Sapkalap

Visszatekintő

Az egyik leggyakoribb közhely, amit a felnőttektől hallok az idő múlásával kapcsolatos. Főként olyankor hallom, mostanában elég gyakran teszem hozzá, mikor Szüleim rég nem látott ismerőseikkel találkoznak.

Persze ugyanezt a közhelyt elsüthetném én is, de parancsolok magamnak és nem teszem, a gondolataimat viszont nem tarthatom kordában, így ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ezeknek az emberek nincs tükrük?   

Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy miből lesz a cserebogár,
fordítsátok meg a képeket.

Miért van az, hogy a felnőttek nem vesznek tudomást az idő múlásáról, vagy inkább nem akarják látni , amikor farkasszemet néznek önmagukkal a tükörben(?), viszont a gyermekek látványa, azok fejlődésének és növekedésének folyamata mindig előhozza belőlük a sóhajt: Hogy telik az idő!

Őszinte munkaerő

Az utóbbi időben egyre több ellentmondást vélek felfedezni a felnőttek egyazon témát irántő megnyilvánulásaiban. A pukkasztó melegtől való szédelgéseik tiszta képe még tisztán él az emlékezetemben. Akkor hűvös kellett, de azért jó lett volna bespájzolni a melegből is. Most hideg van, viszont meleg kéne, de úgy, hogy egy keveset a hűvösből is hagyjunk a nehéz időkre. Az utóbbi napok legégetőbb problémája a jéghideg hó volt. Akár több téli szezonra is elegendő hó hullott, dermesztő hideget és problémák hosszú, véget nem érő sorát hurcolva maga után.

A legnagyobb gondot a hóeltakarítás jelenti. Mindenki vár. Valamire, valakire. A tavaszi felmelegedésre, segítő kezekre, állami pénzekre, vagy valamiféle égi csodára. Onnan jött, hát oda menjen vissza. Eközben a gyerekeknek játszani kell. Vízben, homokban, fűben vagy hóban, mindegy, kecsekebukázni kell. 

Hallott már valaki minket panaszkodni azért, mert meleg, hideg, vagy kaka van? Gyerekes ártatlanságunkban egyformán, és őszintén szeretjük az évszakokat. A tengert és a havat. Az embereket, jókat és rosszakat. És ugyanezzel az ártatlansággal édes hangunkban mondjuk, hogy büdi van, amikor baleset történt.

Nemcsak tanulunk, hanem tudunk is alkalmazkodni egy adott helyzethez, az élethez. Ez nem jelenti azt, hogy elfogadjuk olyannak amilyen; ha nem számításaink szerint alakulnak a dolgaink, ellentétben egyesekkel, mi nem restelljük megragadni a lapát nyelét...

LOL

Az életkor csupán egy szám, nem egy elmeállapot, vagy ürügy egy bizonyos viselkedésre, hallom olykor filozofálni a nálam sokkal okosabbakat és idősebbeket. Az optimistábbak még dalra is fakadnak, aszongya nem az a fontos az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal. A hölgyeknek ez a téma kissé túl kényes, úgyhogy nem feszegetném tovább főleg, hogy nem is erről, hanem a hétfőről akarok témázni.

Hétfő is csak egy, a másik hat nap közül, és semmilyen szabály nem írja elő, hogy ezen a napon levertnek és kedvetlennek kell lennünk. Elismerem, én sem rajongok érte, azért, mert a reggeli ébredés után szomorúan konstatálom, hogy nincs itthon Apa, de ez péntekig nem változik.

Az oviba és suliba járó gyerekek és diákok, vagy a dolgozni járó szülők számára is minden nap változatlan a felállás. Hétfőn is, kedden is, és így tovább egészen péntekig. Ezen változtatni nem lehet, viszont ez nem mentség vagy ürügy arra, hogy lefittyent orral és keserves ábrázattal, magunkba roskadjunk ezen a napon, vagy egész héten.

Az egyetlen dolog, amin lehet, és kell változtatni, az a hozzáállásunk. Ellenkező esetben csak ártunk. Magunknak és környezetünknek. Különben, ha az életkorral oly könnyedén megbirkózunk a szívünk segítségével, akkor a hétfő még kesztyűt se húzhat ellenünk...

Ne legyetek igazságtalanok hétfővel!

Contractus

Hétfőn ugyan egy mosollyal zártam a hangulatgörbét, de lévén, hogy a hét további napjai a Nem akarok! szlogen alatt futottak, később már nem akartam jelentkezni. De ma péntek van, a hét utolsó munkanapja, a hangulatgörbém egyre feljebb kúszik, és már egész jó értékeket mutat, úgyhogy csapjunk a lovak közé. De még mielőtt fejest ugranánk a hétvégébe, térjünk vissza az elejére.

A szerződő felek megállapodása szerint...

Mivel már sorozatban többször is szavamat szegtem, Szüleim jövőbeli kirohanásaimat megelőzendő baráti megegyezésre szólítottak fel. Elém toltak egy együttműködési szerződést, hogy aszongya verba volant, scripta manent. Rendben-mondom, mea culpa, de ha lúd, legyen kövér, bevonultam irodámba, és némi átszerkesztés meg átírás után aláírtam a papírokat. Punctum.

...a sorozatos kihágások fegyelmi intézkedéseket vonnak
maguk után. Törölve!

Az esetleges családjogi vitákat a szerződő felek elsősorban 
baráti úton rendezik...

Ki nevet a végén?

Ebben az irodaházban dolgozom

Hétfői hangulatok

Vasárnapi desszert

A képen (fentről lefelé):
George Hunison, John "Mamokó" Lennon,
Paul Mackórtney és Ringo Csacsillag 

Franciaágy

Említettem a minap, hogy kedvenc mókáim listáján előkelő helyen szerepel a játékaim Szüleim hálószobájába való behurcolása. Ehhez annyi pontosítás dukál, hogy a játékok rendszerint a hatalmas franciaágyban kötnek ki, akárcsak csintalan tulajdonosuk, azaz moi, hogy maradjak a francia hivatkozásnál.

A "szabály" alól kivétel csak akkor van, mikor nyitva áll az ablak, szellőzik a szoba. Ha Anyák elmulasztják betenni az ajtót, és úttalan útjaim arra visznek, az önfegyelmezés módszerét alkalmazom és rögvest kiiszkolok. 'ideg, 'ideg. Ki! Ki!

Mondjon ki mit akar, de én ennél alkalmasabb helyet ugrándozásra, bukfencezésre és bújócskázásra még nem találtam, és kényelmesebbet sem. Habár ez utóbbi számomra nem szempont, lévén, hogy egy ezredmásodpercet sem bírok egy helyben maradni. Pontosan ez az oka annak is, amiért a mai Hunisorozat csak egy fotóból áll: a második beállításnál én kiálltam.

Egy kisfilmmel kompenzálok, amiben szőnyegporolási technikákat mutatok be a nagyérdeműnek. Nagytakarítás baba módra. A Portalanítás cím elismerem, enyhe túlzás, lévén, hogy épp a fordítottja történik. A cél mentesíti az eszközt!

Küszöbök

Makacs mandulagyulladás, sűrű havazás, süvítő szél, szélvihar, dermesztő hideg. Kényszerszobafogság. Mit tesz ilyenkor a kisember? Behordja az összes játékot Szülei hálószobájába. Kész. Az összes kisméretű labdát, teniszlabdákat és színes golyókat a bútorzat alá gurítja. Kész. Gyerekszékek konyhába, konyhaszékek szobába. Kész. Mi legyen még? Á! Olvasás. Kész. Konyhai tevékenységek: fiókok ki, szekrényajtók be. Kész. Tölcséren lapító áttöltve. Tölcsér kész. Kuka. Eldob...

Kamraajtó. Égig ér. A  kilincs is magasan van elhelyezve rajta. Kipróbálom. Pofonegyszerű. Elérem. Sötétségfóbiám nincs...még. Gyerünk! Baleset. Anya előbb felszisszen, majd hangosan figyelmeztet. Vigyázz! Hiába. Nahát! Amilyen alacsony a kamra küszöbe, olyan magas az én fájdalomküszöböm, és nekem mindkettőt egyszerre sikerült átlépnem.

Büszke vagyok magamra, bírom a gyűrődést, de tudom azt is, hogy csak a napszaknak köszönhető ez. Ha ugyanez később történik, akkor krumpli, befőtt és kompót egymást letaposva ugrottak volna le a sötét kamra polcairól, hanyatt-homlok menekülve a bömbölő kisember elől. Kukk!

Hétfői hangulatok