2011. március 16., szerda

Hinta

Amikor Apa arról mesélt, hogy kisgyerekként mennyire szeretett volna repülni, hogy a repülőzés hosszú éveken át dédelgetett álma volt, hogy a fehér csíkok mentén a majdani repülőzés eszközét szemeivel kísérve állandóan az égboltot fürkészte, én nemcsak két kezemmel, de talán még a lábaimmal is legyintettem. Csak lassan a testtel Apa -gügyögtem-, először másszunk, aztán tipegjünk, majd repülünk...De, ti is tudjátok, a szülők türelmetlenek. Anyáék már röpítettek a fejük fölött, de akkor sem éreztem igazán a magasban való száguldás varázsát. 

Aztán a tegnap este Hanna baba apukája felvarázsolta a falra vadiúj játékomat, és abban a pillanatban, ahogy elindult alattam a hinta-palinta, és hajtincseimbe kapaszkodott az ellenszél megértettem Apa álmát. Még a nyálam is elcseppent. Gyerünk Anya! Hajtsad! Gyorsabban! Gyorsabban! Repülüüünk...






2011. március 11., péntek

Baj van...

Még pocaklakó koromból emlékszek, hogy Anyáék, rendszerint kajálás, vagy kocsikázás közben politikai híreket és vitaműsorokat néztek, hallgattak. A hangzavarból, ami hozzám beszűrődött nagyjából sejtettem, hogy nem egy politikailag korrekt, tökéletes világra érkezek. Sejtelmem hamar beigazolódott. 

Első babakocsimat ellopták. Aztán alig két hónapos koromban kénytelen voltam tiltakozni azok ellen, akik kizsebelni szándékoztak bennünket, kisbabákat és kismamákat. Egy olyan országban élünk, ahol a kapzsi politikusok törvénnyel a kezükben már azt sem nézik, hogy intézkedéseikkel kiket lehetetlenítenek el. Mit várjunk akkor a babakocsitolvajoktól...

Azóta többször próbálták elhitetni velünk, hogy jobban élünk, mint valaha, de én úgy gondolom, hogy amíg az országot fűt-fát kiraboló, részeg kalózok irányítják, addig jobbulás nem várható...