Pontosan egy hete volt, hogy Anya és Apa izgatottan és türelmetlenül szinte egy egész napot várakoztak a nagy találkozásra a brassói Éva klinika folyosóin és kórtermeiben. Én valahogy kimaradtam az egész buliból pedig már én is alig vártam, hogy lássam Őket. Mégis a délutáni találkozás nekem meglepetés volt. Váratlanul következett be a nagy esemény, mert annak ellenére, hogy Anyával mindig jól kommunikáltunk, szíve most nem árult el semmit.
Képzeljétek az én Anyukám egyáltalán nem félt attól, hogy a doki bácsi felvágja hasikáját azért, hogy én Világra jöhessek. Szíve nyugodt dobogása semmit sem sejtetett. Anya nem félt a fájdalmaktól sem, mert Apa végig ott volt mellette. A terhesség áldott állapotának első pillanataitól egészen addig, amíg meg nem győződött arról, hogy Anya jó kezekben van én pedig a klinika babaszobájának biztonságát élvezem. Az én Apukám, aki jobban fél a vértől, mint a kígyóktól megörökítette e mindannyiunk számára sorsfordító eseményt. A kamera azóta is kezeinek meghosszabbítása.
Életem első hetének elteltével elmondhatom, hogy boldog vagyok. Büszke vagyok szüleimre, akik fájdalmat és félelmet nem ismerve tárt karokkal és örömkönnyekkel várták érkezésem. Szeretetüket létezésem minden másodpercével többszörösen viszonozom. Szüleim aggódnak értem. Apa gyakran mondogatja, hogy egy gonosz és szürke világba születtem. Engedd meg Apa, hogy először ellenkezzek veled. Jó helyre születtem. Csak azért, mert Ti vagyok a szüleim. Ha mégis úgy van ahogy Te mondod, akkor a gonoszságot jósággá varázsolom, a szürkeségbe pedig sok-sok színt lopok. Hidd el Apa vannak csodák. Látod, idén az Angyal korán érkezett hozzánk.
Hol mászik a bogárka?
