Józan ésszel fel nem fogható és a ráció semmiféle eszközével meg nem magyarázható a minden-reggeli óvodai prünnyögésem. A "Mindenütt jó, de legjobb otthon" közhely nem fedi teljesen kavargó keserédes érzelmeim igazságát. És az sem, hogy nem szeretem. Mindenki ezerrel dolgozik azon, hogy zökkenőmentesek legyenek az ott töltött óráim. A Viki-puszi, az anyaintegetés, az Iduka nénizés, a menüolvasás, az ovi-vécézés, és végül a könnyáztatta apaintegetés észrevétlenül a hétköznapok reggeleinek rituáléjává vált.
