2011. október 6., csütörtök

Keresztelő 3. rész, Virágos Ház


Alig pár éve a Vadas tető lábánál fogadtak örök hűséget egymásnak Szüleim. A természet volt a templom, az erdő fái a násznép, az eskető pap szerepét a Nap töltötte be, sugarai alkották az oltárt, az egyházi zenét pedig a madarak csicsergése és a patakcsobogás szolgáltatták.

A keresztelő előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a templomi szertartást követő díszebéd színhelye a sepsikőröspataki Virágos Ház lesz.


Az embert próbára tevő templomi hajmosás, és az azt követő fotószesszió után senki se várta el tőlem, hogy én legyek a díszebéd lokomotívja, de végül, egy kiadós alvás után, és Nóra baba hathatós segítségével sikerült a felnőtteket magunk köré gyűjtve egy kellemes délutánt eltöltenünk a természet lágy ölén.


Ezúton is köszönöm Nektek, hogy ott voltatok velem, és mint annyiszor korábban, most is fogtátok a kezem, osztoztatok a nap örömeiben. Köszönöm a sok szép ajándékot, de legfőképpen a szeretetet, amit feltételek nélkül és önzetlenül nyújtotok nekem. Ti vagytok a hajtóerőm, feneketlen energiaforrásom...


Gyertek be Ti is...
Érkezik a Szabó család. 
Az egész világ játszótér 
Egyedül otthon
Hm...a menüben nem ez állt...
Öt órai tea. Vagy bor?
Azt mondják a fülem az Apáé hypnotized
Asztalfőn
Indul a mandula
Szép az icipicit női cipő
Minden sikeres férfi előtt hever az...árnyéka
Menjek? Másszak?
Alapkő
Derű
Ismét a fülem?
Kezdődjék a jövő építése
Támogatás nélkül semmire se megyünk
Irány
Nyuszika is itt van
Házasélet
Megvesszük!
Micsoda kilátás!
Lányok, asszonyok 
Apa, neked is szürke a kapucnid?
Egy pillanatnyi megállj
Mondom, csak egy pillanatnyi
Középpontban 
A betyár mindenit! A fürdőpempi otthon maradt!
Ne nyújtsam ki?
tongue
Anya csak egy van!
Miénk itt a tér
Húzat van!
Harag van!
 Buli van!
Szülinap van?
Az élet nem habostorta! Marcipános!
Ehető teniszlabda?
Jó barátok
Itt a vége fuss el véle!

2 megjegyzés:

Adrienn írta...

Végre!!! Mindent megtudtunk és mindent láttunk! Irigylésre méltó, csodálatos helyen volt a buli! A legfontosabb, hogy a manapság annyira ritka, "neked szól a dal" volt a cél, és nem az, hogy sok felnőtt összegyűljön bulizni! Nekik is van szülinapjuk!!!
Ez a Tied volt, és rólad szólt, és a Te igényeidet és szórakoztatásodat helyezték előtérbe!!! Nagyszerű!!! Gratulálok minden résztvevőnek, persze legjobban az ünnepeltnek!!!

Adrimama

vhegy.com írta...

Kedves Adrienn! Mint mindig, most is ráéreztél a lényegre, látszik, nem csak a gyerekekhez, de a felnőttekhez is értesz. Valóban ez volt a cél, bár én bevallom kezdetben szkeptikus voltam, főleg a babazsúrral kapcsolatban, de az események végül ezt nem igazolták.

A gyerekek remekül feltalálták, és jól érezték magukat, Hunikán látszott, hogy habzsolja minden percét, élvezi a rajongást, mi felnőttek pedig erőfeszítés nélkül tettünk meg mindent "a neked szól a dal" cél érdekében.