Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a tegnapihoz fogható vihart még életemben nem aludtam át. Na jó, azért én is láttam a letört gallyakat és leveleket, a tengernyi tócsákat, a sarat és a törmelékeket, és láttam a júliusi jeget is, de ezt csak jóval azután, hogy elcsitult a zivatar és elcsendesedett a szél. Miután a Napocska, félénken ugyan, de küldött hozzánk egy kis meleget Apával elindultunk felmérni a károkat. Dögunalmas munka. Rögtön belealudtam...
A rövid alvás nagyon jó hatással lehetett rám, elég jól kisimíthatta ráncaimat...Erre a következtetésre akkor jutottam, amikor hazafele a következő történt: a múzeum előtti sétányon haladtunk Apával, amikor egy ismeretlen hölgy közeledett felénk. Már messziről látszott, hogy rúzs helyett széles mosolyt hord az arcán. Hozzánk érve így szólt kedvesen:
-Milyen szép kislány!
-Nem kislány, kisfiú!-javította ki Apa a lelkendező asszonyságot, mire az:
-Hát akkor nem szép, hanem GYÖ-NYÖ-RŰ!!! 
 |
| Selyem |
 |
| Önálló baba |
 |
| Nem csak a fotó kedvéért... |
 |
| Ezt a lazaságot! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése