Mostanában rosszul alszok. Többször megébredek. Rövid séta...Majd megpróbálok visszaaludni. Nehéz. Pedig sötét van. Csend van. Senki, semmi nem zavar. Néha hallok hangokat és kacajokat. Nem zavarnak. Inkább megnyugtatnak. Tudom, nem vagyok egyedül...Korán kelek. Ha valaki kérdi, túl korán...De senki se kérdi. Menni kell. Minden nap. Minden reggel. Úgyhogy megyünk. Kedvetlenül. Nem szeretem, mikor egymástól távol vagyunk. Most se vagyok magamra, de...És így megy ez napokig.Aztán öt nap után, egyszerre minden megváltozik. Jobban alszok. Nem ébredek meg. Kimarad az éjszakai séta. A hangokat és kacajokat most is hallom. De lágyabb hangok ezek. És édes kacajok. Már nem nyugtató, inkább boldogító hatásuk van. Megébredek. Még korán van. Már nem próbálok visszaaludni. Arcomon mosoly. Induljunk! Menjünk! Mint minden reggel...De nem azért mert kell. Hanem mert mi akarunk. És most együtt megyünk! Mind a hárman! Apa is velünk tart! Annyira boldog vagyok! Örömkönnyeimtől szólni se tudok. Próbálom elérni anya hasát, de még túl picik lábaim, kezeim. Hamarosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése