De édeske!

Minden héten egy-két nap Nagyéknál vakációzok, hogy ezzel is tehermentesítsem Anyát a délelőtti órákban, amikor Apa munkában van. Igen ám, de a kis hercegnőnket épp az én hiányom zavarja meg annyira, hogy aztán se séta, se evés, se alvás, ergo Anya tehermentesítése sem sikerül úgy, ahogy az tervbe lett véve. Vikike a séta alatt folyton utánam forgatja kicsi fejét, evés közben szintén, keresi a tekintetemet, kutatja a mosolyomat, az elalvás meg azért megy döcögősen, mert ilyenkor zavaró csend honol a lakásban. Mit tesz ilyenkor a porul járt anyuka? Játszani kezd a fényképezőgéppel és készít egy "De édeske!" fotósorozatot a(z egyik) büszkeségéről.

Ahány fotó annyiszor hangzott el a de édeske felkiáltás a számból, még úgy is, hogy Anya a sorozat második felében egy fura effekttel sárgarépaszínűre "festette" a húgomat.

Kisszerkesztőségi nagygyűlés

Nemrég - egy kisebb szünet után - újra találkoztunk Annával, naplónk egyik leghűségesebb olvasójával, aki majd mindennap ellátogat virtuális otthonunkba. A szokásos dicséretek mellett, egy kis kritika is érte a ház elejét, amiért mostanság igencsak kevés bejegyzés lát napvilágot. A mai helyzetállapottal mi sem vagyunk maradéktalanul elégedettek, hisz míg korábban egyedül is produktív tudtam lenni, most ketten vagyunk, és mint ilyen, történetekből és képekből dupla az anyagadag. Talán épp ebben rejlik a gubanc is: a bőség zavara, a zavar bősége...

Megmutatjuk, a reggeli agypezsdítő kakaó és anyatej után, hogyan zajlik a szerkesztőségi munkaegyeztetés. Ha valaki felfedezi a képeken a munkát, szóljon!  

Üdvözlet Mosolyországból

Remélem ezek a fotók remekül érzékeltetik a bátyámmal való felhőtlen viszonyomat; lehetnének akár a testvéri szeretet definíciói is, egyenként. Részemről gügyögéssel, Hunika részéről pedig ok-okozati összefüggések végtelen labirintusába "kergetett", érvekkel megspékelt eszmefuttatásokkal tökéletesen megértjük egymást.

Ő magyaráz és mesél, én hallgatom, szívom magamba minden szavát. Éber szemmel követem, minden gesztusát figyelem. Végtelen mosolyommal köszönöm meg törődését és tanításait, és közben fülsiketítő kurjantásokkal, vagy a már létező kettő és fél fogam közt kipréselt halk féligennel és félértelmes hangokkal próbálok dialógust teremteni. Teszem hozzá: sikerrel.

Nem tudja a bálna...

Mi viszont tudatában vagyunk annak, hogy milyen jó a málna, ezért zabáltuk is rendesen, addig, amíg egyetlen sem maradt a bokrokon. 

Aztán következett a meggy, amit a speciel számunkra meghagyott ágról Nóra papája gondosan leszüretelt. Vajon a bálna tudja, hogy a meggy sem piskóta? 

Barátságnál több

Madarat tolláról, embert barátjáról! Az életben igencsak ritkán - és keveseknek - adatik meg az, hogy a sors olyan embereket vezéreljen az útjukba, akikkel kapcsolatban a barát megnevezés túlságosan kevés az emberi kapcsolat valós értékeinek meghatározásához. Ilyen szempontból mi szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hisz van egy-két olyan majd minden generációt átfogó családi barátunk, akiknél az érzelmi mérlegnyelv jócskán a családi irány felé billen.

Cifra palota

Abban a (vasbeton)palotában, ahol egy perpetuum mosolygó, csillagszemű kisbaba tartózkodik, aki ráadásul még kislány is, cifraságból nem lehet és nincs is hiány. Lehet-e ezt tovább fokozni? Naná, hogy lehet!

Mégpedig úgy, hogy a sok nevetés és fogínyvillantás után egy nem-akarok-elaludni-sírásszessziót is beiktatunk a napi programba, aminek az lesz a következménye, hogy Anya rábízza a ringatást Apára a hintára, azaz megpróbálja azt az illúziót kelteni bennem, hogy nem kell még lefeküdnöm akkor, amikor a bátyám még vígan vihorászhat játékai forgatagában. A kép akkor lesz teljes, ha mindezt megcifrázzuk egy aribari gyerekdallal:

Nesze neked, szülinapi meglepi! (Gyerekszáj)

Egyik délután, amikor Anya az erkélyen szöszmötölt, Apa kileste az alkalmat és gyerekesen csillogó huncutsággal a szemében, sejtelmesen suttogva aszongya nekem:

Van egy jó kis gitárom

Van egy jó kis gitárom,
A hangját én úgy imádom,
Egész nap, ha tehetném,
A hangszeremet pengetném.

Mosolycsokor

"Nem áll szándékomban siettetni az időt. Tudom, hogy az igazi születésnapot a teljes év leteltével ünnepeljük, de engedjétek meg nekem, hogy elfújjak egy ½ gyertyát"- írta be jelen naplóba az én kedves bátyám, mikor kurta-farknyi élete féléves mérföldkövéhez kúszott-mászott. Most rajtam a sor, hogy kijelentsem, bár még előttem az élet, már a hátam mögött is van vajmi kevés, mégis számottevő belőle. Igaz egy napot késtem a bejegyzéssel, de ennyi egy nőnek megengedett, nemde? 40 esztendős koromra gyakorlok, amikor némi tétovázás és hebegés-habogás után az "Ön hány éves?" kérdésre huszonvalahánnyal válaszolok.

Kettő pont nyolc

Egyik sétánk alkalmával Anya egy régi szomszédjával és gyerek-lánykori barátnőjével találkoztunk a parkban. Akárcsak mi, Réka és férje, Szabi is a váratlanul sercegve nyakunkra sülő kora nyári forró napkitörés elől menekültek az Erzsébet park fakoronáinak virágos árnyékába. Mi hárman, ők hárman párban: hamarosan ők is szülők lesznek.

Fotók: Szabó Szabolcs

Míg a lányok fergeteges traccspartit rendeztek, addig én egy kicsit bokrásztam, bogarásztam és szöszmötöltem, Szabi pedig vakút villogatott. Annak apropóján, hogy ma 2,8 évet töltök, Nektek is megmutatom munkájának eredményét, az aktuális favorit fotósorozatot. Voilà!