A fogyasztói társadalom netovábbja

Óriási üzleti sikerről számolhatok be. Pedig, amikor feladtam a hirdetést, nem hittem volna, hogy ez így lesz. Túl kis hal vagyok én az egészségügynek gúnyolt betegségbiznisz zavaros vizeiben, hogy ujjat húzzak a cápákkal, polipokkal és gyilkos bálnákkal. Túl kis nyuszi vagyok én ahhoz, hogy szembeszálljak a gyógyszermaffia dzsungeljének oroszlánkirályával.

Száz szónak is egy a vége, megpróbáltam a lehetetlent, és láss csodát a minap egy titokzatos vevő jelentkezett a hirdetésre. Mennyi az a jutányos ár? Nem egészen értettem a szándékait, hiszen épeszű ember önszántából nem vásárol ilyesmit.

Hosszú alkudozás után nyélbe ütöttük az üzletet: a 39 fokos lázból csak kettőtől voltam hajlandó szabadulni, de a mandulagyulladást úgy, ahogy volt, cakompakk átvette, aszongya, ha lúd, legyen kövér. Ígéretemet adtam, és betartom: nem fedem fel a vevő nevét, de Apa, gyógyulj meg hamar!

Lóga lába lóga

Lóg a lóba lóga, nincsen semmi dóga, mert ha dóga volna, nagy jelentőséget nem tulajdonítana a mikroszkopikus méretnél is apróbb morzsaszemeknek a konyha csempepadlóján, amiket mellesleg ő maga hullatott oda perecmajszolgatás közben.

Elhullattam, felveszem, a hűtőbe beteszem, de előbb elpakolom a babaszéket az útból. Így ni!

Apróhirdetés

A pólómon ékeskedő felírat nem csalás, nem ámítás! Sajnos!
Jutányos áron eladó vírusos mandulagyulladás és 39 fokos láz.
Kettő az egyben. 

Wilma, I'm Home!

Yabba-Dabba-Doo!

Ha nem is a fenti megszólítással, és ezeket a szavakat kurjantva, de hasonló, csak halk és visszafojtott lelkendezéssel érkezik haza Apa is nap mint nap. Halk és visszafogott, mert általában én abban az órában pihenem a délelőtti fáradalmakat...

A másik oldalon, Anya meg én, hasonló lelki állapotban, tárt karokkal és türelmetlenül várakozunk a pillanatra, amikortól már hárman párban folytatódhat a napunk.

Ez történt korábban! >>>

Vasárnapi desszert

Ma sem ússzuk meg desszert nélkül, de ki akarja megúszni? A hab a tortán ezúttal a konyhám 360° fokos panorámája, bár ha Anyát kérdeznétek, bizonyára a bájos, "Don Huni" tekintetemet nevezné meg...

Ha figyelmesek vagytok az operatőrt is kiszúrhatjátok; segítségként a felvétel elején elárulom kilétét. Na most csukjátok be szépen a szemeteket, a desszert meglepetés! And by the way, New York is a beautiful city. So I heard...

Engedély

Még nem vagyok egészen 100 centi magas, de számomra semmi nem lehetetlen. Nincsenek olyan magasságok, és mélységek, amiket ne tudnék sikerrel venni. Csavaros észjárással bármilyen időszakos testi hiányosságot tudok kompenzálni, és ez számomra óriási móka. Tudom, hogy egy bútordarab, fűtőtest, vagy mondjuk a karácsonyfa megmászása nem említhető egy napon a Föld fenséges és csodálatos hegycsúcsainak meghódításával, de attól én még teletűzdelhetem képzeletbeli zászlócskáimmal a bevett, esetenként megrongált objektumokat.

Legutóbb a márkás-fapados, ez komoly!, DVD lejátszónk hívta fel magára a figyelmet. És kapott is részemről bőségesen. Mármint figyelmet. De egyebet is. Már nem bírtam ellenállni a színes előlap kísértésének, ami egy ideje amúgy is ott illegett-billegett, és lebegett a szemeim előtt, kacéran csalogatva és provokálva engem, és finoman lebillentettem. Annyira finoman, hogy a reccsenés még a konyhába is kihallatszott, ahol Apa "ebéde".

-Mihez nyúltál már megint hozza?-szögezte nekem Apa a kérdést a hallottak alapján, mintegy megbizonyosodva arról, hogy ismét elgörbült valami kezeim között.

-Ott!-ismertem be tüstént hibámat, mert azért hülye nem vagyok, tudom, hogy annak az előlapocskának nem így kell állnia, még ha meg is lazult szegénykém.

-Ki engedte meg, hogy hozzányúlj!?-csatlakozott Anya is az inkvizícióhoz egy költői kérdéssel, nem gondolván, hogy én is annak gondolom, csak másképpen.

-Unooor!-küldtem habozás nélkül a magabiztos választ.

Bevásárlólista

Lassan kezdek aggódni Szüleim miatt. Ne essetek kétségbe, kutya bajuk, na jó Anyát megharaptam szeretetből, Apát meg jól kupán vágtam a teniszütővel hasonló okokból, de ezt, na meg egy pár elszigetelt és ártatlan generációk közötti súrlódást leszámítva minden a legnagyobb rendben van. Legutóbbi megbízásuk azonban gyanakvásra adott okot. Lassan be kell látnom, hogy elkényeztettem őket, és módszert kell váltanom. Elég volt egyszer önszántamból porszívót, felmosót, porolót és törlőrongyot ragadnom -erről majd később-, és hip-hop, a bevásárlólista megírása is az én feladatom lett.

Ennyi a keret, ebbe bele kell férned. Ki vagyok én? Orbán Viktor? Mi következik!? Tárgyalások az E.U.-val? A szakszervezetekkel?

Fordítva tartom a lapot, hadd lássák, ez nem az én kompetenciám!

Apa el kellett volna dobnod azt a fránya reklámpapírt! Nem te tanítottál az agresszív reklámok ellen védekezni? Többé nem tehetem meg! A legutóbb is botrány lett belőle. Anyának nem volt mire zöldséget hámozni. Ez sokat elárul a családon belüli erőviszonyokról...Mindegy. Lapozzunk. Lapozzunk!!! Itt a gyümölcsök vannak! Passz!

Kicsoda ez a Kedvezményes Áron?

Ki gondolta volna, hogy ez ekkora móka?

A kívánt termékeket kitépem a lapból. Irány a vásár!

Bűvölet HD-ben

Legutóbbi desszertem, amit vasárnap Veletek együtt, játszva készítettem el, nagyon cukira sikeredett. Az egyszerű, kétlépéses mézesmázos cukorfalat láttán nem csak a nagymamák sikítottak fel kórusban, hogy aszongya, aszongya hogy, Egyem meg!, hanem még messzi földön, hetedhét országon, az adriai tengeren, de még az üveghegyen is túl, keresztszüleim is megnyalták a szájuk szélét, és lüktető vércukorszinttel ugyan, de elégedetten és büszkén dőltek hátra a díványon a következő látványkép bűvöletében.

Nagy felbontású derű

Gyümölcslecsó

Alma banánnal, banán barackkal, barack szilvával, szilva körtével, körte szőlővel, szőlő kivivel, kivi mangóval, mangó ananásszal, hozzáadva egy kis piskóta vagy keksz. De várjunk csak! Nincs vége. Alma-banán, banán-alma...Elég! Meguntam. Váltsunk.

Nem irigylem Anyát. Mindig azon vacillál, hogy mit főzicskéljen nekem, gondoskodik arról, hogy kivétel nélkül mindig frissen elkészített eledel kerüljön az asztalomra, ennek ellenére én mégsem tudom meghálálni azzal, hogy ellenkezés, és Nád a házam teteje nélkül bármit is elfogyasszak. Látod Anya? Ezt az Almát már szeretem! Nyám-nyám!

A hó ünnepe

Végre megérkezett a tél! Úgy, ahogy a nagykönyvben írva találtatik. Előző este még egy kiadós zápor kedvtelenítette el az évszak szerelmeseit, de az éjszaka hidege végezte dolgát, és reggelre a város fehérbe borult. Szóval erre mondják, hófehér...

Mivel a hőmérséklet negatív és pozitív értékek között kötéltáncolt, a télapó szakálla eléggé vizenyősen landolt, de épp megfelelő volt ahhoz, hogy jó kis hogogókat formázzunk belőle.

Míg Anya a "Betis"-ben vásárolt, addig a Szabó Kati sportcsarnok mögötti placcon épp ezt tettük Apával. Vagyis azt, amit minden ihlettől megszállottt művész tesz, akaratunkon kívül alkottunk.

Második rész. Első rész ITT.

Anya is megérkezett nemsokára. Az egyszemélyes esküdtszék és törvénybíró azonnal kihirdette a lesújtó ítéletet: Elég ronda ez a hóember...Na de Anya! Valóban nem olyan szép, mint a fejlécben láthatóak, kicsit savanyú az ábrázata, kicsit sárga, mert közben lepisálta egy kóbor kutya, de a miénk. 

Jól van na!, próbált szépíteni Anya jéghideg véleményén. A feje csúnya, nincs szája, orra, se kalapja, se sála. Ezekkel az érvekkel nem lehetett vitatkozni.