Szerkesztőségi gyűlés

Kistestvérem, Viktória születésekor abban reménykedtem, hogy idővel megoszlanak a naplóvezetési feladatok. Egészen pontosan arra gondoltam, hogy ezután külön-külön számolunk be a napi eseményekről, aztán később, az idő múlásával, amikor lesznek közös testvér-testvér tevékenységeink, együtt meséljük el Nektek a számunkra oly fontos történéseket. A tervem egyelőre azért nem valósulhat meg, mert "szerzőtársam" alvással tölti majd minden idejét, és miközben azt teszi "szerkesztőkollégámra" is ráragasztja az álmosságot. Még szerencse, hogy Superwoman, a fényképészünk, szorgalmasan gyűjti a fotóanyagot...

Kézcsók

Ismeritek a mondást, sokszor egy fotó többet mond ezer szónál. No, a mai képekhez én sem fűznék hozzá semmiféle magasröptű filozófiai gondolatot, úgysem vagyok én egy Dió Dénes... izé Diogenész, annyit azonban hadd mondjak el, hogy nem mindig ilyen idilli kép.

Természetesen szeretem Viktóriát, de kapcsolatunk egyelőre az 50 első randi című filmben látottakhoz hasonló, melyben a főhősnek nap mint nap újra kell hódítania memóriazavarokkal küszködő szíve választottját: döcögősen indul, de folyamatosan javul, majd délutánra, estére eléri a klimaxot.

Ria-ria-Viktória!

Elnézéseteket kell kérnem, amiért az utóbbi időben hanyagoltam a naplót és így benneteket is. Sajnálom, hogy idelátogatásaitok alkalmával a tegnap híreivel szembesültetek, pedig valószínű többen értesültetek arról, hogy nagy dolgok történtek velem mostanság.

Ezeket a történéseket és a velük járó meg- és leterhelő információhozamot picit nehézkesen dolgozta fel a processzorom, többször fagyott le, mondott csütörtököt és dobta be a törülközőt. Mi az, hogy újraindítás?! Újratervezés!

Azért mégiscsak egy alig kétéves kisember vagyok! Az még rendben van, hogy a családi Naprendszerbe ezentúl két Nap kel és ragyog, de arról nem szólt a kontraktus, hogy míg Anya kórházban lesz, addig nekem kell rendeznem Apát és sétára vinni Nagyit.

No, de nem panaszkodok, abszolváltam a feladatot, nem is akárhogyan, magna cum-laude fokozattal. Felcsavart pergamenre írt és viaszpecséttel bélyegzett diploma helyett a földkerekség legszebb, legerősebb, és egyben a legtörékenyebb virágszálát kaptam a Szüleimtől, azzal a megbízással, hogy vigyázzak Rá, óvjam Őt.

Embertelenül nehéz feladat vár rám, de nem hátrálok meg. Ez egy halálig szóló bizalom. Szeretlek, kicsi Viktória!

Képvariációk egy verstémára

Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást,
 Összevegyítettem ezernyi szépségből,
 Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából,
 Ívelő szivárvány halovány színéből.

Gyűjtöttem harmatból, virág illatából, 

 Tavakon csillogó aranyhíd fényéből, 

 Vízcseppen megtörő kristályos tükörből, 

 Sápadt holdsugárral világító éjből.

Megértetted?

Ezerrel lököm a dumát, nyomom a sódert, szájakrobatikám és nyelvtornám pedig olykor egész vicces nyelvi előre- és hátraszaltókat produkál...(folytatás) 

-Apa, légy szíves, gyere és tedd be ezt a füzetet a tasakba, mert én nem tudom!

-Próbáld meg újra és újra, Hunika, addig amíg sikerül!

-Nem próbálom! Tedd be te, mert te nagy vagy.

Kedves anyám!

Könyvekből és videókból egyre nagyobb, ám emészthető adagokban fogyasztom, habzsolom a furfangos magyar népmeséket, amelyek láthatatlan szárnyakkal vértezik fel az amúgy is határok nélküli vadvirágos mezőkön vágtázó fantáziámat. Álmodtam én már Hamupipőkével, láttam farkast a függöny mögött és muzsikáltam a háromfejű sárkánnyal is, de akárhányszor béhívja a király a szegény hegedűst a palotába, rögvest korrigálom a mesemondót: nem bé, hanem be, te! De nemcsak én vagyok így ezzel, valahányszor tehetik Szüleim is partnerek a mókában.

Visszatekintő

Napra pontosan egy évvel ezelőtt illusztris vendég járt minálunk, aki mint már annyiszor korábban, most is tökéletes kaméleonként olvadt egybe a környezettel: kisbabának álcázta magát, ám, amint az lenni szokott, előbb-utóbb, Anya hathatós unszolására, felfedte igazi arcát.

Hölgyeim és Uraim: Jim Carrey!

Népmese-effektus

Vagy mellékhatás...Elég nagy, de emészthető adagokban fogyasztom ugyanis a magyar népmeséket írott-olvasott és vetített formátumokban egyaránt. Szüleim nemrég azon szórakoztak, hogy végre van egy hely a világon, ahol már nincs válság. Pontosan nem tudni hol van ez a hely, tudniillik a furfangos népmesék nem adnak pontos útbaigazítást, csak amolyan ad hoc paraméterekkel szolgálnak: annyi biztos, hogy valahol hetedhét országon túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, az üveghegyen innen vagy túl egy szegény ember, asszony, vagy család él.

Emberhónap versike

Kányádi Sándor: November

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya. 

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel. 

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.

Kattintásra előbújok

The Little Drummer Boy

Szüleim és szomszédaink legnagyobb "örömére" hangszerimádatom újabb állomásához érkeztem. Házi stúdiómban eddig is jelen voltak a "bőrök", de csak mérsékelten püföltem őket. Most azonban fejest ugrottam az ütőhangszerek világába. Mutassatok egy felületet, bármit, bárhol és már pörgetem a ritmust. A minap a játszótéren is felfedeztem egy egész elképesztő felszerelést, amihez hasonlót még csak ezen a káprázatos videón láttam Apa jóvoltából. Ajánlom szíves figyelmetekbe, de vigyázzatok, függőséget okoz! Én azóta álmomból felkeltve is készen állok egy kis nagy progresszív dzsessz-rock örömdobolásra. Persze nem hagytam árván gitárjaimat sem, az aggódó szomszédoknak pedig üzenem: gyurmadobom is van.