Megjött a Mikulás 2.

Nem volt hiábavaló a várakozás, és a délutáni ráadásalvás sem. Miután Apa hazaérkezett, tudjátok Ő délelőtt dóóó, és ebédeltünk Anya úgy ítélte meg, hogy jobb lesz a hosszú estét megelőlegezni egy kis plusz energiával, ezért álomba ringatott. Ez az egyszerű feladat Anyának nem kis erőfeszítésébe került, hála az én akaratomnak, pontosabban a nem akaratomnak. Aztán változott a baba fekvése, és Anya azzal az áldatlan feladattal bízta meg Apát, hogy költsön fel. Ez az egyszerű feladat Apának nem kis erőfeszítésébe került, de aztán elsütötte egyik klasszikusát -Hunika kelj fel, kell menni iskolába...-, minek hallatán felültem ágyamban és rögtön segítségért kiáltottam: Anyó!

Wow!

Ne, ne! Ne, ne!

Egy kis móka, megpróbáltam elcsenni Anya egyik gondosan kidíszített mézeskalácsát, és játék után ünneplőbe bújtunk, és...Anya indulást sürgetett. Várjunk csak! Ha elmegyünk itthonról, ki nyit ajtót a Mikulásnak. Nekünk nincs kéményünk! 

Mamokó, beengeded Mikit?

Mint kiderült, nem mentünk messzire; Hanna baba a szomszédom. Arra is hamar fény derült, hogy a Mikulás ide hozza az ajándékokat. Jaj, csak nehogy összezavarodjon, és a könyveimet másik kisgyermeknek adja!

Szerencsére a Mikulást kemény fából faragták, valami hasonlóból, mint a szuperhősöket, mint például Süsüt, mert az igaz, hogy néha picit elbizonytalanodott, de nem követett el végzetes hibát, mindenki megkapta a kért-várt ajándékcsomagot, és jöhetett az ajándékkapás legjobb és legszebb pillanata, a csomagolópapír letépése, azután pedig egymás játékainak megkaparintása.

Virgácsot is hozott a Mikulás...Apának.

A baba-Mikulásozás után otthon még hancúroztunk picit Nagyiékkal is, majd kezdetét vette a már szokásos esti rutin, vacsorával, fürdéssel és...nemalvással. Hosszú éjszaka volt. Nesze neked délutáni ráadásalvás! Én nem akartam...