2011. április 6., szerda

Halkan, nehogy meghallja...

...a hinta. A tavaszi nap még félénk és lágy, de napról napra melegebb sugarainak hála, egyre több időt töltünk, egyelőre a városi park jelentette természet ölén.  Rétyen is próbálkoztunk már, de ott sajnos a természet nem fogadott tárt karokkal. Hazafújt a hideg szél. Sebaj! Maradt még  bőven felfedezni való a parkban. Időm is van, tengernyi, hisz a délelőtti séta mellé egy második, délutáni, kora esti kiruccanás is helyet kapott napi tevékenységeink sűrű programjában. 

Ilyenkor együtt megy a csipet-csapat, Apa is velünk tart. Én pedig már nem alszom végig a sétákat, mint kicsi koromban.hee hee Ismerkedek a várossal, a madárkákkal, a fákkal, figyelem a robogó autókat, hallgatom a játszó gyerekek boldogan csilingelő hangját, vagy éppen a síró-bőgő kisbabákét. Ha kell, és miért ne kellene, én is besegítek nekik.crying Aztán irány a játszótér, ahol a játékok sokaságából, a bébihinta a favorit. Itt mindig jól szórakozunk Anyáékkal. Leírhatatlan élmény a magasban, a szabadban való önfeledt repülés.

Azt sajnálom egyedül, hogy mindez idő alatt, az otthoni hinta szomorúan és magányosan lóg a falon. Majd felvidítom, amint hazaérek...Mindenképpen úgy döntöttem, nem mesélek neki a játszótéri hintáról. Biztos fájna neki ha tudná, hogy más hinták is vannak az életemben. don't tell anyone  

Cukorbetegeknek figyelem! Nagyon édi fotók következnek. 













2 megjegyzés:

Adrienn írta...

Ha meg kéne neveznem, hogy melyik kép a legjobb, nagy bajban lennék!:)))

Vikike és Hunika írta...

Kedves Adrienn, mint mindig, most is köszönjük elismerő szavaidat. :)