Cumihalandzsa

Még a hinta is szomorú...

Ha sokáig tart a hideg és a rossz idő, attól félek, hogy naplóm időjárás jelentő oldallá alakul át. Nem tehetek róla. Itthon ide, otthon oda, az áprilisi bolond időjárás most már teljesen rányomta bélyegét hangulatomra. Elég csak egy pillantást vetnem az ablak felé, és már a sírás környékez. Ki akarok menni! Anyáék persze készek minden tőlük telhetőt megtenni bohócot csinálni magukból, hogy jó kedvre derítsenek. Vegyes sikerrel...

Mivel széles mosolyom jelentősen leszűkült, hogy helyet csináljon neki, tegnap délután Apa kihúzta cumimat a számból. Nem kézzel, hanem az ajkaival tette mindezt, majd az ajkai közé, fordítva beszorított cumival a szájában utánozni kezdte "beszédstílusomat". Nem akarok túlzásba esni, de hirtelen olyan jókedvre derültem, hogy az önfeledt nevetéstől talán még bele is csináltam...

Apa nevetve, de értetlenkedve folytatta a cumihalandzsát. Ennyi az egész? - szögezte kérdő tekintetét Anya irányába, aztán, mint mindig, természetesen most is megszületett fejében a tökéletes megoldás jövőbeli kedvetlenségem elűzésére:

-Anya, mától kezdve vészhelyzetben nekünk is kötelező a cumizás!