A hó ünnepe

Végre megérkezett a tél! Úgy, ahogy a nagykönyvben írva találtatik. Előző este még egy kiadós zápor kedvtelenítette el az évszak szerelmeseit, de az éjszaka hidege végezte dolgát, és reggelre a város fehérbe borult. Szóval erre mondják, hófehér...

Mivel a hőmérséklet negatív és pozitív értékek között kötéltáncolt, a télapó szakálla eléggé vizenyősen landolt, de épp megfelelő volt ahhoz, hogy jó kis hogogókat formázzunk belőle.

Míg Anya a "Betis"-ben vásárolt, addig a Szabó Kati sportcsarnok mögötti placcon épp ezt tettük Apával. Vagyis azt, amit minden ihlettől megszállottt művész tesz, akaratunkon kívül alkottunk.

Második rész. Első rész ITT.

Anya is megérkezett nemsokára. Az egyszemélyes esküdtszék és törvénybíró azonnal kihirdette a lesújtó ítéletet: Elég ronda ez a hóember...Na de Anya! Valóban nem olyan szép, mint a fejlécben láthatóak, kicsit savanyú az ábrázata, kicsit sárga, mert közben lepisálta egy kóbor kutya, de a miénk. 

Jól van na!, próbált szépíteni Anya jéghideg véleményén. A feje csúnya, nincs szája, orra, se kalapja, se sála. Ezekkel az érvekkel nem lehetett vitatkozni.

Pisze-pisze

Hó- és kisember

Apa úgy is folyton amiatt panaszkodott, hogy a sapkája szorítja a fejét, "-Mondtam én, hogy nagyfejű vagy!" (Anya idézet), úgyhogy az ominózus prêt-à-porter rögvest a hóember fején landolt, üres tekintetének pedig egy félig-meddig lecsupaszított fenyőágból készült foghíjas mosollyal adtunk értelmet. Na látjátok így lesz narancs a citromból, dicsérte Anya az apa-fia szerzőpárost. Ezután megdöbbenve tapasztaltam, hogy nemcsak a mi utcánkban tisztaságmániások az emberek. Még a stadionban is szőnyeget poroltak. Valószínű így büntetik az itt edzőtáborozó, és gyenge részidőket elérő atlétákat, gondoltam, de nem így volt, tévedtem. Minden lakónegyednek van egy Samu bácsija. Vagy kettő...

Anyáék is tévedtek. Úgy ítélték meg, hogy elérkezett a délutáni alvás ideje, elbúcsúztunk a horror-hóemberünktől és hazamentünk. Mindannyiunk megdöbbenésére kurtábbat aludtam, mint a kurta farkú malac farka. Odakint sűrűn hullt a hó, és oly gigantikus méretű hópelyhek szállingóztak, aminél szebbet álmodni sem lehet. Szóval erre mondják, mint a mesékben...

Kár lett volna elszalasztani az idei, csapadékban igencsak szegény tél alapján megítélve egyedinek ígérkező alkalmat, úgyhogy jó vastagon felöltöztünk, hátunkra kaptuk a szánkót, és kimentünk a már sötétedő, de mégis vakítóan fehér késő délutánba.