Üdvözlet Bulgáriából 3. Vakációs kórlap

Augusztus 21., vasárnap

Már reggel érzem a levegőben, hogy valami különös esemény van kilátásban. Elmarad a hagyományos kora reggeli séta Apával. Anyával megyek. Délben is. Délután is. "Apának pihenni kell." Pihenni? Hát azért van az éjszaka! Apa a vacsora utáni és fürdés előtti hancurpartit is kihagyja. De már nem pihen. Épp ellenkezőleg. Megállás nélkül üresíti a lakást. Mindent kihord az ajtón. Mindent, ami a kezébe kerül. Hoppá! Költözünk! Világosodik meg hirtelen az elmém...Fürdetnek, aztán kezdetét veszi az altatási rituálé. Mégsem költözünk. Akkor Apa bizonyára a bolhapiacra vitte az etetőszékemet. Apa, ha pénzre van szükséged én bármikor segítek. 

Augusztus 22., hétfő

Megébredek. Még sötét van. Mellettem Anya és Apa. És Mégane kisasszony?!

Hova megy az ágyam, miért zötyörög? Dolgozik benne az óriás motor és fordul az ékszíj az dübörög.

Várjunk csak! Ez nem az ágyam. Mégane kisasszony zötyörög és dübörög. Aha! Mégiscsak költözünk. Anya álmos. Apa ideges. Tekergeti a kormányt. Jobbra, balra. Előre haladunk. Egy másik autót követünk szédítő sebességgel. Mint a filmekben. Azt hiszem Hunyadra megyünk...

Minden jel arra mutat, hogy véget ért a kocsikázás. Megérkeztünk. Végre kinyújthatom a csontjaimat! Anya, mit jegyezzek a naplóba? Hol vagyunk? "A mennyországban Mókus."

Gyorsan feljegyzek még valamit. Nehogy elfelejtsem. Egy negyedik, hívatlan útitárs is velünk volt az autóban...

Boldog vagyok! Sétálunk a hatalmas parkban és közben úgy érzem magam, mintha a világ tetején lennék, amit csak tovább fokoz a tiszta erdei levegő. Új lakásunk elfoglalására még várnunk kell. Felfedező útra kelünk új, ideiglenes városunkban.

Alig karnyújtásnyira az erdő borította domboldaltól kisimul a domborzat és a finom homoktengeren túl fekszik a tenger. Hullámzik. Morajlik. Csobog. Töretlenül mossa a partot, miközben a végtelenbe nyújtózkodik, mígnem összeér az égbolttal.

Augusztus 23., kedd

Éjszaka sokszor megébredek. Arra fogjuk, hogy nem találom a helyem. Nem így van! A hívatlan útitárs zavarja álmunkat. Az éj leple alatt elkezdi alattomos munkáját. Gyáva, mert nem hozzá méltó áldozatot szemelt ki magának. Rajtam van. Bennem van. Az első csatát megnyerte, de nem adom, nem adjuk fel...Reggel szörnyű fájdalom ébreszt. Nem kell az étel. Sem víz, sem tea. Mintha az egész szájüregem, a fogaim, a nyelvem, az ajkaim és az állam egyszerre döntötték volna el, hogy megbetegedjenek. A láthatatlan utas kapzsi és mohó. Nem elégszik meg kevéssel.

Semmihez nincs kedvem. Nehezemre esik az öltözködés, a vetkőzés. A parton sem tudok felszabadulni. Hiányérzetem van. Fájdalmamat s bosszúmat képtelen vagyok elfojtani. Mindenre haragszok. A homokra, a vízre, a melegre, az egészséges gyerekekre. Ez nem is én vagyok...Üvöltök. Tombolok. Ebből a "mennyországból" én többet nem kérek! Úristen, maradtak még könnyeim!?

Este van. Születésem óta első alkalommal ma megfeledkeztünk a nagy napról. Ma 11 hónapos lettem, de ez most nem annyira fontos. Következne a nap fénypontja a fürdés, de érzem, sem erőm, sem kedven nincs hozzá. Még több könny...Félek! Az éjszakától...

Augusztus 24., szerda
A leghosszabb éjszaka...Apa az ökleit tördeli. A vaksötétben csomagol. Anya könnyektől fuldokló hangon énekli kedvenc dalocskáimat. De nem jutnak el hozzám. Csak a könnyek. És Szüleim fájdalma. Most azt is érzem. Már Ők sem tudják elfojtani. Arcomon könnyeim Anya könnyeivel keveredve gördülnek alá, és szinte hallani, amint koppannak a padlón. Legyen már reggel...

Anya telefonál. A dokinénivel konzultál. A láthatatlan, a hívatlan, a negyedik utas hivatalosan is bemutatkozik: Herpeszvírus-fertőzés. Irány a kórház. A doktorbácsi már az ajtóban üdvözli a betolakodót. Megnyugtat. Az ellenség nem verhetetlen. Nála az előny, de győzni mi fogunk...

Augusztus 25., csütörtök
Túl vagyunk az éjszakán. A gyógyszerek, a kenőcsök és a cseppek csodákat tesznek. És a szeretet, ami körülvesz. Az alattomos vírus védekezik. Támadásra már nincs ereje. Magamra találok. Kezdődjék a vakáció! Istenem! Hát ilyen finom ez a homok! Ilyen kellemesen simogató ez a víz! És milyen lágy a napsugár! De jó itt lenni! Játszani a homokban, pancsolni a halacskákkal a kis medencében. Ő, és Nóra baba! Gyönyörű szempár és bájos, kacér mosoly. De a szemeim máshová vándorolnak! Nem bírok parancsolni nekik. Apám! Micsoda popsi!

Augusztus 26., péntek

Beszéljenek a képek...

Augusztus 27., szombat
Most már minden a régi. Csütörtök délutántól helyreállt a rend. Kiebrudaltuk a hívatlan vendéget. Minden a régi. És minden új. Olyan amilyennek elképzeltük a nyaralást. De már lassan a végéhez közeledik. Későre érkeztem a partira...Valami hasonlót érzek, mint vasárnap indulás előtt. Utoljára tesszük meg a szálloda és a part közötti sétánkat. Búcsút intünk a tengernek, a homoknak, a táblának, a hintának, a játszótérnek. Isten veled Micimackó! Viszlát Mókuska!