Elnézéseteket kell kérnem, amiért az utóbbi időben hanyagoltam a naplót és így benneteket is. Sajnálom, hogy idelátogatásaitok alkalmával a tegnap híreivel szembesültetek, pedig valószínű többen értesültetek arról, hogy nagy dolgok történtek velem mostanság.
Ezeket a történéseket és a velük járó meg- és leterhelő információhozamot picit nehézkesen dolgozta fel a processzorom, többször fagyott le, mondott csütörtököt és dobta be a törülközőt. Mi az, hogy újraindítás?! Újratervezés!
Azért mégiscsak egy alig kétéves kisember vagyok! Az még rendben van, hogy a családi Naprendszerbe ezentúl két Nap kel és ragyog, de arról nem szólt a kontraktus, hogy míg Anya kórházban lesz, addig nekem kell rendeznem Apát és sétára vinni Nagyit.
No, de nem panaszkodok, abszolváltam a feladatot, nem is akárhogyan, magna cum-laude fokozattal. Felcsavart pergamenre írt és viaszpecséttel bélyegzett diploma helyett a földkerekség legszebb, legerősebb, és egyben a legtörékenyebb virágszálát kaptam a Szüleimtől, azzal a megbízással, hogy vigyázzak Rá, óvjam Őt.
Embertelenül nehéz feladat vár rám, de nem hátrálok meg. Ez egy halálig szóló bizalom. Szeretlek, kicsi Viktória!
