Vasárnapi kvíz

Ki kicsoda? Az első pólón látható "one" felírat, és a másodikra hímzett évszám senkit ne tévesszen meg! Fotózáskor Apa direkt azért öltözött így, hogy összekuszálja a szálakat...

Night Sessions: Dodó Maci

Az alábbi fotósorozat és videó még valamikor Karácsony előtt, mínusz és plusz húszon-valamennyi között készült, de mivel a zene örök így nem veszített az aktualitásából, még akkor sem, ha a képek valamelyikén látható játékmikrofont azóta, Jézuskának hála, egy igazi fosztotta meg a munkájától.

Lassacskán a játékhangszereket igaziak váltsák fel, újak is kerülnek a készletbe, és ha ebben a ritmusban halad a tanulás, a fejlődés, és továbbra is megmarad a zene iránti szeretet, az éneklés, a tánc öröme, a hangszeres élő zene bűvölete majd csak meghozza a szomszédszomorító eredményét. 

Snow Sessions: Mínusz húszban

Jól van, aláírom, farkasordító hideg van, de hadd ordítsanak kényükre-kedvükre az ordas négylábúak, én még csak azért is mosolygok, és még csak azért sem hagyom arcomra fagyni a mosolyom. És nem mellesleg küldetésben is vagyok: azt tapasztaltam, hogy a felnőttek nagy része, köztük a Szüleim is, már kevésbé kedvelik a telet, kissé megfeledkeztek a nagy, olykor vizes, máskor ropogósan fagyos, csúszósan jeges hó, valamint a dermesztő hideg nyújtotta élvezetekről. Ezt szeretném visszalopni az Ő szívükbe. Bízom benne, hogy a Nagy Hó-fotóalbum fellapozása után Ti is adtok még egy esélyt a Télnek.

Szerkesztőségi gyűlés

Kistestvérem, Viktória születésekor abban reménykedtem, hogy idővel megoszlanak a naplóvezetési feladatok. Egészen pontosan arra gondoltam, hogy ezután külön-külön számolunk be a napi eseményekről, aztán később, az idő múlásával, amikor lesznek közös testvér-testvér tevékenységeink, együtt meséljük el Nektek a számunkra oly fontos történéseket. A tervem egyelőre azért nem valósulhat meg, mert "szerzőtársam" alvással tölti majd minden idejét, és miközben azt teszi "szerkesztőkollégámra" is ráragasztja az álmosságot. Még szerencse, hogy Superwoman, a fényképészünk, szorgalmasan gyűjti a fotóanyagot...

Kézcsók

Ismeritek a mondást, sokszor egy fotó többet mond ezer szónál. No, a mai képekhez én sem fűznék hozzá semmiféle magasröptű filozófiai gondolatot, úgysem vagyok én egy Dió Dénes... izé Diogenész, annyit azonban hadd mondjak el, hogy nem mindig ilyen idilli kép.

Természetesen szeretem Viktóriát, de kapcsolatunk egyelőre az 50 első randi című filmben látottakhoz hasonló, melyben a főhősnek nap mint nap újra kell hódítania memóriazavarokkal küszködő szíve választottját: döcögősen indul, de folyamatosan javul, majd délutánra, estére eléri a klimaxot.

Ria-ria-Viktória!

Elnézéseteket kell kérnem, amiért az utóbbi időben hanyagoltam a naplót és így benneteket is. Sajnálom, hogy idelátogatásaitok alkalmával a tegnap híreivel szembesültetek, pedig valószínű többen értesültetek arról, hogy nagy dolgok történtek velem mostanság.

Ezeket a történéseket és a velük járó meg- és leterhelő információhozamot picit nehézkesen dolgozta fel a processzorom, többször fagyott le, mondott csütörtököt és dobta be a törülközőt. Mi az, hogy újraindítás?! Újratervezés!

Azért mégiscsak egy alig kétéves kisember vagyok! Az még rendben van, hogy a családi Naprendszerbe ezentúl két Nap kel és ragyog, de arról nem szólt a kontraktus, hogy míg Anya kórházban lesz, addig nekem kell rendeznem Apát és sétára vinni Nagyit.

No, de nem panaszkodok, abszolváltam a feladatot, nem is akárhogyan, magna cum-laude fokozattal. Felcsavart pergamenre írt és viaszpecséttel bélyegzett diploma helyett a földkerekség legszebb, legerősebb, és egyben a legtörékenyebb virágszálát kaptam a Szüleimtől, azzal a megbízással, hogy vigyázzak Rá, óvjam Őt.

Embertelenül nehéz feladat vár rám, de nem hátrálok meg. Ez egy halálig szóló bizalom. Szeretlek, kicsi Viktória!