2011. augusztus 5., péntek

Főpróba

baby mix
A pár napos székelykeresztúri kiruccanást, az arra való felkészülést, a csomagolást és becuccolást a bőröndökbe valamint az autóba, az utazást és az azzal járó hercehurcát a nagy nyári vakáció főpróbájaként éltük meg. Szegény Mégane kisasszony! Ha tudta volna mi vár rá, talán sose gördül le a futószalagról. Úgy nézett ki szegénykém, mint egy szamár, kinek lábára paták helyett gumiabroncsokat vert a kovács. Még a kesztyűtartó is dugig volt...popsitörlővel. tongue

Dudálni tilos?
Kati néni és Tibor ajándéka
Sajnálattal kel tudatnom veletek, hogy az útról nem áll módomban beszámolni. A tény, hogy egész idő alatt aludtam Mégane kisasszony teherbíróképességét dicséri. Nem elég, hogy a csomagok mellé, vagy inkább azok tetejére mi is beszálltunk, még maradt egy kis ereje elringatni engem. A történet tehát onnan folytatódik, hogy megérkeztünk...

Mind mostanában annyiszor, az időjárás ezúttal sem játszott kezünkre, de nem engedtük, hogy ez áthúzza terveinket, melyek a helyszínváltoztatást leszámítva sokat nem változtak az otthoniakhoz képest. Anyáék odafigyeltek arra, hogy megfelelő időben táplálkozzak és pihenjek. A kettő között pedig volt haverok család, buli játék, fanta pelenka bőven!

Átúsztam...
50 faktoros...
Virágzik a családfa
Egyedül azt bánom, hogy nem vittem magammal a barátaimat is. Nehéz úgy fiatalnak maradni, hogy az jelenlévők átlagéletkora csak azért szorul nagy nehezen 60 alá, mert te még egy éves sem vagy...Aztán megtörtént a csoda! A neve: Abigél!

Tüneményes kislány! Kis tündér! Ha most költő lennék, ódákat zenghetnék szemeiről, mosolyáról és gyöngéd érintéséről...De nem vagyok poéta, így marad a költői kérdés: miért is unokatesóm ez a bombababa?
Abigél, Anita, Rebecca, Nóra, Eszterke, Emma, Boróka...day dreaming
Ne bántsd a virágot!
De én neked szakítom Anya!
Indulás haza! Várnak a barátok!

Nincsenek megjegyzések: