Egyre többet hallom Szüleimtől, de másoktól is, hogy a mai csecsemők ilyenek meg olyanok, a mai kisbabák így meg úgy, a mai gyerekek bla-bla-bla...Nem ejtenek ellenben egy szót sem arról, hogy milyenek Ők, a mai szülők. Nem tudom a Ti szüleitek milyenek, egy biztos azonban, hogy az én Szüleim mindig kaphatóak a mókára. És én azt gondolom, hogy a szeretet, a törődés, a gondoskodás és állandó aggódás mellett, a jókedv a legfontosabb. Mert szinte minden nap adódik egy necces helyzet, amit meg kell oldani, és a nehézségek ellenére, vagy pont azért mindig jól jön egy kis derülés.
A minap számolni tanultunk Apával, pontosabban én tanultam, mert úgy veszem észre ez a művelet Apának zsigerből megy. Nagy nehezen eljutottunk a horribilis ötös számjegyig. Türelmesen követtem Apa ujjait, de képzelhetitek nem volt egyszerű dolgom, főként, hogy a matek lecke után beszédtechnika következett Anyával.
A szokásos a-nya, a-pa gyakorlása után, amit én már tökéletességig artikulált öhö és öhü-vel, helyenként meg übü-vel imitálok, Anya a téli ünnepek kedvencét, az angyalkát tette terítékre.
-Hunika, mondjad ügyesen: an-gyal-ka!
-Ü-bü! - válaszoltam büszkén, de valószínű helytelenül, mert Anya szinte az én válaszommal egy időben kérdezte:
-Nem kéne könnyebb szavakkal próbálkozzunk Hunika?
Válaszolni már nem volt időm, mert Apa, aki szintén részt vett a nyílt leckén, azonnal segített egy jó tippel:
-Moszkvicsslusszkulcs! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése