Egy szív, egy lélek

5 csillagos lakosztályom

Ma reggel azon gondolkodtam, hogy bizony 5 csillagos lakosztályom egyre szűkösebb kezdett lenni annak ellenére, hogy mikor beköltöztem olyan óriásinak tűnt. Babszem korom óta sokat módosítottam rajta, hogy minden kívánságomnak megfelő legyen, ezért cserében éjjel-nappal ingyen ehettem és ihattam, igazán jól éreztem magam...úgyhogy maradok. Továbbra is élvezni akarom a finomságokat, a kényelmet, a napi masszázst és a nyugalmat. Vajon ha elutazom innen, lesz még valaha ilyen jó dolgom?

Álom, álom, édes álom

Estére általában rendesen kimerül az ember. Főként nyáron, amikor az éjszakák üldözőbe veszik az egyre hosszabb nappalokat, és szinte a Nappal együtt kelünk, de jóval Naplemente után zárjuk a napot. Így sokszor hullafáradtan próbálunk elaludni. Sikertelenül. Mert ezerrel pörög az agyunk, kobakunkban a kis manók pedig úgy masíroznak, hogy képtelenek vagyunk rendesen kipihenni magunkat.

Valami állandóan foglalkoztat bennünket, "írjuk" életünk forgatókönyvét, tíz-húsz évet megelőlegezve, pedig sokszor a következő percet is képtelenek vagyunk megjósolni. Ha végre megszabadulunk manóinktól vagy bogarainktól, és álomba zuhanunk, akkor álmaink zaklatása nem hagy nyugton. Reggel az új napot álmaink foszlányai tarkítják. Ritkán látjuk vissza azokat apró részleteiben, de ha egy apró zörej, hang, illat lerántja róluk a leplet csak ámulunk és bámulunk, hogy mi minden "történt" velünk az éjszaka folyamán.

Így történt ez nemrég Anyával és Apával is. Kérdések ezreire keresik a válaszokat és mit ad az Isten, egy igen fontos kérdésre Anya álmában találta meg a választ. Elsőre rémálomnak tűnt, mert elveszett benne Babszem Jankó (a), de láss csodát, az álom édes ölén Anya Huni babát ringatta! Engedjétek hát meg, hogy bemutatkozzak. Kerekes Hunor vagyok, pontosabban leszek. Hamarosan érkezem...

A pociban...

Íme az első tökéletes fotóm. Anyuci és apuci kedvence :)

Lakásberendezés (2)

Lakásberendezés

Hamarosan nagy felfordulás lesz. Nem telik el úgy nap, hogy ne kerüljön terítékre a lakásátrendezés: kicsi- és nagyágy, asztalkák és szekrénykék, függönyök és szőnyegek, világítótestek és kiegészítők, színek, árnyalatok és méretek, semmi sem hiányzik a palettáról. Eléggé összekuszált és ellentmondásos tervek alapján készülnek a vázlatok, de lassan körvonalazódik minden és hamarosan minden elnyeri a megálmodott, végső formáját. Ehhez azonban mindenkinek picit engedni kell saját elképzeléseiből...Ami a legfontosabb, óriási lelkesedés és türelmetlen várakozás jellemzi mostanság napjainkat. A pozitív feszültség és energia szinte kézzel tapintható. Anya pociján mindenképp...Csak valahogy tudnám már közölni velük anélkül, hogy lelkesedésüket letörjem -mert imádom anya hangját és apa kurjantásait-, hogy ide már rajtam kívül nem nagyon fér semmi...

(Pocak)lakás

Lassan öt hónapja költöztem új lakóhelyemre. Bár kis lakásom valami csoda folytán napról napra nagyobbodik, mozgásterem mégis egyre kisebb. Ez lehet azért van mert időközben picivel nagyobb lettem én is...De nem panaszkodok, mert csodálatos helyen lakom és még ennél is jobb dolgom van. Állandóan úszómedencében ücsörgök és finomabbnál finomabbakat kajálok. Képzeljétek el, itt még légkondi is van! De ez semmi! Időről időre szobám falain keresztül láthatatlan kezek gyöngéd simogatását érzem. Nyújtózkodok én is ameddig csak tudok. Ilyenkor szívem egyre izgatottabban kalimpál. Érzem, nem csak nekem. Tudjátok, mi így ölelkezünk anyával és apával...

Nappalok és éjszakák...

Mostanában rosszul alszok. Többször megébredek. Rövid séta...Majd megpróbálok visszaaludni. Nehéz. Pedig sötét van. Csend van. Senki, semmi nem zavar. Néha hallok hangokat és kacajokat. Nem zavarnak. Inkább megnyugtatnak. Tudom, nem vagyok egyedül...Korán kelek. Ha valaki kérdi, túl korán...De senki se kérdi. Menni kell. Minden nap. Minden reggel. Úgyhogy megyünk. Kedvetlenül. Nem szeretem, mikor egymástól távol vagyunk. Most se vagyok magamra, de...És így megy ez napokig.

Aztán öt nap után, egyszerre minden megváltozik. Jobban alszok. Nem ébredek meg. Kimarad az éjszakai séta. A hangokat és kacajokat most is hallom. De lágyabb hangok ezek. És édes kacajok. Már nem nyugtató, inkább boldogító hatásuk van. Megébredek. Még korán van. Már nem próbálok visszaaludni. Arcomon mosoly. Induljunk! Menjünk! Mint minden reggel...De nem azért mert kell. Hanem mert mi akarunk. És most együtt megyünk! Mind a hárman! Apa is velünk tart! Annyira boldog vagyok! Örömkönnyeimtől szólni se tudok. Próbálom elérni anya hasát, de még túl picik lábaim, kezeim. Hamarosan...

Így kezdődött...

Üdvözlégy nagyvilág!

Hahó! Van ott valaki? Anya? Apa? Vagy a doki? Valaki lát, hall engem? Senki?! Pedig a szívem úgy kalimpál, mini füleimmel még én is hallom! Pici vagyok, alig 12 hetes. Nem tudom még fiú vagy lány...Se nevem, se nemem, de van már méretem. Akkora vagyok, mint egy citrom. Ni csak! Ez a kisujjam? Hm...szopizok unalmamban...Ha majd lesz hely kinyújtózom. Pici még a lakhelyem, de tudom majd elköltözöm innen. De még várok. Anyáék hadd barátkozzanak a gondolattal...Megsúgom nektek...Én már hallottam szüleimet. Apa Babszem Jankó(a)nak szólít :-) Ők engem nagyon szeretnek. Aggódnak értem és magukért. Tervezik az életem. Bár csak hallanának engem! Izgatottan kalimpáló szívem azt suttogja: szeretlek, szeretlek, szeretlek!

Készülőfélben levő blog

Senki ne lepődjön meg, most van készülőfélben az online naplóm, melyen követni lehet majd hétköznapi és nem hétköznapi eseményeket, kizárólag engem és családomat illetően.