Előttem az élet, de már a hátam mögött is. Másfél hónap elegendő idő volt ahhoz, hogy kiismerjem magam szűk kis világomban. Elmondhatom, előttem nincsenek titkok. Anyáék hiába próbálják rózsaszínre mázolni a valóságot, körülöttem úgyis minden türkiz, vagy zöld. Ez attól függ, hogy Anyát vagy Apát kérdezzük...Egyedül Boróka sapija volt rózsaszín, na meg az a két pár zokni, amit Apa a promóciós pempivel vásárolt...nekem.
Anyáékat is volt alkalmam megismerni. Mára nyitott könyvek előttem, de későre döbbentem rá arra, hogy a szülőket hamar el lehet kényeztetni. Elég volt egyet mosolyogni az első randin és mire észbe kaptam, már be is bújtattak az ágyukba...Arról nem is beszélve, hogy most állandóan mosolyognom kellene. Ne adj' Isten, hogy az embernek babának egyszer rossz napja legyen, mert egyből azzal vádolják, hogy bal lábbal kelt...
Alig görbül sírásra a szám, hanyat-homlok rohannak, kapnak föl és babusgatnak. Csókolgatnak, puszilgatnak. Rendesen kikövetelik, hogy ölbe vehessenek. És láss csodát! Még az se mindegy nekik, hogyan tartanak: vállra fel, karra le...Csak halkan mondom, hogy szerintem kicsit hisztisek is...Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire kiokosodtak. Ott leselkednek szobám ajtajában és nézik, hogy elaludtam-e. Próbálom becsapni őket. Tetetem magam, hadd menjenek nyugodtan pihenni. Úgy is mindjárt enniük kell. Még most sem értem, minek kell három óránként lakmározniuk?
A minap döntöttem úgy, hogy nem tolerálom tovább túlkapásaikat. Ezután szigorú leszek. Nem elég, hogy fenekestül felfordították kis világomat, hogy nap mint nap áldozatokat hozok értük, még Ők akarják irányítani az életemet. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése