A nagy ho-ho-ho horgász

Van itt csali és egy két horog,
az eszem pedig jól forog...

...cselt a cselre kiválón sorjáz,
ravasz a nagy ho-ho-ho horgász.

Huni and the Chocolate Factory

Lehet kulturáltan csokit enni? Lehet, de az nem buli.

A csokifoltnál csak a szempilláim nagyobbak.

Anya, kérlek öblítsd le ezt a csokit. Nézd, milyen maszatos.

Karácsony. A legszebb álom

Legutóbbi találkozásunk alkalmával picit eljátszottuk az "évzárót", és bár abból is látszott rendesen hogy a múló idő hogyan formázza a kisembert, mégsem szeretném, ha azt gondolnátok, hogy elbagatellizálom a év végi klasszikus számvetést, ezért a napokban fejest ugrottam a számok világába.

Karácsonyi üdvözlet

Hamar belefáradtam és elszenderedtem. Minden eddigi alvásrekordomat megdöntve, este tíztől másnap délig aludtam. Csak miután felébredtem jöttem rá, hogy nem a fáradtság számlájára írandó az álmok csodás mezején tett szokatlanul hosszú sétám, hanem épp magának az álomnak tulajdonítható. Annyira mesés volt, hogy egész egyszerűen nem akartam, hogy valaha is véget érjen, ezért aludtam és álmodtam, álmodtam és aludtam, és így tovább...

Hol kezdjem?

Barátokról álmodtam. Arról, hogy mindannyian egy szép világban élünk, boldogan, gondtalanul, mint egy nagy család. Velem volt álmomban Nóra, Hanna, Zsoltika, Rebecca, Boróka, Vince, Anna, Emma és Eszterke. Ott volt Magor, Erik, Gergő, Katika, Maya, Anita és Szabi, szülőkkel és nagyszülőkkel körülvéve. Az egész csipet-csapat...

Hasznos ajándék

Ébredés, nyújtózkodás és a reggeli-ebéd után döbbentem rá, hogy amit álmomban láttam az valójában a valóság. A növekedésen és fejlődésen, az állandó felfedezésen és tanuláson kívül, számomra az elmúlt esztendő mindenekelőtt a barátságról szólt, és annak jegyében telt.

Akkor és most

Nyakunkon az új év. Mindenki számadol, összegez,
"vonalat húz", áttekint, értékel és összefoglal.
Mamokó és jómagam inkább játszunk egyet. Akartok ti is?
A játék neve: Akkor és most. Ha amit most láttok az a most,  
akkor hol van az akkor?

Korai karácsonyi ajándék Anyának

Karácsonyi ének

Minden valamire való zenész tudja, hogy legalább egy karácsonyi dal nélkül nem teljes a portfólió. Sajnos az időjárás nem játszott kezemre abban, hogy a múzsa szerepét betöltve megfelelő, karácsonyi hangulatot varázsoljon, de úgy is sikerült aktiválni kreatív vénámat, ami leginkább Anya mézeskalácsai által az egész lakást betöltő, bódító fahéj és szegfűszeg illatnak volt köszönhető, és sikerült maradandót alkotni.

Mamokó a háttérénekes

A bevett zenei szokásoktól eltérően nem kis kockázatot vállalva afrikai hangszereket használtam a dal hangszereléséhez, ami azonban bevallom, hogy nem ment olajozottan, mert a dob és az egyik rumbatök semmiképp sem akartak egy húron pendülni.

Új család, új lakás, új verda

Ne ijedjetek meg, nem cseréltem le Anyáékat, nem költöztem el, és Mégane kisasszonyt sem helyeztem öregotthonba. Viszont mától az évszaknak megfelelő új játszóház, hóembercsalád és szánba fogott kedves kis jószágok fogadják sok szeretettel a kisgyermekeket kedvenc sétahelyükön, az Erzsébet parkban.

Csak már lenne végre az évszaknak megfelelő időjárás is, mert hó hiányában a dupla élvezet helyett inkább a bosszúságból van kettő, sőt még annál is több.

A vizes, nedves és olykor meleg levegő nem kedvez a kisgyermekeknek, annál inkább a rögtön életmagra kapó bacilusoknak és vírusoknak. Aztán sár is van. Képtelenség önfeledten mászkálni a házikóban, húzódzkodni a gigantikus "köldökzsinóron", vagy a rénszarvasokat lovagolni. Munka a mosógépnek és Anyának.

De elárulok egy titkot: Rudolf megsúgta, hogy az Angyalka már elkészült a hófehér hópelyhekkel, a főpróba is megvolt már, és a megfelelő időben nekünk is bemutatja a csodálatos égi előadást.

Ablakomba ablakomba besütött a holdvilág...

Stílusos és szellős

Van ott valaki?

Én kérdezek, én felelek

Főbejárat

Mi casa es su casa

Ajtónálló. Milyen ajtó?

Nekem hó legyen Karácsonyra!

Megbeszéltem Anya. Hófehér karácsonyunk lesz.

Dupla ünnep

Picit izgatottan írom e sorokat. Nem vagyok én az a parázós típus, de hülye sem vagyok, és tudom, hogy nálam nagyobb tollforgatók is törték már bele pennájukat hasonló próbálkozásokba.

Mert hősökről nem könnyű írni. Szuperhősökről meg ugyan nem. És akkor mit mondhatnék arról a kislányról, aki már születése előtt az volt, anélkül, hogy szavaim ne tűnjenek jelentéktelennek csodával határos tettei árnyékában. Én most megpróbálom.

Pöttöm Panna már a tág értelemben vett családunkba való érkezése első pillanataiban kivétel nélkül mindenkit elvarázsolt. Pici testében elképesztő erő lakózott. Több, mint a Toldi Miklóséban. Szemeiben a szíve ragyogott. Fényesebben mint a csillagok. Mosolyában az Örömóda lágy dallamaira angyalkák táncoltak. Hogy lehet valaki ilyen pici, és mégis ilyen rettenetesen hatalmas? Kicsi óriás...

A pocaklakásban töltött utolsó napjait egy alattomos támadás miatt kellett félbe szakítani. A helyzet súlyosságát és az azonnali orvosi beavatkozás szükségességét mi sem igazolta jobban, mint az, hogy az életért élettel kellett fizetni. Azaz kellett volna. Ha igaz, hogy a születés az élet csodája, akkor a mi kis Pöttöm Pannánk esetében ez hatványozottan igaz. Az orvosok rémfilmekbe illő forgatókönyvét saját kezűleg írta át, kezébe vette a rendezést, és nem engedte, hogy a főszereplők közül bárki is az élet túlsó oldalán folytassa játékát.

November 29-én a kislány, aki életet kapott, és életet adott egy évet töltött. Isten Éltessen Rebecca!

Hógolyó

Tavaly télen még Babszem Jankó voltam, de azóta megtanultam könyvekből, hogy mi történik mikor havazik, hogy mi a hó, ki a hóember és a Hókirálynő, úgyhogy számomra nem volt teljesen ismeretlen a jelenség, nem lepődtem meg amikor reggel, még álmos szemekkel hó borította fákat és patyolatfehér bunda alá rejtőzött bokrokat és játszóteret pillantottam meg szobám ablakán keresztül.

Nem annyira Apa, aki még mindig nem húzott téli cipelőt Mégane kisasszony lábaira. De nem is ez aggasztotta annyira, mint a tény, hogy mennie kell, és nem lehet jelen az első igazi hóval való találkozásomnál.

Úgy éreztem ez mindkettejük számára igen fontos és türelmetlenül várt pillanat lehetett, mert Anyával a szokásosnál ritmusosabb tempóban kapkodtuk be a reggelinket, és mire az utolsó falatot is a többi után küldtem már a játszótéren dobálóztunk hógolyókkal.

A játszótéren senki nem volt még, se gyerek, se felnőtt, csak Puli, Gyuri bácsi pulija ropogtatta  a fagyos havat tappancsai alatt. Gondolom az emberek többsége nehezen szokik hozzá ehhez a vakító, hideg, jeges, mégis olvadozó fehérséghez, de mi Anyával egész jól szórakoztunk, mígnem felnőttek jelentek meg a környéken és fura tevékenységbe kezdtek.

Az én magasságomból csak annyit láttam, hogy teniszütőhöz hasonló eszközzel a kezükben, térden állva ütlegelték a jéghideg havat. Szőnyeget porolnak a bácsik, világosított fel Anya. A kedvem is elment az egész sétától. Menjünk innen Anya. Ismerős zajok. Sokszor, kora reggel ezek ébresztenek fel...

Az őrült karmester

Dó, ré, mi, fá, szó, lá... 

Nagyszemű lapozó

A könyvek iránti rajongásom nem új keletű. Hála a kiadóknak, melyek igencsak széles bababarát könyvkínálatban bővelkednek, és hála Szüleimnek, akik internet, laptop, okostelefonok és rajzfilmcsatornák hiányában könyveken nevelkedve megfelelően tudják értékelni azok fontosságát, e téren én sem szenvedek hiányt.

Bár a Mukilás bácsitól kaptam sétáltatható kiskutyát, csörgődobot és rumba tököt is, első számú favoritom a járműves könyv és a Képvarázs. Nemrég fedeztem fel, hogy akárcsak a rossz kaja egy késhegynyi Erős Pistával, unalmas, egyszínű tevékenységeink egy része is "jobbítható" egy kis könyvforgatással.

Újfent, a járás tökélyre fejlesztése közben mászni is megtanultam, és így azokat a keménykötésű könyveket is játszi könnyedséggel megkaparinthatom, melyeknek a felsőbb polcok adnak otthont. Ki mondta, hogy a mai fiataloknak már nem nyújt elegendő szórakozást az olvasás?