Nagy szeretet. Nagy boldogság. Nagyszülők.

Csaba és Évike, tiszteletbeli nagyszüleim.

Igaz, hogy kitüntetést érdemlek? Annyi ölben és annyi kézben jártam ma. Mindenki közös fotót akart. Próbáltam rábeszélni Apát, vegye át a helyemet. Micimackóval is egyezkedtem, de ő is csak a vállát vonogatta. Aztán földhöz vágtam. Leültem én is. Nyuszi ül a fűben...

Ki gondolta volna, hogy a történet, ilyen fordulatot vesz. Ki gondolta volna, hogy még ma új barátot szerzek. Aki percekkel azelőtt megsiratott engem, aki elrontotta napomat és frizurámat, egy kisgyerek apukája. Bencével azóta már játszottunk együtt a parkban. Üzletet is kötöttünk. A lapátomért cserében bicajt kaptam tőle...

Happy End! Dehogy vége! Kezdődjék a buli!
Folytatása következik...