Amikor Apa arról mesélt, hogy kisgyerekként mennyire szeretett volna repülni, hogy a repülőzés hosszú éveken át dédelgetett álma volt, hogy a fehér csíkok mentén a majdani repülőzés eszközét szemeivel kísérve állandóan az égboltot fürkészte, én nemcsak két kezemmel, de talán még a lábaimmal is legyintettem. Csak lassan a testtel Apa -gügyögtem-, először másszunk, aztán tipegjünk, majd repülünk...De, ti is tudjátok, a szülők türelmetlenek. Anyáék már röpítettek a fejük fölött, de akkor sem éreztem igazán a magasban való száguldás varázsát.
Aztán a tegnap este Hanna baba apukája felvarázsolta a falra vadiúj játékomat, és abban a pillanatban, ahogy elindult alattam a hinta-palinta, és hajtincseimbe kapaszkodott az ellenszél megértettem Apa álmát. Még a nyálam is elcseppent. Gyerünk Anya! Hajtsad! Gyorsabban! Gyorsabban! Repülüüünk...
2 megjegyzés:
Egy kis rácsodálkozás, egy kis "félsz", aztán a nagy öröm!!! Izgi dolgokat találnak anyáék!!
Ez volt az első próbálkozás! Most már ügyesen megfogózok, és csak egy ici-pici segítségre van szükségem :)
Megjegyzés küldése