2010. szeptember 2., csütörtök

"Hamarosan találkozunk"...

...hallom egyre gyakrabban. Én is úgy érzem, hogy életem első szakasza hamarosan véget ér...Anya és Apa egyre izgatottabban tekintenek az elkövetkező napok, hetek, évek elé. Készülődnek a nagy napra. Végre találkozunk! Minden lélegzetükkel a nagy találkozásra várnak. Bevallom én is türelmetlenül várom a pillanatot, amikor végre látni fogom Szüleimet. Már éreztük egymást. Anya és Apa gyöngéd simogatásai mindig megnyugtattak, mikor kissé elbizonytalanodtam idebent. Nem panaszkodom. Mert klassz kis hely ez. Bár mostanra inkább kis mint klassz, de jól elvagyok itt. Még várok picit.

És mivel Anyáék nem szándékoznak meglátogatni pocaklakásomat, lassan útra kerekedek. Vajon megismernek Szüleim? Vajon felismerem Őket? A félreértések elkerülése végett magammal viszem ezt a zsinórt. Helyszűkében úgy sem tudok már himbálózni rajta. Ne félj Anya! Ne izgulj Apa! Én majd kiálltok. És akkor újra ölelkezhetünk. Igaziból...

2010. augusztus 19., csütörtök

Az első kocsim

Hurrá, megvan az első kocsim! Pedig Apa mindig azt mondogatta, hogy nem vásárol még egy kocsit, hiszen neki úgy is egy popsija van, minek annyi autó, elég neki Mégane kisasszony. Mégis, mikor a postás bácsi elhozta az új járgányt, Apa izgatottan (és idegesen, mert nem értette az útmutatást...) rakta össze, a végén pedig irigykedve tologatta az előszobában, majd parkolta le ideiglenes helyére. Hogy miért? Hát nézzétek meg ti is!

Mégane kisasszony és Pierre Cardin között csupán annyi a hasonlóság, hogy mindketten franciák. Az én verdám egy komplex négykerekű, kényelmes hálókocsival, sportos ülőalkalmatossággal és sok-sok extrával.

De ne aggódj Apa. Ha beengedsz az autódba akkor is amikor csokitól és cukortól lesznek ragacsosak mancsaim, én is beengedlek a kocsimba...

2010. augusztus 11., szerda

Sikataka!

Anya és Apa szorgalmasan gyűjtik a játékaimat. Szinte minden nap kiegészítik egy-egy újabb "jövevénnyel". A mágneses szerelvényért is egészen Bukarestig zötyögtettek. Még szerencse, hogy Apa nem felejtette a kasszánál, mint az ágyneműt...is :)

2010. augusztus 7., szombat

Zene

Sokáig azt hittem, hogy Anya és Apa zenészek. Vándorzenészek. Mindig megy a zene és állandóan úton vannak -ezt onnan tudom, hogy olyankor itt minden a feje tetejére áll, velem az élem, -ha pedig nem cocókáznak valamerre és otthon ücsörögnek, akkor az "Úgy-e megyünk valahova?", "Menjünk valahova?" vagy "Hova menjünk?" kérdéstriót több szólamban hallom.

Aztán ott van apa aki két hangszeren is játszik: gitáron és dobon. Ha egy-egy kedvenc dala felcsendül a rádióban sose szalasztja el az alkalmat, hogy előkapja a léggitárt, vagy Mégane kisasszony -még nem tudom, hogy Ő kicsoda-, kormánykerekét dobogtatja ujjaival. Apa a ritmusosabb zenét szereti, a hangos zenét, Anya inkább lágyabb melódiákat hallgat. Én imádom a zenét! Mert Apa dobolgatása mellett jobban hallom Anya szívét és ezért az én pici szívem is hevesebben kalimpál. Nem vagyok egyedül...