Ez egy rossz nap volt

Vontam le a konklúziót hétfőn este, pedig még nem ért véget a nap; hátra volt a meseolvasás, ám Apa minden igyekezete, remek előadókészsége, a mesék fantáziavilágának színes, festői tájai és bájos szereplői sem tudták feledtetni a szomorú tényt, hogy meghatározatlan ideig Vikike és Anya nélkül kell boldogulnunk. Tudom, ez egy kicsit egoistán hangzik, mert úgy tűnik ki belőle, mintha én lennék a (jobban) szenvedő alany, pedig nem így van.

Nem magamat sajnálom, hanem a pici húgomat, akit egy alattomos vírus támadott meg, és a dokinéni, meg Szüleim legnagyobb igyekezete sem enyhített az állapotán, ezért hétfőtől kórházban kezelik.

Gyógyulj meg, Vikike, és mielőbb gyere haza! Erősebb vagy Te mindannyiunknál! Kár, hogy nem látod saját, angyali mosolyodat és káprázatos tekintetedet. Gyógyító hatása van; nekem mindig használ...

Ezek a remek fotósorozatok, amiket Anya még itthon készített Rólad, csak részben kárpótolják hiányodat. Szeretlek!